Rómába zarándokoltak a keleti katolikus egyházak – jubileumi szentévi zarándoklat 2025

Történelmi pillanatokat élhettek át a magyar zarándokok, akik három egyházmegyéből és az egész ország területéről is érkeztek – közülük sokan már egy nappal hamarabb, május 11-én. Ennyi keleti egyházat – klerikusokat és laikusokat egyaránt – megmozgató és a magyar görögkatolikusok sorsát is nagy mértékben befolyásoló hasonló jubileumi zarándoklat Rómában 125 évvel ezelőtt volt XIII. Leó pápa kezdeményezésére.

Az 1900-ban szervezett zarándoklatról bővebben olvashat az alábbi cikkekben:

A remény zarándokai. Magyar görögkatolikusok római zarándoklata 1900-ban | Nyíregyházi Egyházmegye | görögkatolikus egyház

A remény zarándokai. Magyar görögkatolikusok római zarándoklata 1900-ban | Nyíregyházi Egyházmegye | görögkatolikus egyház

A 2025-ös jubileumi zarándoklat kezdetén a Rómába érkezettek a Szent István Ház kápolnájában adtak hálát és kérték a kegyelmet az elkövetkező napokra. Itt Szent Liturgiát végzett dr. Seszták István atya, a Hajdúdorogi Főegyházmegye főhelynöke Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök atya elnökletével, valamint Terdik János pasztorális helynök, Jármi Zoltán és Kiss László atyák koncelebrálásával. Kocsis Fülöp érsek-metropolita atya a felolvasott evangéliumi szakaszhoz kapcsolódva tette fel a kérdést a Rómába érkező zarándokoknak: „akartok-e meggyógyulni?” A jelenlévőket a liturgia végén Ábel püspök atya is köszöntötte.

A lelki gyógyulás egy lehetséges útját választva a magyar testvérek Rómában keresték a bűnbánat és bűnbocsánat, valamint a Krisztus titokzatos testével való egység teljességét, s erre az Örök Város kínált is bőven lehetőséget, a város, ahol egyedülálló módon mintegy 1500 katolikus templom található.

Az első estén Róma egyik görög rítusú görögkatolikus – a szomszédos Görög Kollégium – templomában, a Szent Atanáz-templomban imádkozták végig a vecsernyét a Lautitia kórus és Fülöp atya kántori szolgálatával.

Másnap reggel a zarándoklat ősi módon a Szent István-rotundában végzett főpapi ünnepi Szent Liturgiával vette ténylegesen kezdetét. A körtemplom a szentek, mártírok, apostolok vértanúságát és Krisztus legfőbb áldozatát megelevenítő falai között magyar nyelven celebrált liturgiát Kocsis Fülöp érsek-metropolita atya másik két magyar főpásztor társával, Szocska A. Ábel és dr. Orosz Atanáz püspökökkel, négy diakónussal és a jelenlévő mintegy húsz magyar görögkatolikus áldozópappal. Közben gyónási lehetőséget biztosítottak, a Lautitia kórus újra a kántori szolgálatot látta el.

Prédikációt Ábel püspök mondott, melyben a Ferenc pápa által megnyitott jubileumi év alapvető gondolatát elevenítette fel: a reményt és a hitet szeretné erősíteni bennünk elhunyt pápánk és újonnan megválasztott XIV. Leó pápánk is – mint mondta. Ennek megvalósulására három szempontot emelt ki a hierarcha.

Elsőként az imádság, a Szentírás olvasása, a szentek életének tanulmányozása és a hitvallás tétele lehet alapja hitünk és reményünk megerősödésének. Kitért a Hitvallás imaszövegére is, melyet ezen a napon már a Keleti Egyházak Dikasztériuma által előírt módon, az ősi, eredeti formában imádkozták közösen a magyarok. Ez az imádság egyidős a rotundával, a változtatott szövegrészek pedig az ősi formához nyúlnak vissza, mely hamarosan a hívek sajátja lehet, hiszen a templomokban ezt fogják közösen elmondani a liturgiákon.

Második hitet és reményt erősítő mozzanatként idézte a Santo Stefano Rotondo egykori magyar kötődéseit: az itt szolgálatot teljesítő magyar gyóntatópap, Lászai János gyulafehérvári kanonok sírversét, mely az egyházhoz való hűségét hirdeti: „[…] Róma volt és marad mindnyájunk hazája.” Mindszenty bíboros címtemplomaként és a magyarok fontos zarándoktemplomaként is hatással van ránk e gazdag hagyomány itt, Rómában.

Végül a falakról leolvasható szenvedésről, életüket a hitért és Krisztusért áldozó vértanúkról beszélt. „Az Istent szeretőknek minden a javukra válik” – olvashatjuk Szent Pál szavait a rómaiakhoz írt levelében. A bajt Isten a javunkra tudja fordítani – erősítette Ábel püspök reményüket a jelenlévőknek – hiszen Jézus Krisztus önmagát adta értünk.

