HÍRARCHÍVUM

Imagyakorlat után

Imagyakorlat után
2010. augusztus 31. 12:49

Augustus 22 estétől 25 délig lelkigyakorlaton vettünk részt Komlóskán. Püspök atya vezette a lelkigyakorlatot, az imagyakorlatot. Összesen huszonketten éltünk a felkínált lehetőséggel.

Egész életünkben a szüntelen imádságra kell-kellene törekednünk. Persze ezt nem úgy várja el tőlünk az Isten, hogy odaláncoljuk magunkat egy oszlophoz,és imádkozzunk. A mi földi életünkhöz , zarándokutunkhoz igazítva kell tennünk. Mindenkinek törekednie kell rá, hogy megtalálja erre az időt, módot, hogy az Isten kebelén megpihenhessen ebben a felgyorsult világban.

Négy fontos támpontot kaptunk az imádság elmélyítéséhez, amivel a mennyei Atyának tartozunk:

  • dicsőítés
  • hála
  • bűnbánat
  • kérés

Dicsőítettük az Istent reggel, napközben, este. Már kora reggel utrenyével kezdtük a napot. Napközben elvégeztük a III., VI. és IX. imaórát. Estére a vecsernyét,vacsora után pedig a kis esti zsolozsmát. Emellett természetesen a Jézus-ima gyakorlása volt a fő irányvonal. Püspök atya elmélkedési gondolataival mintegy iránytű, mutatta a helyes irányt, úgy, mint a navigációs tiszt a hajón. Persze teljes szilencium volt a szerda déli ebédig.

Hálát adtunk a mennyei Atyának, hogy ott lehettünk, emellett ki-ki magában adott hálát mindenért: jóért, örömért, bánatért, fájdalomért, egészségért, netán a betegség elviseléséért. Mindenért hálát kell tudni mondani, mert:”Tudja a ti mennyei Atyátok, mire van szükségetek.” Mt.6.32 Igen,mindenért hálát kell mondanunk attól kezdve, hogy minket e világra hívott,és éljük földi zarándokutunkat ami sok nehézséget, de sok-sok örömet is tartogat mindenkinek.

A lelkünk megtisztítására pedig módot, lehetőséget kaptunk: gyónás vagy lelki beszélgetés formájában.

Kéréseinket ezek után a lépcsőfokok után fogalmazhattunk meg az Isten felé. Ő mindig meghallgat, de ne várjuk azonnal kérésünk teljesítését, hiszen ahogy már előzőleg utaltam rá: „a Ti mennyei Atyátok tudja, mire van szükségetek!”.

Lehetőségünk volt kerekasztal formában megosztani egymással tapasztalatainkat, nehézségeinket, élményeinket. Nagyon sok küzdelem visz bennünket előrébb a rögös úton.

Mi nők, asszonyok sokan Márta típusúak vagyunk, ha két napot egybefűznének, képesek lennénk szüntelenül tenni-venni 48 órán keresztül. Egy nap 1440 percből áll. Miért nem tudunk 20-30 percre lenyugodni, és Jézus lábához hajolni, mint Mária? Mindegyikünkben megfogalmazódott az a vágy, és ígéret, hogy ha hazamegyünk, ezt a gyakorlatot otthon is folytatni fogjuk, vagyis szeretnénk és törekedni fogunk rá.

Az imagyakorlatokat - szép idő révén - kint a patak mellett végeztük. Csobogott a patak, ami a János által leírt tanítással lehetett összehasonlítani: „Aki szomjazik,jöjjön hozzám és igyék! Aki hisz bennem, annak belsejéből az Írás szava szerint élő víz forrása fakad. Ezt a lélekről mondta, melyben a benne hívők részesülnek (Jn7.37-39).

„Aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz , amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrássá lesz benne.” (Jn 4.14)

Békében, nyugalomban, lelki gazdagodásban telt ez a közel három nap. S talán a legközelebbi találkozásra már kicsi lesz a ház?

Ajánlani tudom mindenkinek, aki ”lelki zuhanyra, vagy lelki tankolásra” vágyik. Menjen el egy ilyen lelkigyakorlatra, hogy önmaga is megtapasztalhassa ezeket az élményeket, amit ki-ki csak személyesen élhet át.

Azt az élményt,amit egy szerelmes vers szavaival leírva: ”egyszercsak megfogtam a kezed”. Ebben az elmélyült imában egyszer csak Ő fogja meg a kezed.

Vegyük észre a bennünk lakozó lelket, az Isten hívó szavára pedig tudjunk igent mondani!

Köszönjük püspök atyának, hogy ránk szánta ezt a röpke három napot. A ház gondnokának az ellátást, a házias és finom ételeket, amit mindig pontosan, a kért időpontra szállított a helyszínre!

Kíváncsian várjuk,mikor találkozhatunk újra!

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

ÖN ITT VAN JELENLEG:

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert