Országos roma zarándoklat Mátraverebély-Szentkútra

Országos roma zarándoklat Mátraverebély-Szentkútra

Július 6-án 9:00-kor kezdődik az országos roma zarándoklat Mátraverebély-Szentkúton, amelyen Székely János püspök atya, a Roma Pasztorációs Bizottság elnöke vezetésével vesznek részt a zarándokok. A Boldog Ceferino Intézet sajtóközleményét és meghívóját olvashatják.

Forrás és fotó: Boldog Ceferino Intézet2024. június 6. 13:13

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 715 napja íródott

Az imádság évéhez kapcsolódunk elmélkedéseinkben: „Mindnyájunknak szüksége van belső életre, szükségünk van arra, hogy visszavonuljunk egy olyan térbe és időbe, amelyet az Istennel való kapcsolatunknak szentelünk, de ez nem jelent menekülést a valóság elől.” – mondja Ferenc pápa. Ezzel a lélekkel várunk mindenkit, hogy az egyház nagy családjában megéljük a találkozás és a közös imádság örömét.

Mottó: A sok hívő mind egy szív, egy lélek volt. (ApCsel 4,32)

9 órától dicsőítés, tanúságtétel és gyónási lehetőség várja a zarándokokat. Székely János püspök atya tanítását 10 órakor hallgathatjuk meg, majd a 11 órakor kezdődő szentmise főcelebránsa és szónoka Dr. Ternyák Csaba egri érsek lesz.

9:30–12:30 között a gyermekek kézműves foglalkozáson vehetnek részt. Ebéd után pedig a résztvevő zarándok csoportok rövid, 5-8 perces rövid műsorát tekinthetjük meg.

A nyári roma zarándoklat 2003 óta 6-800 fő részvételével évről évre megrendezésre kerül, állandó helyszíne Szentkút lett. Az ország mintegy 30 településéről érkeznek a hívek.

A cigány vallásosság hagyományos megnyilvánulása a zarándoklat. Mindkét nemzeti kegyhelyen, Szentkúton és Máriapócson, valamint Csatka-Szentkúton nagy hagyománya van a roma zarándoklatoknak és búcsúknak. A zarándoklás nem csak a roma kultúra része, hanem a személyes hit és a közösségi megújulásának eszköze is.

A zarándoklatot a Boldog Ceferino Intézet, az MKPK cigánypasztorációért munkálkodó szervezete szervezi.

Forrás és fotó: Boldog Ceferino Intézet

Nyíregyházi Egyházmegye

Zarándoklat, roma, cigánypasztoráció




Fölemelkedtél dicsőségben, Krisztus Istenünk – beszélgetés mennybemenetel ünnepéről
Görögbe fogadlak 2026
Távozik Magyarország apostoli nunciusa
„Petrasovszky Manó: Egy görögkatolikus festősors a XX. században” – Emlékkiállítás nyílik a Görögkatolikus Múzeumban
Átölelő fejlődés: Bemutatkozott a Marokbaba a Pedagógus Akadémián

Fölemelkedtél dicsőségben, Krisztus Istenünk – beszélgetés mennybemenetel ünnepéről

2026. május 22. 00:00
Közeledik egyházmegyénk kántorképzőjének 21. alkalma

2026. május 23. 00:00
„Petrasovszky Manó: Egy görögkatolikus festősors a XX. században” – Emlékkiállítás nyílik a Görögkatolikus Múzeumban

2026. május 27. 17:00
Görögbe fogadlak 2026

2026. május 29. 00:00
Papszenteléssel ünnepeljük egyházmegyénk búcsúját

2026. május 30. 00:00

2026. május

HKSZCSPSZV
       

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

17

18

19

20

21

22

23

24

25

26

27

28

29

30

31

Hírek ebből a kategóriából

:


Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2026

Gerner Attila, Zadubenszki Norbert