HÍRARCHÍVUM

Emlékezés Gondor János főkántorra (1923-2016)

Emlékezés Gondor János főkántorra (1923-2016)
2016. május 10. 13:46

Olyan az emberi élet, mint egy hosszú vasúti utazás. Kinek párnás, kinek fapados. Van, akinek mindene megvan: különkocsi, és van, aki állva utazik a peronon. Tulajdonképpen mindegy, ki hogyan, mert az úti cél ugyanaz. Végcél a Végállomás, kiszállás üres kézzel poggyász nélkül. Erről a végállomásról Jézus így beszél nekünk: „Atyám házában sok hely van. Elmegyek, hogy helyet készítsek nektek.” /Jn 14,2 /      

János bácsi hosszú földi életében arra készült, hogy elfoglalja helyét ebben az Atyai házban. Élete mélyen belegyökerezett a szülőhely, Nyíradony múltjába és a görögkatolikus egyházközség múltjába is. Hallatlan hitelességgel képviselte ennek a múltnak az értékeit: a kétkezi munkát, az élő hagyományt és az Istenszolgálatot egyaránt.

Gondor János 1923-ban született Nyíradonyban. Mivel vallásos családban nőtt fel, olyan volt számára a templom, mint a második otthona. Mindig így emlegette: ”Jól éreztem magam, örömöm telt a szertartásokon való részvételben, mivel aktívan részt is vettem azokon.” Különös szeretettel emlegette a régi gyalogos zarándoklatokat Máriapócsra, mikor fiúk és lányok lelkesen vitték a Mária képet, a templomi lobogókat egy-egy Nagybúcsú alkalmával. A néphagyományt is szeretettel ápolta a Pávakör alapító tagjaként. Nagy örömére szolgált, hogy a Magyar Televízió felvételt készített a nyíradonyi betlehemesről, amelyben Gáspár szerepét töltötte be. Hivalkodás nélkül ember tudott maradni egy olyan világban is keresztényként, hitelesen, amikor ez igazán nem volt sikk és érdem. Kántorként, egyházi munkatársként, az egyházközségi képviselő testület tagjaként mindig lehetett szolgálatára számítani.  Harmincöt éves kántori szolgálata alatt sok házasságkötés tanúja volt, és sok testvére ravatalánál énekelte a búcsúztatót. Szívvel- lélekkel tette, amit Isten várt tőle. Saját élete keresztútjain, mikor szeretteit temette - nem tört össze, a Bibliából élt nagyon mélyen és egyszerűen, ahogyan a zsoltáros mondja: „Szívembe rejtem a te beszédeidet, hogy ne vétsek ellened.”  A kora előrehaladtával ereje meggyengült, üresen maradt a templomban a helye. Átérezve az esztendők súlyát, gyakran fohászkodott így: „Vidd ki a tömlöcből lelkemet, hogy dicsérjem a te nevedet!” / Zsolt 141,8/

Élete a nyíradonyi hívek körében példa az éneklés szolgálatával és az egyházközségi képviselő testületben vállalt feladatainak becsületes ellátásával.

Temetése 2016. Május 7-én, Jézus mennybemenetelének ünnepén, Áldozócsütörtökön volt Nyíradonyban. Búcsúzzunk most tőle mi is így:  Mert lesz ébredés, azt hittel hisszük. És hitte ő is. Hiszünk a feltámadott Krisztusnak, aki megígérte, „hogy mintegy álomból felserkent majd az Úr”.

Hajdúdorogi Főegyházmegye

                                                                                        

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

© 2015-2017 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert