Aggregátorok a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegyének

Aggregátorok a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegyének

Áramfejlesztőket, hálózsákokat és elsősegélynyújtó készleteket szállítottak el a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye papjai Nyíregyházáról. Az adományok a hamburgi kutyás mentők (BRH) felajánlásának köszönhetően kerültek a Nyíregyházi Egyházmegyei Karitászhoz, ahonnan az atyák elsősorban Kijevbe és Közép-Ukrajnába, a villamosenergia nélkül maradt rászorulókhoz juttatják majd el.

Forrás és fotó: Nyíregyházi Egyházmegyei Karitász, további fotók: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye 2026. február 5. 14:41

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 261 napja íródott

A segítségnyújtás folyamatos a két egyházmegye és az egyházmegyei karitászok között.

A mostani, nagyobb szállítmányért Szerhij és Pavlo atyák érkeztek két alkalommal, két-két kisbusszal, hogy az adományokat Tódor püspök jóváhagyásával a legszükségesebb helyekre – köztük a háborús övezetben élőkhöz és ott tartózkodókhoz – juttassák el.

Az átadásnál jelen volt Obbágy Vera karitászigazgató, Pásztor Gergely igazgatóhelyettes, Tamási József Nikolász és Tolvaj János logisztikai munkatársak, valamint Zoltán György fődiakónus is, aki tolmácsolással is segítette a munkát. Tódor Macapula megyéspüspök hálája kifejezéséül személyre szóló oklevelekkel köszönte meg a Nyíregyházi Egyházmegyei Karitász munkatársainak a segítségét. Az ukrajnai atyák elmondták: a segítség közvetlenül a háborús övezetbe és a krízis sújtotta intézményekbe kerül.

A tárgyi adományok – mint a már korábban is átadott hálózsákok és aggregátorok is – mellett a papok lelki szolgálatot is végeznek. Beszámolójuk szerint a Nyíregyházi Egyházmegyei Karitász által közvetített eszközök szó szerint életeket mentenek a fagyos időjárási viszonyok között.

„Nem egy segélyszervezet vagyunk, csak egy csapat pap, akik kisebb csoportokban meglátogatjuk a katonákat és a rászorulókat Kelet-Ukrajnában. Ezek az utak nehezek, sokszor drónok repkednek a fejünk felett, de papok vagyunk, feladatunk eljutni minden rászorulóhoz”

– vallották az ukrán görögkatolikus lelkipásztorok.

„Papok vagyunk, így imádkozunk, gyóntatunk, áldoztatunk és rengeteget beszélgetünk. Segítünk nekik kilábalni a depresszív krízishelyzetből. Sokszor egy ölelés is sokat számít nekik – és nekünk is.”

Ahogy fogalmaztak: esperesi és tanári feladataik, valamint családjuk mellett is kötelességüknek érzik a szolgálatot, hiszen a bajban „nincs lehetőség otthon maradni”.

A felajánlásokért külön köszönet illeti a hamburgi kutyás mentőket, a BRH Rettungshundestaffel Hamburg und Harburg e.V. munkatársait.

A Nyíregyházi Egyházmegyei Karitász közvetítésével 2025-2026-ban összesen 177 aggregátor, 1133 felnőtt hálózsák, 158 polifoam, 996 elsősegélynyújtó készlet, 2300 konzerv és 553 Angyalbatyu, közel negyven millió Ft értékű adomány jutott el Ukrajnába a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye és a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegyei Karitász részére.

Forrás és fotó: Nyíregyházi Egyházmegyei Karitász, további fotók: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

karitász, adomány, Ungvár, háború, front, aggregátor, rászoruló, Munkácsi Egyházmegye
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hittel és vidámsággal Máriapócsra
Elkészült munkák, megmaradt hiányok – így halad négy család otthonának megújulása
A hitet őrizni és továbbadni – kánoni látogatás Nyírkarászban
XIV. Leó pápa újra munkába állt a Gemelli-kórházban – Felépülése szabályosan halad
Érintő – vasárnapi gondolatok Bakancsos Sándor atyával

A missziók javára gyűjtünk templomainkban most vasárnap

2026. október 18. 00:00
Ifjúsági imaest Budapesten – Csend, elmélkedés és közös imádság

2026. október 20. 00:00
Keresztes Szilárd emlékkonferencia

2026. október 21. 14:00
Fiataloknak szervez őszi zarándoklatot Bariba a Nyíregyházi Egyházmegye

2026. október 24. 00:00
Indul a középiskolai hittanverseny

2026. október 25. 00:00

2026. október

HKSZCSPSZV
     

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

17

18

19

20

21

22

23

24

25

26

27

28

29

30

31

 

Hírek ebből a kategóriából

:


Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2026

Szikora Ede Szabolcs (2026.07.01-től) | Zadubenszki Norbert, Gerner Attila (2015–2026)