Kezdetét vette a Rókahegyi görög esték nyolcadik sorozata

Kezdetét vette a Rókahegyi görög esték nyolcadik sorozata
Az előadások idén a szentségekről fognak szólni. Január 6-án dr. Ivancsó István atya tartott egy bevezető előadást a témában.
Forrás: dr. Ivancsó István, fotók: Szabó Tamás, Bartók László 2026. január 7. 16:01

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 283 napja íródott

A bevezető előadást „A szentségekről általában” címmel hallgathatták meg – a vecsernye után – az érdeklődők, akik vették a bátorságot, hogy a zord időjárási körülmények ellenére is eljöttek a rókahegyi templomba 2026. január 6-án este.

Az előadás hét téma köré csoportosult.

1. A fogalmi tisztázás arról szólt, hogy a szentség "életforma". Isten szentsége arra buzdít, hogy az ember is szent legyen, legalábbis arra törekedjen (1Pét 1,15; Lev 11,44). Ám itt és most többről van szó.

2. Ehhez kellett a "szentségnek" - mint kegyelmi eszköznek - a meghatározása.

3. Hallhattuk, hogy a szentségek középpontja az Eucharisztia.

4. A szentségek számát a Tridenti Zsinat hétben állapította meg és szögezte le dogmaként.

5. A szentségeket különböző módokon lehet csoportosítani, amit szintén láthattunk az előadásban.

6. Újabb fontos szempont is előtérbe került: a szentségek érvényessége. Vagyis, hogy milyen feltételei vannak a felvevő és a kiszolgáltató részéről.

7. Végül utolsó téma volt a szentségek hatása.

A lényeg: „Szentek legyetek, amint én is szent vagyok” (1Pét 1,15 – Lev 11,44). Ehhez segítenek hozzá és ezt szolgálják a szentségek az ember életében.

A vetített képes előadás végén – szokás szerint – lehetett hozzászólni és kérdezni is. Általános megállapítás volt, hogy megérte eljönni az előadásra.

Forrás: dr. Ivancsó István, fotók: Szabó Tamás, Bartók László

Nyíregyházi Egyházmegye

Rókahegy, görög esték, kultúra
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hittel és vidámsággal Máriapócsra
Elkészült munkák, megmaradt hiányok – így halad négy család otthonának megújulása
A hitet őrizni és továbbadni – kánoni látogatás Nyírkarászban
XIV. Leó pápa újra munkába állt a Gemelli-kórházban – Felépülése szabályosan halad
Érintő – vasárnapi gondolatok Bakancsos Sándor atyával

A missziók javára gyűjtünk templomainkban most vasárnap

2026. október 18. 00:00
Ifjúsági imaest Budapesten – Csend, elmélkedés és közös imádság

2026. október 20. 00:00
Keresztes Szilárd emlékkonferencia

2026. október 21. 14:00
Fiataloknak szervez őszi zarándoklatot Bariba a Nyíregyházi Egyházmegye

2026. október 24. 00:00
Indul a középiskolai hittanverseny

2026. október 25. 00:00

2026. október

HKSZCSPSZV
     

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

17

18

19

20

21

22

23

24

25

26

27

28

29

30

31

 

Hírek ebből a kategóriából

:


Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2026

Szikora Ede Szabolcs (2026.07.01-től) | Zadubenszki Norbert, Gerner Attila (2015–2026)