A hívek sorában ült Habsburg-Lotharingiai Eduárd, Magyarország szentszéki nagykövete. Dr. Törő András atya, a Pápai Magyar Intézet rektora köszöntötte a jelenlévőket és bemutatta nekik a rotundát, mely jelenleg a Collegium Germanicum et Hungaricum temploma, s amelyet az Evangelizációért felelős Dikasztérium zarándoktemplomnak nevezett ki a magyarok számára.

Nagy, közös együttlétüket követően mindhárom egyházmegye a saját, jobban átlátható, kisebb csoportjával indult a szent kapuk felkeresésére.

A Szent Péter-bazilika, a Szent Pál szarkofáját őrző bazilika, a Lateráni-bazilika és a Santa Maria Maggiore-bazilika kapui fogadták különböző napokon és időszakokban a zarándokokat.

A közbülső időben a megtervezett útvonalakon útba eső kulturális, történelmi, művészeti és építészeti remekművek is feltárultak – ha csak rövid időre és érintőlegesen is – a résztvevők előtt.

A végigjárt templomok sorában volt a Scala Santa, ahol a keresztények hite szerint azt a lépcsősort őrzik, melyen Jézust Pilátushoz vezették: a Szent Lépcső 28 lépcsőfokán csak térden állva mehet fel az arra vállalkozó, felajánlva szenvedéseit és fájdalmát az Istennek. Egyebek mellett a Szent Péter bilincseiről elnevezett templomban Michelangelo Mózesét, a Szent Péter-bazilikában a Piétát, a Szent János-keresztelőkápolnát és a Colosseumot, a Trevi-kutat, a Spanyol-lépcsőt is látták a zarándokok. Ellátogattak a Szent Andrásról elnevezett szláv rítusú görögkatolikus templomba.

Május 13-án reggel mintegy százan vettek részt a Magyarok Nagyasszonya-kápolnában egy Szent Liturgián, melyen dr. Orosz Atanáz miskolci megyéspüspök atya prédikált: „[…] a szent idők és a szent helyek egyszer s mindenkorra meg vannak szabva” – mondta Atanáz püspök, „mégis az Evangélium tanulsága számunkra az, hogy Szent Időt szentelni mindenekelőtt a mennyei Atyára kell. Bizonyosak lehetünk benne, hogy ma nekünk itt van a helyünk. Az atyai házban megtaláljuk az Úr Jézus Krisztust.” Megtaláljuk édesanyja ölében, az egyház egészében, és az eucharisztikus közösségben is – sorolta a főpásztor.

„A confessio oltára mellett, Szent Péter sírhelye közvetlen közelében mi is úgy érezzük, hogy az Atya gondviselő szeretete vezetett ide bennünket, hogy elmondjuk hitvallásunkat azon az ősi módon, ahogy a Konstantinápolyi zsinaton azt meghatározták, és amit az egyház újra fölfedez, illetve amelynek eredeti görög szövege ennek a hatalmas bazilikának elődjében ezen a helyen a falra is ki volt függesztve.”

Kedd este a Santa Maria Maggiore-bazilika előtt Akathisztoszt végeztek a keleti katolikus egyházak a Szűzanya tiszteletére, hiszen ahogyan a bazilikában nyugvó Ferenc pápa elrendelte, korábban közös rózsafüzér imádság zajlott a templom előtti téren a májusi estéken. Ezen a szertartáson is hallattak magyar énekszót a Lautitia kóristái és Fülöp metropolita atya.

A zarándoklat csúcsa a Vatikán városban lévő VI. Pál teremben megtartott Szentatyával való találkozás volt a szerdai audiencián, mely a szombati, újságíróknak tartott köszönetnyilvánítás után a maga nemében az első nyilvános pápai audiencia volt XIV. Leó pápa megválasztása óta.

A 24 keleti rítusú sui iuris egyházak főpásztorai az audiencia előtt köszöntötték egymást a pápai trónus melletti és előtti sorokban, a püspökök mögötti szektorokban pedig a papok, szerzetesek és szerzetesnővérek, hívek keresték helyeiket, tapsoltak, énekeltek – köztük néhány húsvéti kánont Fülöp atya vezetésével a magyarok is –, zászlót lengettek: a várakozás izgalma mindenkire hatott az utolsó negyedórában.

Őszentsége beszédét teljes terjedelmében elolvashatja itt.

Leó pápa erőteljes gondolatokat fogalmazott meg a keleti egyházak képviselőinek:

„Az Egyháznak szüksége van rátok! Milyen nagy mértékű az a hozzájárulás, amelyet a keresztény Kelet adhat ma nekünk! Mennyire szükségünk van arra, hogy visszanyerjük a misztérium iránti érzéket, mely oly elevenen van jelen liturgiáitokban, amelyek az emberi személyt a maga teljességében vonják be, az üdvösség szépségét éneklik, és ámulatot ébresztenek az emberi kicsinységet átölelő isteni nagyságon! És milyen fontos, hogy újra felfedezzük – a keresztény Nyugaton is – az Isten elsőbbsége iránti érzéket, a misztagógiának, a szüntelen közbenjárásnak, a bűnbánatnak, a böjtnek, a saját bűneink és az egész emberiség bűnei fájlalásának értékét, melyek a keleti lelkiségekre annyira jellemző magatartásformák! Ezért alapvető fontosságú, hogy megőrizzétek hagyományaitokat anélkül, hogy esetleg gyakorlati vagy kényelmi szempontok miatt felhígítanátok őket, s így meg ne rontsa a fogyasztói és haszonelvű szemlélet.”

