Téged jöttünk köszönteni – a Szent Miklós Görögkatolikus Óvoda gyermeknapja

Téged jöttünk köszönteni – a Szent Miklós Görögkatolikus Óvoda gyermeknapja

"A Szent Miklós Görögkatolikus Óvoda gyermekei, dolgozói és a gyermekek családtagjai egy csodaszép napot töltöttek a Szűzanya ölelésében, Máriapócson." – az óvoda beszámolóját olvashatják.

Forrás és fotó: Szent Miklós Görögkatolikus Óvoda2024. május 27. 10:10

Régi álmunk vált valóra azzal, hogy az idei gyermeknapot egy családi nappá kibővítve a Szűzanya közelében tölthettük el. Sok-sok szervezés előzte meg ezt a programot, hiszen gondoskodnunk kellett az egész napot átölelő tevékenységekről. Három busszal érkeztünk meg, ami már önmagában is nagy élmény volt a gyerekek számára.

Érkezés után köszöntöttük Égi Édesanyánkat, majd megkezdődött a várva-várt tevékenységek sora. Sajnos nagyon fújt a szél és lógott az eső lába, így a Családvár adott otthont a rendezvénynek.

Énekes, mesés, természetismereti, rajzos és hitéleti tartalmakkal vártuk a gyerekeket.

Ebéd után sem ért véget a programok sora, hiszen Buborék show-n és Vidám Manók koncerten szórakozhattak a családok. A napot egy közös imádsággal zártuk. Hálát adtunk ezért a tartalmas napért és a gyerekekért, akik teljessé teszik az életünket. Hálásan köszönjük a Kegyhely munkatársainak, hogy lehetővé tették számunkra ennek a napnak a létrejöttét!

A program megvalósulásában a Szent Miklós Barátai Alapítvány tevékenységét a Nemzeti Együttműködési Alap támogatta.

Forrás és fotó: Szent Miklós Görögkatolikus Óvoda

Nyíregyházi Egyházmegye

Máriapócs, gyermeknap, oktatás, óvoda
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert