Érintő – vasárnapi gondolatok Bakancsos Sándor atyával

Mt 6,22-33

Az Úr így szól: „A test világossága a szem. Ha tehát a szemed jó, az egész tested világos lesz, de ha a szemed rossz, az egész tested sötét lesz.” (Máté 6,22)

Az emberi szem több puszta érzékszervnél. Látni annyit tesz, mint értékelni, ítéletet alkotni a látottakról. Isten azt szeretné, hogy a szemünk „tiszta” legyen, vagyis nyitott a világosságra, hogy mindenben meglássuk az isteni rendet és hasznot merítsünk a teremtés szépségéből.

Az Úr tanítása a természet szemlélésére hív minket. „Nézzétek az ég madarait” – mondja. Nem vetnek, nem aratnak, nem gyűjtenek csűrbe, mégis a mennyei Atya táplálja őket. Aztán a mező liliomaira irányítja tekintetünket: csodáljuk meg szépségüket, amely felülmúlja Salamon király minden pompáját. Ha Isten így öltözteti a mező füvét, amely ma él, holnap pedig elenyészik, mennyivel inkább gondoskodik ő rólatok, kicsinyhitűek!

Egy alkalommal egy sivatagi remetét kérdezett meg egy látogatója:

– Hogyan tudsz ilyen békében élni ebben a kopár pusztában, ahol semmi sem terem? Nem félsz, hogy holnapra éhen halsz?

A remete rámutatott egy madárfészekre a sziklafalon, ahol a fiókák épp kinyitották a csőrüket.

– Nézd őket – mondta. – Ők nem tervezik a holnapot, nem aggódnak a jövő heti betakarítás miatt. Tudják, hogy az anyjuk visszatér. Én is tudom, hogy az én Atyám sosem feledkezik meg rólam. A gond nem a szükségből fakad, hanem a hit hiányából. Aki ma kinyitja a szemét a világra, az meglátja, hogy Isten gondviselése minden pillanatban jelen van.

Ez a történet rávilágít az Úr intésére: ne tévesszük össze a gondoskodó munkát a pusztító aggodalmaskodással. A madarak sem tétlenek: repülnek, fészket raknak, élelmet keresnek. Mégsem hagyják, hogy az „eljövendő nap” gondja megmérgezze a pihenésüket. Isten nem a munka ellen beszél, hanem az ellen a szorongás ellen, amely előre elrabolja tőlünk a jelen békéjét. Ne gyötörjük magunkat olyan bánatokkal, amelyek még meg sem érkeztek, és Isten kegyelméből talán soha nem is fognak.

Krisztus igazi harcosai a megpróbáltatásokban is reménnyel tekintenek előre. Tudják, hogy a szenvedés állhatatosságot szül, az állhatatosság kipróbált jellemet, a jellem pedig reménységet – az a reménység pedig nem csal meg minket, mert Isten szeretete kiáradt a szívünkbe a Szentlélek által.

Sokan, akik nem ismerik Istent, csupán földi dolgokért fáradoznak, és sötét szemmel tekintenek a jövőbe, mert nem látják a gondviselő Atyát. De mi, az Istenben hívők, akik a Paradicsom örökösei vagyunk, legyünk éberek! Tépjük ki a szíveinkből a szenvedélyek legkisebb gyomait is, nehogy azok elfojtsák az isteni magot. Jobb lemondani a test minden ékességéről, mintsem foltot ejteni a lelkiismereten.

Egy szíriai templom falán, amelyet még Justinianus császár építtetett, ma is olvasható a felirat: „A te országod örökké tartó ország” (Zsoltár 145,13). Véssük ezt a szívünkbe! Minden másodlagos, minden földi királyság mulandó. Amikor a föld pora elül, és az emberi alkotások elenyésznek, csak az marad, ami az örökkévalóságnak szól.

Legyen dicsőség Krisztus Istennek, az Atyának és a Szentléleknek – az egylényegű és oszthatatlan Szentháromságnak, most és mindörökké. Ámen.

Szerző: Bakancsos Sándor, fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye