NEWS ARCHIVE

Csoda családok a Család Csodán

Csoda családok a Család Csodán
2010. június 9. 14:57

Tüzesen süt le a nyári nap sugára
Az ég tetejéről a Család Csodára….


Június 5-én ismét megtelt élettel a szabolcsi földvár és környéke. Napsütésben és gazdag programokban fürödhetett az a közel kétszáz görögkatolikus család aki részt vett az idei rendezvényen.

Szombat reggel. Kétségek között indultunk el. Vajon mekkora tócsák között kell majd lavíroznunk, szandál vagy gumicsizma, esernyő vagy napolaj, ez itt a kérdés.

Timár felé már tudtuk, jó felé járunk mivel egyre több kocsin láttuk a görögkatolikus felségjelzést. Mire megérkeztünk már hétágra sütött a nap, a gyerekek pedig nyolcfelé szaladtak.

Miénk a tér! A színpad mellett kézműves sátor. Távolabb ugrálóvár, lovaglás és nyalóka, a színpad előtt harmadjára kalapálta el az ördögöt Vitéz László. Ismerősök itt is, ott is.

Miénk a vár. Az íjászok beüzemelik nyilaikat a földvár területén. „A magyarok nyilaitól ments meg Uram minket”mondhatná a vaddisznó a céltáblán. Az a fránya vaddisznó mégse akar beleszaladni a nyilainkba. Jobb lett volna mozgó célpontra lőni, akkor lenne mire fogni...

Majd elcsendesedés következett. Kocsis Fülöp püspök atya és Bíró László családreferens püspök atya részvételével elkezdődik a Paraklisz. Sokan vagyunk, és még többen leszünk. Ismeretlen ismerősök. Görögkatolikusok. Családok. Nem csoda hát, hogy itt vagyunk.

„Öröm nekünk együtt lenni, imádkozni énekelni.” jut eszembe a gyermekdal amit esténként énekelünk. Van miért köszönetet mondani, annak a közel száz embernek akik lehetővé tették, hogy a rendezvény létrejöjjön, akik már előző este tisztították a zöldséget, akik egész éjjel sütötték a fánkot, akik reggel óta főzik a gulyást, akik a sátrakat, padokat, asztalokat hozták, összerakták, akik itt vannak és észrevétlenül is értünk dolgoznak. De legfőképp köszönet családomnak, hogy itt vannak, és itt vagyunk.

Ebéd előtt még körbenézünk a kézműves sátorban. Van itt fafaragás, gyöngyfűzés, csuhézás, agyagozás, lehet készíteni papírból bohócot, könyvjelzőt, gyertyatartót.

Kész az ebéd. 80 kg húsból és 230 kg. zöldségből készült a gulyás, 10 hatalmas üstben. Utána fánk. 2000 db készült az éjszaka, de nem csak nekünk, visznek belőle a gátra is. Mert Hernádnémetiben, és Felsőzsolcán még mindig védekeznek, mert Gesztelyen és Edelényben az éjszaka 800 embert telepítettek ki. S bár tehetetlennek érzi magát az ember, mindenki megpróbál segíteni valahogy, mert erről is szól a Család Csoda, hogy összehozza a görögkatolikus családokat, ebben a válságos időszakban is. Gondolva azokra akik nem tudtak eljönni, mert betegek, mert dolgoznak, akik nem tehetik, nem engedhetik meg. És mindenképpen gondolunk azokra akik még mindig védekeznek ott a gáton. S azokra akik már nem.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert