NEWS ARCHIVE

Kövér László: a roma értelmiségieknek példát kell mutatniuk

Kövér László: a roma értelmiségieknek példát kell mutatniuk
2013. szeptember 27. 10:08

Kövér László, az Országgyűlés elnöke szerint a roma értelmiségieknek nagy számban kellene olyan életutat választaniuk, amely példaképként szolgál közösségük többi tagjának.

A házelnök erről csütörtökön a Parlamentben beszélt, amikor az öt keresztény roma szakkollégium hallgatóit és tanárait fogadta.

Kövér László a diákok kérdéseire válaszolva kifejtette, jelenleg a teljes roma közösség egy-százalékának van felsőfokú végzettsége, és még “sok víznek kell lefolynia a Dunán” ahhoz, hogy legalább tíz százalékra javuljon ez az arány. A fejlődés egyik alapfeltételének nevezte egy követendő minta létrejöttét, amihez szerinte sok segítséget nyújtanak a szakkollégiumok, ahol példaadásra tanítják a hallgatókat.

Az Országgyűlés elnöke tévútnak nevezte azon roma jogvédők gyakorlatát, akik szerinte a konfliktuskeltésben érdekeltek, és a többséget hibáztatják a cigányság minden problémájáért. Kövér László ezért arra kérte a hallgatókat, hogy keresztény szemléletben, a kölcsönös szeretet és elfogadás útján próbálják megoldani a felmerülő gondokat.

A kormánypárti politikus szólt arról is, hogy bár a többség szemében egységesnek tűnhet, a cigányság valójában sokrétű közösség, amelyben vannak tradicionálisan integráltabb csoportok, de olyanok is, amelyek integrációja reménytelennek tűnik. Kövér László szerint a kormány alapvetően éppen az utóbbi réteg miatt tette három éves kortól kötelezővé az óvodába járást, hogy ezzel is próbáljon minden gyermeket beilleszteni a társadalomba.

A házelnök válaszaiban kitért saját szakkollégiumi élményeire is, és emlékeztetett, hogy idén ünneplik a Bibó Szakkollégium fennállásának harmincadik évfordulóját, amely nélkül szerinte sem a Fidesz nem jöhetett volna létre, sem ő nem tölthetné be jelenlegi tisztségét.

A találkozón a budapesti Jezsuita Roma Kollégium és Szakkollégium, a miskolci Görögkatolikus Cigány Szakkollégium, a debreceni református Wáli István Szakkollégium, a Magyarországi Evangélikus Egyház Roma Szakkollégiuma (Nyíregyháza) és a Szegedi Keresztény Roma Szakkollégium hallgatói vettek részt.

 

- MTI -
www.ciganypasztoracio.hu

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert