HÍRARCHÍVUM

Szeretetszolgálatok Zarándoklata

Szeretetszolgálatok Zarándoklata
2015. október 19. 14:09

Október 17-én Szent Lukács evangélista ünnepéhez kapcsolódóan tartották meg Máriapócson a Szeretetszolgálatok Zarándoklatát. Az ünnepségen 22 egyházközség és hozzá tartozó filiák házi segítségnyújtó szolgálatai vettek részt a következő településekről: Ajak, Bököny, Csenger, Demecser, Edelény, Érpatak,Fábiánháza, Filkeháza, Hajdúdorog, Kazincbarcika, Kisvárda, Nagydobos, Nyíracsád, Nyírbátor, Nyírbéltek, Nyírcsászári, Nyírlövő, Nyírparasznya, Szabolcsveresmart, Téglás, Tiszaeszlár, Tolcsva. Természetesen a Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat intézményei és ellátottjai is jelen voltak Hodászról, Nyírvasváriból, Máriapócsról, Szakolyból, Nyírkarászról, Fehérgyarmatról és több gyermekvédelmi központból is.

A köszöntő szavakat és a kezdő elmélkedést a szolgálat mibenlétéről Ősz Tibor atya, a Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat lelki igazgatója tartotta. Ezt követően Dr. Pál Gyula rendőr alezredes Sz.-Sz.-B Megyei Rendőrfőkapitányság Bűnmegelőzési osztályának vezetője „Az áldozattá válás megelőzése idős korban” címmel hívta fel a jelenlévők figyelmét e súlyos, mindenkit érintő problémára.

A következő program egy érdekes előadás volt „A házi segítségnyújtás aktuális kérdései, különös tekintettel a várható jogszabályi változásokra” címmel az Emmánuel ház nagytermében, melyet Dr. Kása Karolina NRSZH osztályvezető tartott. A jelenlévők között köszönthettük még Nagy Annamáriát az NRSZH ellenőrzési szakreferensét is. Az előadással párhuzamosan a jelenlévő gondozott, ellátott zarándokoknak Kapin István kegyhelyigazgató úr tartott megrendítő, mély elmélkedést.

A zarándoklat csúcspontja a 11 órakor kezdődő püspöki Szent Liturgia volt, melyet Atanáz püspök atya végzett a szolgálatvezető atyákkal. Kiemelte a munkálkodás és a szolgálat fontosságát, melyre a mindenható Atya tanít meg igazán minket, ha Őt figyeljük és az Ő parancsait követjük.

A finom és bőséges ebéd után, melyből a Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat jóvoltából részesült a több, mint 1000 zarándok, a debreceni Szent Efrém Iskola Lautitia kóruscsaládjának igazán gyönyörű és felemelő koncertje következett. Köszönjük nekik, hogy a minden szépség Alkotójához emeltek közelebb mindnyájunkat szolgálatukkal.

 

Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat
(szervező)


Nyíregyházi Egyházmegye

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

© 2015-2017 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert