A csillag mutatta az utat – karácsonyváró kántálás és betlehemes a Huszártelepen

A csillag mutatta az utat – karácsonyváró kántálás és betlehemes a Huszártelepen

Lobogó fáklyák fénye törte át a sötétséget Nyíregyházának egy elkülönült városrészén, a Huszártelepen, ahol a Magvető Tanoda növendékei idén is énekszóval és hagyományőrző játékkal hirdették a mindent megvilágosító Krisztus születésének örömhírét december 18-án.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye 2025. december 20. 08:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 302 napja íródott

​Az ünnepi este a Szentháromság-kápolnában vette kezdetét, ahol a gyermekek mutattak be hagyományos beregdaróci betlehemest. A műsort Szikora Ede Szabolcs szervezőlelkész tanította be a fiataloknak, átörökítve azt a népi kincset, melyet még korábbi, beregdaróci szolgálati idejéből hozott magával.


​A nézők között a szülők mellett ott ültek a Sója Miklós Görögkatolikus Általános Iskola vezetői és pedagógusai, a görögkatolikus papnövendékek, valamint megtisztelte az eseményt jelenlétével Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök is.


​Az ünnep az ajándékozásról és a gondoskodásról is szólt. Szabó Bernát Sándorné szakmai vezető tájékoztatása szerint: a fenntartó Nyíregyházi Egyházmegye Tanodairányító Szervezete (NYETISZ) közös használatú fejlesztő eszközökkel és társasjátékokkal gazdagította a tanodát; a harminchat tanodás családjának megsegítésére a fa alá tartósélelmiszer-csomagok kerültek.

​A Nyíregyházi Egyházmegyei Karitász pedig „Angyalbatyukkal” ajándékozta meg a gyermekeket.

​A gyerekek és munkatársak hálájuk jeléül saját készítésű mézeskaláccsal, valamint bejglivel kínálták vendégeiket a betlehemest követően.

​A kápolna falai közül a jelenlévők az utcára vonultak. A fáklyák meggyújtása után kezdetét vette a rövid zarándoklat, melynek élén a Szent Családnak öltözött gyermekek haladtak. A kispapok vezették az éneket, miközben – néhány szakaszon valóban csupán – a magasra tartott csillag és a fáklyák lángja ellensúlyozta az éj sötétjét. A csillag mutatta az utat. Merre? A Sója-iskola előtt felállított egyszerű furnérlemezből és szalmából készült betlehemhez. A jászolnál pihenő Kisjézus előtt egymásra talált a közösség: egy énekszó és a csoportkép a közénk érkező Istengyermek köré vonzotta őket.

​Az est közös vacsorával zárult: a NYETISZ jóvoltából töltött káposzta várta a résztvevőket. Így a karácsonyi várakozás öröme a lelket és testet egyaránt táplálta a Huszártelepen.

Ennek a napnak a délelőttjén a Sója-iskola diákjai karácsonyi műsort mutattak be, melyet megtekinthet EZEN A LINKEN.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

kántálás, advent, cigánypasztoráció, tanoda,
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hittel és vidámsággal Máriapócsra
Elkészült munkák, megmaradt hiányok – így halad négy család otthonának megújulása
A hitet őrizni és továbbadni – kánoni látogatás Nyírkarászban
XIV. Leó pápa újra munkába állt a Gemelli-kórházban – Felépülése szabályosan halad
Érintő – vasárnapi gondolatok Bakancsos Sándor atyával

A missziók javára gyűjtünk templomainkban most vasárnap

2026. október 18. 00:00
Ifjúsági imaest Budapesten – Csend, elmélkedés és közös imádság

2026. október 20. 00:00
Keresztes Szilárd emlékkonferencia

2026. október 21. 14:00
Fiataloknak szervez őszi zarándoklatot Bariba a Nyíregyházi Egyházmegye

2026. október 24. 00:00
Indul a középiskolai hittanverseny

2026. október 25. 00:00

2026. október

HKSZCSPSZV
     

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

17

18

19

20

21

22

23

24

25

26

27

28

29

30

31

 

Hírek ebből a kategóriából

:


Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2026

Szikora Ede Szabolcs (2026.07.01-től) | Zadubenszki Norbert, Gerner Attila (2015–2026)