„Sikeresen zárult az MMIA Plusz program a Katolikus Karitásznál”

„Sikeresen zárult az MMIA Plusz program a Katolikus Karitásznál”

A Katolikus Karitász – Caritas Hungarica lezárta a „A Katolikus Karitász Integrációs Központ támogató szolgáltatásai” című programot, amely 337,56 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatással valósult meg a Menekültügyi, Migrációs és Integrációs Alap Plusz keretében.

Forrás és fotó: karitasz.hu2025. november 3. 16:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 199 napja íródott

A kezdeményezés a jogszerűen tartózkodó harmadik országbeli állampolgárokat – különösen az Ukrajnából érkezetteket – többek között lakhatási, munkaerőpiaci, szociális és integrációs segítséggel, valamint magyar mint idegen nyelv oktatási támogatással segítette. 



A projekt eredmény

A program átfogó, egymásra épülő szolgáltatásai kézzelfoghatóan erősítették a résztvevők beilleszkedési esélyeit. A lakhatási és megélhetési támogatások stabilabb élethelyzetet teremtettek; a magyar mint idegen nyelv tanulásához biztosított képzések önállóbb ügyintézést és könnyebb mindennapi eligazodást tettek lehetővé. Az állampolgári és interkulturális foglalkozások múzeumpedagógiai programokkal és rövid áttekintésekkel a magyar történelemről, jogrendszerről és közszolgáltatásokról támogatták a tájékozódást. A munkaerőpiaci tanácsadás és közvetítés révén több résztvevő közelebb került a foglalkoztatáshoz, vagy javultak az álláskeresési kompetenciái. A pszichoszociális és mentálhigiénés segítségnyújtás támogatta a célcsoportot a mindennapi nehézségekkel való megküzdésben, a gyermekeknek szervezett fejlesztések pedig segítették az iskolai beilleszkedést és a tanulási motivációt. A szolgáltatások rugalmasan követték az egyéni szükségleteket, és egységes szakmai keretben, a Karitász Integrációs Központjára támaszkodva valósultak meg.



A megvalósítás helyszíne és időtartama

A projekt a Katolikus Karitász Integrációs Központjában (1115 Budapest, Bartók Béla út 104.) valósult meg, és 2025 októberéig biztosított támogatást az érintettek számára.



Kapcsolódás a Katolikus Karitász munkájához

A Katolikus Karitász a háború kitörése óta folyamatosan segíti az Ukrajnából érkezőket; 2022-ben megnyitott Integrációs Központja azóta több ezer család számára nyújtott megélhetési és lakhatási támogatást, magyar nyelvtanfolyamokat, egészségügyi szolgáltatásokat és közösségi programokat. A most zárult projekt erre a szakmai és infrastrukturális háttérre épült.



Támogatási háttér

A program a Menekültügyi, Migrációs és Integrációs Alap Plusz keretében, az Európai Unió és Magyarország Kormánya társfinanszírozásával valósult meg.

Forrás és fotó: karitasz.hu

Nyíregyházi Egyházmegye

karitász, jótékonyság
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Fölemelkedtél dicsőségben, Krisztus Istenünk – beszélgetés mennybemenetel ünnepéről
Görögbe fogadlak 2026
Távozik Magyarország apostoli nunciusa
„Petrasovszky Manó: Egy görögkatolikus festősors a XX. században” – Emlékkiállítás nyílik a Görögkatolikus Múzeumban
Átölelő fejlődés: Bemutatkozott a Marokbaba a Pedagógus Akadémián

Fölemelkedtél dicsőségben, Krisztus Istenünk – beszélgetés mennybemenetel ünnepéről

2026. május 22. 00:00
Közeledik egyházmegyénk kántorképzőjének 21. alkalma

2026. május 23. 00:00
„Petrasovszky Manó: Egy görögkatolikus festősors a XX. században” – Emlékkiállítás nyílik a Görögkatolikus Múzeumban

2026. május 27. 17:00
Görögbe fogadlak 2026

2026. május 29. 00:00
Papszenteléssel ünnepeljük egyházmegyénk búcsúját

2026. május 30. 00:00

2026. május

HKSZCSPSZV
       

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

17

18

19

20

21

22

23

24

25

26

27

28

29

30

31

Hírek ebből a kategóriából

:


Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2026

Gerner Attila, Zadubenszki Norbert