Versenysikerek és rádiós műsorvezetés: tehetséges diákjaink márciusi eredményei

Versenysikerek és rádiós műsorvezetés: tehetséges diákjaink márciusi eredményei

Büszkeséggel számolunk be gimnazista tanulóink kiemelkedő márciusi teljesítményéről, amely a rangos országos versenyek mellett a Mária Rádió hullámhosszán is megmutatkozott. Diákjaink kémiából, fizikából, földrajzból és liturgikusénekből is a legjobbak közé kerültek, miközben magazinműsort szerkesztve a médiában is aktívan képviselik közösségünket.

Forrás és fotó: Szent Miklós Görögkatolikus Gimnázium és Kollégium Facebook oldala2026. március 26. 10:30

Március folyamán több tudományterületen is bizonyították diákjaink rátermettségüket.

Az Irinyi János Országos Középiskolai Kémiaverseny elődöntőiből Tisza Vivien (9.A) és Takács Anna Janka (10.A) is bejutott az országos döntőbe. A tehetséggondozás gyümölcseként Takács Anna Janka az OTIO (Országos Tudományos és Innovációs Olimpia) 2. fordulójába is továbbjutott fizika projektjével. Kitartó munkájáért három hónapos szakmai képzést és mentori támogatást kapott, a 9.A osztály pedig a Fővárosi Nagycirkusz „Tudományos Csodák Cirkusza” előadását élvezhette Budapesten.

Bódi Cintia (11.A) az Alfred Nobel Vármegyei Kémiaversenyen vívta ki a döntős szereplés jogát. A természettudományos sikereket Seszták Ilona Margit tanárnő segítette.

Hitéleti és művészeti téren is maradandót alkottunk: az országos liturgikusének-versenyen a gimnázium „Vox fortis” csapata – Leskovics Levente, Szabó László, Varga Sándor és Oláh Máté – Soltész Béla tanár úr felkészítésével Arany minősítést szerzett.

A márciusi versenyszezont Leskovics Levente (9.A) egy újabb bravúrral zárta: a Less Nándor Földrajzversenyen Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyéből egyedüliként jutott be az országos döntőbe, Hepp Szabolcs tanár úr szakmai vezetésével.

Szívből gratulálunk minden versenyzőnek és felkészítő tanárnak, a döntősöknek pedig sok sikert kívánunk a végső megmérettetéshez!

Tanulóink a versenypályákon kívül a médiában is aktívak: gimnáziumunk néhány lelkes fiatalja a Mária Rádióban szerkeszti minden hónap harmadik hetének hétfőjén a Napindító magazin című műsort, ezzel is színesítve intézményünk közösségi szerepvállalását. Az adásokat a Nyíregyházi Egyházmegye Sajtóirodájának stúdiójából rögzítik, így diákjaink professzionális körülmények között próbálhatják ki magukat szerkesztő-műsorvezetőként, színesítve intézményünk közösségi szerepvállalását. A korábbi adásokat és érdekes beszélgetéseinket EZEN A LINKEN találják és hallgathatják meg.

Forrás és fotó: Szent Miklós Görögkatolikus Gimnázium és Kollégium Facebook oldala

Nyíregyházi Egyházmegye

oktatás, gimnázium, Nyíregyháza, versenyek, média
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Fölemelkedtél dicsőségben, Krisztus Istenünk – beszélgetés mennybemenetel ünnepéről
Görögbe fogadlak 2026
Távozik Magyarország apostoli nunciusa
„Petrasovszky Manó: Egy görögkatolikus festősors a XX. században” – Emlékkiállítás nyílik a Görögkatolikus Múzeumban
Átölelő fejlődés: Bemutatkozott a Marokbaba a Pedagógus Akadémián

Fölemelkedtél dicsőségben, Krisztus Istenünk – beszélgetés mennybemenetel ünnepéről

2026. május 22. 00:00
Közeledik egyházmegyénk kántorképzőjének 21. alkalma

2026. május 23. 00:00
„Petrasovszky Manó: Egy görögkatolikus festősors a XX. században” – Emlékkiállítás nyílik a Görögkatolikus Múzeumban

2026. május 27. 17:00
Görögbe fogadlak 2026

2026. május 29. 00:00
Papszenteléssel ünnepeljük egyházmegyénk búcsúját

2026. május 30. 00:00

2026. május

HKSZCSPSZV
       

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

17

18

19

20

21

22

23

24

25

26

27

28

29

30

31

Hírek ebből a kategóriából

:


Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2026

Gerner Attila, Zadubenszki Norbert