NEWS ARCHIVE

Zsolozsmástáborban voltam - hanganyaggal frissítve!

Zsolozsmástáborban voltam - hanganyaggal frissítve!
2014. július 25. 09:55

2014. július 7-től 10-ig tartott a II. zsolozsmástábor Nyíracsádon, a Hajdúdorogi Egyházmegyében. A meghívott előadó Kajtár Edvárd volt, aki a Központi Papnevelő Intézet spirituálisa, a papnövendékek lelki vezetője.

Kocsis Fülöp püspök atya részvételével végezhettük az egész zsolozsmát. Hétfőn egy, kedden két előadást, tanítást hallhattunk, szerdán lelki nap volt, ki-ki elvégezhette a szentgyónását. Szent Pál apostol buzdítása itt ezekben a napokban megvalósulhatott, mert az imaórák, utrenye, vecsernye mellett a zsoltárok olvasása folyamatos volt.

Edvárd atya három fontos kérdésben vázolta az Istenhez kapcsolódó létünk mikéntjét, miértjét.

1: IDŐ . A teremtéssel elkezdődött az idő,elindult egy folyamat. Tehát az idő is teremtmény. A zsolozsma-imádság időhöz kötött. Ritmizálja életünket, keretet ad létünknek. Van egy kezdőpont, és egy végpont, itt a földi időnkben. A köztes időt imádsággal próbáljuk ritmizálni. Napi ritmus a zsolozsma végzése, éves ritmus a liturgikus év megélése. Nem szabad hagynunk, hogy az idő uralkodjék felettünk, uralkodjék rajtunk. Sokszor szenvedünk időhiányban. “Nincs időm erre, nincs időm arra” - mondogatjuk. A görög nyelvben két szó van az időre, de két tartalommal! Míg a Kronosz azt az időt jelenti, ami másodpercről-másodpercre halad előre, addig a Kairósz az értékes, szép pillanatok idejét jelöli. Ez az idő, amikor Isten találkozik velünk. Adjunk időt értékes, bensőséges találkozásra Istennel!

 

2: DICSŐÍTÉS . A zsolozsmázás alapvetően Isten dicsőítése. Komplex műfaj, mert imádság, bűnbánat, kérés, hálaadás, dicsőítés van benne. Miért dicsőítsük Istent? A római katolikus Szentmisében van egy imádság, amit idézett: „ A Te boldogságod teljes a mi dicséretünk nélkül is, mégis megadod, hogy jóságodért hálát adjunk. A mi magasztalásunk nem tesz nagyobbá Téged, nekünk azonban üdvösségünkre válik.”

A dicsőítéssel üdvösségünket munkáljuk. A dicsőítésnek nincs oka, „ok-talan” imádság. Isten maga a motiváció. A dicsőítésnek egyetlen akadálya van, az ember bűne. Amikor dicsőítem az Istent, a megtérés útján haladok.

 

3: IMA . A Szentlélek nélkül nem tudunk imádkozni, olyankor a bennünk lévő Szentlélek cselekszik. A Szentlélek Isten ajándéka, hogy mi bensőséges kapcsolatban lehessünk Vele. Imádság közben ízlelgessük Isten nevét. Gondoljunk vissza a Teremtő nagy tetteire, adjunk hálát Neki! Így kiderül mi mindenért tudunk hálát adni az imában.

Én hálát adok Istennek, hogy immár második alkalommal vehettem részt Nyíracsádon, ebben a szüntelen imádságos folyamban, s odaadhattam az IDŐ-met. Buzdítok másokat is, hogy próbálják meg az IDŐ-t nem kímélve, IMÁDSÁG-gal DICSŐÍTENI az Istent. Nagyon köszönöm a szervezőknek, vendéglátóknak, hogy szép, kényelmes környezetben tölthettük el ezt a mintegy 72 órát!

 

Találkozzunk 2015. július 6-án!

 

Zolcsákné Kocsis Marica

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert