NEWS ARCHIVE

Ökumenikus Bibliai Esték Hete Szigetszentmiklóson

Ökumenikus Bibliai Esték Hete Szigetszentmiklóson
2010. november 19. 13:30

Régóta dédelgetett álma vált valóra a napokban a különböző felekezetű egyházak lelkészeinek Szigetszentmiklóson. A havi rendszerességgel találkozó lelkipásztorok hosszú idő óta fontolgatták már, hogy a január végi ökumenikus imahéten és az ünnepségeken való közös megjelenésen túl több dologban is jó lenne közös erővel együttműködni. Így vetődött fel az ötlet, hogy a papság évében, egy héten át ökumenikus bibliaórákra gyűljenek össze a város különböző felekezetű lelkészei és hívei. Így hát november 7 és 14 között 8 estén keresztül a város legkülönbözőbb helyszínein (színházterem, kultúrház, görög-és római katolikus templom) került megrendezésre „Vallomások a hivatásról” címmel az ökumenikus bibliai estékre, melyek alkalmával a város lelkipásztorai vallottak egy-egy bibliai szakasz, mottó, vagy primiciás jelmondat alapján hivatásukról. Ezen felül természetesen szó esett még az általános emberi hivatásokról (pl. anyai, apai hivatás), az egyetemes és általános papságról, a cölebsz és a családos papi lét örömeiről és nehézségeiről. Az előadások előtt diavetítés és közös énektanulás formájában minden felekezet megmutathatott valamit a saját kincseiből, egyházának gazdagságából, a biblia órákat követően pedig amelyek szinte kivétel nélkül őszinték, mélyek, tartalmasak, ugyanakkor szórakoztatóak, nemegyszer kifejezetten humorosak voltak, alkalom nyílt a híveknek arra is, hogy feltegyék teológiával kapcsolatos, vagy olykor személyes kérdéseiket is lelkészeiknek.

Azt gondolom akik ott voltak feledhetetlen élményeket élhettek át estéről estére és mindannyian csak remélni tudjuk, hogy lesz még folytatás. A helyi szinten egyébként rendkívül jól működő, sőt baráti ökumenikus lelkészkapcsolatok alapjainak lerakásában nagyon fontos szerepe, sőt kifejezetten oroszlánrésze volt az elmúlt években Főtisztelendő Nagy István atyának, a volt szigetszentmiklósi görögkatolikus szervezőlelkésznek.

Amennyire tudni lehet a város pásztorai további érdekes előadássorozatokat, ökumenikus gyászfeldolgozó és imacsoportot, ingyenes tánciskolát és sok más közös megmozdulást szeretnének elindítani a 2011-es évben.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert