Karitászos felajánlás a nevelőszülőknek

Karitászos felajánlás a nevelőszülőknek

Intézményközi együttműködésként is nevezhető a március 11-i esemény, mely során a Nyíregyházi Egyházmegyei Karitász 4,5 millió forint értékben támogatta a Nyíregyházi Egyházmegye fenntartásában működő Szent Miklós Gyermekvédelmi Intézmény nevelőszülői hálózatát. 

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye2025. március 11. 20:03

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 538 napja íródott

A nevelőszülők idei első szakmai-lelki napján adta át Obbágy Vera egyházmegyei karitászigazgató Erdei Sándornak, a Szent Miklós Gyermekvédelmi Intézmény vezetőjének azt a támogatást, mely az intézmény csaknem kétszáz nevelőszülőjét és gondjaikra bízott gyermekeket segíti.

A karitász a 4,5 millió forint értékben tisztító- és tisztasági szereket (a Henkel Magyarország kft. jóvoltából), valamint tartós élelmiszert osztott szét egységcsomagokra, hogy a nevelőszülőknek megköszönje munkájukat.

A szakmai-lelki napon jelenlévő nevelőszülők a Szent Miklós-székesegyház parókiájának közösségi termében vehették át a felajánlást, a többi nevelőszülőnek az elkövetkező napokban adják át a csomagokat.

Az egységcsomagokban elhelyezett levélben az intézményvezető is megszólította a nevelőszülőket, nevelőcsaládokat; ebben egyházunk böjtre ösztönző hagyományainak adott hangot – a testi-lelki megtisztulás lehetőségeként tekintve rá.

„Nemcsak étellel való böjtölés létezik, hanem vállalhatunk olyan lelki történéseket is, melyek segítségével kitakaríthatunk a szívünkből minden keserűséget, negatív érzést, bánatot, haragot, ellenségeskedést, elégedetlenkedést”

– olvasható a levélben.

Az intézményvezető éppen ezért „lelki nagytakarításra”, vagyis a nevelőszülői hálózat áprilisi lelkigyakorlatára hívta már ezúttal is a nevelőszülőket Máriapócsra.

A lelki folyamatok helyes formálásához, a szívünk megújításához pedig szükségünk van arra is, hogy a külső környezetünk is rendben lehessen. Az otthonokat, lakókörnyezetet érintő tavaszi nagytakarításhoz így idén a karitász csomagja is hozzájárul.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

karitász, adomány, segítség, gyermekvédelem
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Állásajánlat – jogi referenst keresnek Nyíregyházán
Itt vagyok, engem küldj! – megnyitotta a 2026/2027-es tanévet a Nyíregyházi Egyházmegye
Állásajánlat – karbantartót keresnek Nyírlugoson
Ha szeptember, akkor gyalogos emlékzarándoklat
Ikonfestő tábor Nyírlugoson – amikor a hit és az alkotás találkozik

Adjuk össze! Ön is támogathatja az idei Damján-tábort!

2026. szeptember 3. 00:00
Diakónusszentelés Újfehértón

2026. szeptember 4. 09:00
Ha szeptember, akkor gyalogos emlékzarándoklat

2026. szeptember 5. 00:00
Papszentelés a nyíregyházi Szent Miklós-székesegyházban

2026. szeptember 6. 10:00
Állásajánlat – gyermekfelügyelőt keresnek Nyírgyulajban

2026. szeptember 15. 00:00

2026. augusztus

HKSZCSPSZV
         

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

17

18

19

20

21

22

23

24

25

26

27

28

29

30

31

      

Hírek ebből a kategóriából

:


Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2026

Gerner Attila, Zadubenszki Norbert