Gondolatai és a közös imádság, valamint áldása után minden püspökhöz odament, köszöntötte őket, szót váltott velük, fogadta ajándékaikat és megáldott rózsafüzéreket adott át számukra.

A három nap alatt rengeteg nyelven és több rítusban (kopt, örmény szír, etióp, bizánci) végeztek keleti szertartásokat a Vatikán több bazilikájában. A keleti katolikusok zarándoklatának utolsó és egyben legünnepélyesebb eseménye május 14-én délután volt a Szent Péter-bazilika apszisánál, a Bernini által alkotott baldachin mögött.

Kiemelkedő jelentőségű, hogy a számtalan pátriárka, püspök és pap között a magyar görögkatolikus főpásztorok és papok is helyet foglaltak, mi több, a fő szolgálattevők között voltak. Dr. Nyirán János fődiakónus atya, valamint dr. Seszták István főhelynök atya az oltár körül imádkoztak, énekeltek nemcsak a liturgia többféle nyelvén, hanem magyarul is.

A liturgia főcelebránsa, Youssef Absi melkita pátriárka volt. Szentbeszédet Szvjatoszlav Sevcsuk ukrán nagyérsek tartott. A szertartás végén Claudio Gugerotti bíboros, a Keleti Egyházak Dikasztériumának prefektusa köszönte meg a zarándokok jelenlétét. Mi vagyunk mi, keresztények és ti, keleti keresztények? – tette fel a kérdést. – Isten bölcsességének és kegyelmének a tanúi. A liturgiátok a feltámadás dicsőségét hirdeti. Ezt kell nektek is hirdetnetek, ha kimentek a templomokból – biztatott. „Isten bár békét, egységet, örökkévalóságot, szabadságot adott nekünk, azonban azt láthatjuk, hogy ezek mind-mind nagyon törékenyek. Egymás erősítésére és párbeszédekre van szükségünk Isten fényének tükrében.” A békesség titka abban rejlik, hogy Isten emberi alakot öltött és megváltott minket – állapította meg Gugerotti bíboros. 

A magyar zarándokok egy része a liturgia után a Szent Péter téren adott főpásztori áldással tért haza. Többen maradtak még egy napra Rómában, hiszen aki látta, tudja, hogy nehéz otthagyni az Örök Várost, mely minden sarkon tartogat valami lélegzetelállító látványt, valami évszázados vagy évezredes csodát, az emberiség sűrített történelmét, az ősi és a modern olaszosan könnyed keveredését, azt az üdítő frissességet a régiben, mely szüntelenül áramlik az ódon utcák macskakövén, vagy a háztetők felé magasodó mandulafenyők árnyékában. Természetes kettősségét mi sem példázza nagyszerűbben a sirálynál: ha leszáll, vakmerően veszi el, amire szüksége van, ha felrepül, tanúja lehet a pápaválasztás fekete majd fehér füstjének is.

A szervezőknek és hierarcháknak hála több mint kétszázan – a Nyíregyházi Egyházmegyéből mintegy ötven, a Hajdúdorogi Főegyházmegyéből ötven fő és a Lautitia kórus huszonöt énekese, a Miskolci Egyházmegye több mint harminc résztvevője – Krisztina sajópálfalai görögkatolikus szerzetesnővérrel, tizenkét papnövendék és egyéni szervezésben az ország több területéről (egyebek között Szegedről Sárospatakról és Nyírlugosról) százan – részesültek a szentévi jubileumi római zarándoklat kegyelmeiben és áldásaiban.

A püspöki és papi atyai jelenlét a zarándoklat teljes ideje alatt lelki beszélgetésekre és gyónásokra adott alkalmat, az átimádkozott szertartások, kapukon való átlépések, a keleti egyházzene különleges hangzásvilága, a monumentális épületek, a közös, összekapaszkodva mondott imádságok, az Őszentségével való találkozás pedig olyan mély élményként maradnak meg a szívekben, hogy remények szerint kitartanak a következő zarándoklatig.

„A résztvevők római tartózkodásukkal hitvallást is tettek egyben – összegezte Ábel atya a hazafelé vezető úton. Ugyanakkor: mindamellett, hogy tanúságot tehettünk hitünkről, felhívás is volt ez az út arra, hogy szeressük egyházunkat, rítusunkat, hordozzuk szívünkben hagyományunkat és adjuk tovább, hiszen ahogyan Leó pápa fogalmazott: az egyháznak szüksége van ránk, keletiekre is.”

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye