Nem vasárnapi keresztények – fiatalok lelkigyakorlatoztak Máriapócson

Érkezésükkel szinte azonnal érezhető lett az a nyitottság és kíváncsiság, amely ilyenkor mindig átszínezi a Kegyhely hangulatát. A hétvége mottója – „A kicsiben hű voltál, sokat bízom rád” (Mt 25,23) – már az első pillanattól meghatározta az együtt töltött idő arculatát: finoman emlékeztetett arra, hogy az apró döntések, a csendes hűségek és a hétköznapi figyelmességek gyakran többet jelentenek, mint hinnénk.

A péntek esti nyitó vecsernyén Érsek atya is jelen volt, aki egy gyönyörű képpel fordult a fiatalok felé. A gyufaszálak példájáról beszélt: arról, hogy egyetlen szál milyen törékeny, de ha sok kicsi összefonódik, már egészen más erőt képvisel. Ahogy a gyufaszálakból köteg lesz, úgy épül fel a mi életünk is apró hűségeinkből, halk imáinkból, kisebb-nagyobb döntéseinkből. És ahogy a gyufaszálak egymást erősítik, úgy vagyunk mi is képesek egymást megtartani közösségben, hitben, szeretetben.

A hétvége egyik legmeghatározóbb pillanatát Makláry Ákos atya előadása hozta el „Keresztény vagyok, nem csak vasárnap” címmel. Ákos atya könnyed, mégis mélyre ható gondolatai arról szóltak, hogy ma vajon ciki-e kereszténynek lenni, és mit jelent egyáltalán felvállalni a hitünket egy olyan világban, ahol sokszor épp a legfontosabb tartalmak tűnnek el a zajban. Arról beszélt, hogy a hit nem alkalmi ünneplőruha, hanem valami olyan finom, csendes, de állandó jelenlét, amely végigkíséri a hétköznapokat; és hogy mindannyian felelősséggel tartozunk egymásért, különösen akkor, amikor valaki épp erősítésre vagy bátorításra vár. Szavai egyszerre voltak őszinték és felszabadítóak, sokak számára éppen azt a mondatot adva, amire régóta vártak.

A három nap során a fiatalok együtt imádkoztak, beszélgettek, elmélyültek, nevetéstől és őszinte kérdésektől visszhangzó kiscsoportokban keresték a saját útjukat. A közös liturgiák, a Jézus-ima visszatérő csendjei és az alkalmi megállások mind külön kis szigeteket jelentettek, ahol újra és újra meg lehetett érkezni Istenhez és önmagukhoz. A színes előadások, a személyes történetek, a spontán beszélgetések és a baráti pillanatok lassan olyan egységgé álltak össze, amely minden résztvevőben másként, mégis egyformán mélyen hagyott nyomot.

Vasárnapra, amikor a lelkigyakorlat lassan elcsendesedett, már egyértelmű volt, hogy ez a hétvége nem egyszerűen három nap volt a naptárban. Sokakban gondolatokat rendezett, másoknak új irányt mutatott, megint másokat egyszerűen csak megerősített abban, hogy nincsenek egyedül a hit útján. A gyufaszálak képe és a mottó is velünk maradt, és talán mindannyian hazavittünk valami egészen személyes, csendes felismerést arról, hogy a kicsi hűségek valóban összeadódnak, és egyszer csak nagy dolgokká érnek.

Szöveg: Farkas Friderika, fotó: Juhász Ádám és Farkas Friderika

Nyíregyházi Egyházmegye