Új görögkatolikus bölcsőde alapkövét tették le Nyíregyháza-Oroson

Új görögkatolikus bölcsőde alapkövét tették le Nyíregyháza-Oroson

Letették az új, görögkatolikus bölcsőde alapkövét Nyíregyháza-Oroson január 29-én. Az intézmény 48 gyermek nevelését biztosítja majd, és 12 új munkahelyet teremt. A városban ez lesz az első görögkatolikus bölcsőde.

Nyíregyházi Egyházmegye2024. január 30. 15:01

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 944 napja íródott

A jó pásztor példája követendő számomra és a bölcsőde számára is – hangsúlyozta Szocska A Ábel. A Nyíregyházi Egyházmegye főpásztora úgy fogalmazott, az új intézmény leendő gyermekeire, mint báránykákra kell majd vigyázni. Mint mondta, nemcsak az élet értékes igazságaira, hanem a hit igazságaira is kell majd nevelniük őket. A megyéspüspök azt is kihangsúlyozta, Nyíregyházán itt létesül elsőként görögkatolikus bölcsőde.

2023 történelmi jelentőségű volt Nyíregyháza számára, hiszen megújulhatott a Szent Miklós-székesegyház és átadták a Görögkatolikus Múzeumot, melyek jól mutatják a város történetének és az egyháznak az összefonódását – hangsúlyozta Szabó Tünde. A térség országgyűlési képviselője kiemelte, az új bölcsőde építése jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy a gyermekek modern körülmények között, ugyanakkor keresztény szellemiségben nevelkedhetnek.

Dr. Kovács Ferenc, a város polgármestere arra hívta fel a figyelmet, hogy arra törekszenek, a fiatalok Nyíregyházán képzeljék el jövőjüket. Ehhez számos fejlesztéssel és új munkahelyekkel járulnak hozzá. Az új bölcsőde is ezt a célt szolgálja, mindemellett a város szociális ellátórendszere is bővül vele.

A Nyíregyházi Egyházmegye két helyszínen épít új bölcsődét: Rakamazon, ahol már korábban letették az intézmény alapkövét, illetve Nyíregyháza-Oroson. Mindkét helyszínen 48 gyermek ellátásáról gondoskodnak majd, valamint 12 új munkahely is létesül. A beruházás 1,44 milliárd forint európai uniós támogatásból valósul meg.

Nyíregyházi Egyházmegye

pályázat, RFF, bölcsőde, Oros, Rakamaz, szociális
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Állásajánlat – jogi referenst keresnek Nyíregyházán
Itt vagyok, engem küldj! – megnyitotta a 2026/2027-es tanévet a Nyíregyházi Egyházmegye
Állásajánlat – karbantartót keresnek Nyírlugoson
Ha szeptember, akkor gyalogos emlékzarándoklat
Ikonfestő tábor Nyírlugoson – amikor a hit és az alkotás találkozik

Adjuk össze! Ön is támogathatja az idei Damján-tábort!

2026. szeptember 3. 00:00
Diakónusszentelés Újfehértón

2026. szeptember 4. 09:00
Ha szeptember, akkor gyalogos emlékzarándoklat

2026. szeptember 5. 00:00
Papszentelés a nyíregyházi Szent Miklós-székesegyházban

2026. szeptember 6. 10:00
Állásajánlat – gyermekfelügyelőt keresnek Nyírgyulajban

2026. szeptember 15. 00:00

2026. augusztus

HKSZCSPSZV
         

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

17

18

19

20

21

22

23

24

25

26

27

28

29

30

31

      

Hírek ebből a kategóriából

:


Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2026

Gerner Attila, Zadubenszki Norbert