Az első búcsú ünnepe Hodászon: Az Istenszülő és Szent Miklós oltalma alatt

Az első búcsú ünnepe Hodászon: Az Istenszülő és Szent Miklós oltalma alatt

Az "Oltalmad alá sietnek Szűz Mária híveid..." kezdetű ének szavai vezették be a Szent Miklós Ápoló-Gondozó Otthon első kápolnai búcsú ünnepét Hodászon. A gondozottak, dolgozók és a meghívott atyák hálával és örömmel ünnepeltek együtt. Lippainé Szabó Katalin intézményvezető beszámolóját olvashatják.

Szöveg és fotó: Lippainé Szabó Katalin intézményvezető2025. október 14. 14:10

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 219 napja íródott

Október 11-én tartottuk kápolnánk búcsúünnepét a Szent Miklós Ápoló-Gondozó Otthonban Hodászon. Nagy örömmel készültünk az első templombúcsúnk megtartására – ezzel hagyományt teremtve –, hiszen Jézus is mindig keresett és adott okot az ünneplésre.

A búcsú napján az intézmény kápolnája megtelt imával és hálával. Nagy szeretetben ünnepeltünk együtt Szabó Tamás pasztorális helynök atyával és a meghívott atyákkal: főtisztelendő Pásztor István nyírkarászi, Egri Tibor nyírvasvári, Bakancsos Sándor hodászi és Magyar László nyírkátai parókus atyával, akik egyben lelki vezetőink is.

Helynök atya szentbeszédében Égi Édesanyánk, Mária segítő szeretetéről beszélt. Arra hívta fel figyelmünket, hogy a testi gyógyulás mellett a gyönyörű kápolna a lelki felépülés helyévé vált a Jóisten kegyelméből és Ábel püspök atya jóvoltából.

A liturgia után szeretetvendégség várta a résztvevőket. A közös asztalnál való beszélgetés, nevetés és meghatottság váltotta egymást. A családias hangulatban mindenki érezhette: a Szent Miklós Otthon nem csupán intézmény, hanem igazi lelki közösség, ahol a lélek is otthonra lelhet.

Nagyon jó volt látni, hogy mindenki tudta: ez most egy különleges alkalom. Ez az ünnep emlékeztet bennünket arra, hogy az ember értéke nem a testi erőben vagy a külső világ sikereiben rejlik, hanem abban, hogy szeretni és elfogadni tudunk. Mária oltalma nem csupán jelképes: az Ő gondoskodó szeretete itt is jelen van a gondozók türelmében, a betegek mosolyában, a mindennapok csendes kitartásában. A hodászi templombúcsú így vált a szeretet, az elfogadás és az együttlét ünnepévé. Egy nap, amikor újra megerősödött bennünk a hit, hogy Isten minden embert szeret és értékesnek tart!

Szöveg és fotó: Lippainé Szabó Katalin intézményvezető

Nyíregyházi Egyházmegye

templombúcsú, hodász, szociális
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




„Petrasovszky Manó: Egy görögkatolikus festősors a XX. században” – Emlékkiállítás nyílik a Görögkatolikus Múzeumban
Átölelő fejlődés: Bemutatkozott a Marokbaba a Pedagógus Akadémián
Összetartozás és közösség: papcsaládok találkozója Szerencsen
Zenei híd Iserlohn és Nyíregyháza között
Történelmi gyökerek és jövőbe mutató hűség: Lezárult a kánoni látogatás Nyírparasznyán

Közeledik egyházmegyénk kántorképzőjének 21. alkalma

2026. május 23. 00:00
„Petrasovszky Manó: Egy görögkatolikus festősors a XX. században” – Emlékkiállítás nyílik a Görögkatolikus Múzeumban

2026. május 27. 17:00
Görögbe fogadlak 2026

2026. május 29. 00:00
Papszenteléssel ünnepeljük egyházmegyénk búcsúját

2026. május 30. 00:00
Már lehet jelentkezni a 2026-os Szent Damján Táborba!

2026. május 30. 00:00

2026. május

HKSZCSPSZV
       

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

17

18

19

20

21

22

23

24

25

26

27

28

29

30

31

Hírek ebből a kategóriából

:


Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2026

Gerner Attila, Zadubenszki Norbert