Hála és imádság a bölcsődékben – Lelki nap 2025

Hála és imádság a bölcsődékben – Lelki nap 2025

Különleges napra került sor október 1-jén, a Legszentebb Istenszülő oltalmának ünnepén a Nyíregyházi Egyházmegye fenntartásában működő bölcsődékben: lélekemelő délutánt tartottak, melynek célja a közösség megerősítése, a belső feltöltődés, a közös imádságok és a hála kifejezése volt.

Forrás és fotó: Juhász-Balsa Judit/Nyíregyházi Egyházmegye Egyesített Bölcsőde2025. október 7. 12:10

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 226 napja íródott

Minden tagintézményben a lelki vezető atyák iránymutatásával különféle programok szerveződtek: imádságokkal, zarándoklattal adtunk hálát, és kértük a Szűzanya oltalmát, valamint közbenjárását a mindennapi munkánkhoz.

Ahogy a látomás szerint az Istenszülő, Szűz Mária vállkendőjét szétterítve oltalmat szimbolizált, a bölcsődében is ilyen támogató jelenléttel kell legyünk a gyermekek és egymás irányába. Ő nem csupán Jézus Krisztus édesanyjává vált, hanem mindannyian megtalálhatjuk benne az anyai gondoskodást.

A délután folyamán együtt imádkoztunk a gyermekekért, a szülőkért, valamint a dolgozókért. A csendes elmélyülés és a közös imádság pillanatai lehetőséget adtak arra, hogy lelkileg is megerősödjünk a mindennapi nevelői munkában.

A közös imádkozáshoz, hálaadásához a Nyíregyházi Egyházmegye Egyesített Bölcsődék 9 bölcsődéje mellett csatlakozott az Újfehértói Istenszülő Oltalmáról Elnevezett Görögkatolikus Bölcsőde és a SZMISZK Tompos úti Bölcsőde is, amit ezúton is szívből köszönünk nekik. Öröm volt megtapasztalni, hogy közös hitünk és szeretetünk képes hidakat építeni intézményeink között.

Reméljük, ezzel a kezdeményezéssel hagyományt tudunk teremteni, amely évről évre lehetőséget ad a lelki megújulásra és a közösségünk összetartozásának elmélyítésére.

Forrás és fotó: Juhász-Balsa Judit/Nyíregyházi Egyházmegye Egyesített Bölcsőde

Nyíregyházi Egyházmegye

szociális, bölcsődék, lelki nap
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




„Petrasovszky Manó: Egy görögkatolikus festősors a XX. században” – Emlékkiállítás nyílik a Görögkatolikus Múzeumban
Átölelő fejlődés: Bemutatkozott a Marokbaba a Pedagógus Akadémián
Összetartozás és közösség: papcsaládok találkozója Szerencsen
Zenei híd Iserlohn és Nyíregyháza között
Történelmi gyökerek és jövőbe mutató hűség: Lezárult a kánoni látogatás Nyírparasznyán

Közeledik egyházmegyénk kántorképzőjének 21. alkalma

2026. május 23. 00:00
„Petrasovszky Manó: Egy görögkatolikus festősors a XX. században” – Emlékkiállítás nyílik a Görögkatolikus Múzeumban

2026. május 27. 17:00
Görögbe fogadlak 2026

2026. május 29. 00:00
Papszenteléssel ünnepeljük egyházmegyénk búcsúját

2026. május 30. 00:00
Már lehet jelentkezni a 2026-os Szent Damján Táborba!

2026. május 30. 00:00

2026. május

HKSZCSPSZV
       

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

17

18

19

20

21

22

23

24

25

26

27

28

29

30

31

Hírek ebből a kategóriából

:


Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2026

Gerner Attila, Zadubenszki Norbert