NEWS ARCHIVE

Nemzeti Kegyhelyünk a budapesti Utazási kiállításon

Nemzeti Kegyhelyünk a budapesti Utazási kiállításon
2011. március 9. 13:04

A Hungexpo Budapesti Vásárcsarnokban március 3. és 6. között volt megtekinthető a 34. Nemzetközi utazási kiállítás. Az év legnagyobb turisztikai vásárán 32 ország 600 kiállítója volt jelen, kiemelt témája idén az egészségturizmus volt. Történte során először a Máriapócsi Kegytemplom is jelen volt a kiállításon Nyírbátor várossal társulva, a Hit és Egészség pályázati program részeként.

A Hit és Egészségnek köszönhetően újult meg templomunk, jelenleg a nyírbátori minorita és református templomok modernizálása és restaurálása folyik. A közös standon megtekinthető volt a pócsi bazilika belső panorámaképe, a látogatók információhoz juthattak a kegyhely történetéről, látnivalóiról, szálláslehetőségeiről. Valóban nagy érdeklődésnek örvendhettünk, ami nem csoda, hiszen a kiállítás közel 60 000 belépőt fogadott. A szervezők idén először hirdettek versenyt az attrakciók között, ennek győztese az Észak-Alföld lett, amelynek Máriapócs is társkiállítója volt.

Ez az alkalom kitűnő lehetőséget adott arra, hogy kegyhelyünk a turizmusban is betöltse missziós kötelességét.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert