Fiatal felnőttek lelki délutánja lesz a Debreceni Görögkatolikus Parókián

Fiatal felnőttek lelki délutánja lesz a Debreceni Görögkatolikus Parókián

Július 4-én Salai Szabolcs encsi parókus tart előadást a Debreceni Görögkatolikus Parókia közösségi házában.

Forrás és fotó: Fiatal Felnőttek Lelki Közössége 2026. július 1. 16:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 108 napja íródott

Ismét lesz fiatal felnőttek lelki délutánja Debrecenben, amely lehetőséget biztosít a találkozásra, feltöltődésre, tapasztalatcserére.

A találkozó a Kapcsolatok 2.0: egyedül, párban, családban címet viseli. Az előadó Salai Szabolcs encsi parókus, a Miskolci Egyházmegye Ifjúsági Irodájának vezetője lesz. Előadásában azt igyekszik vázolni, hogyan valósíthatjuk meg Istentől kapott hivatásunkat ebben a három életállapotban (egyedül, párban, családban). A résztvevők közösen gondolkoznak arról, hogy melyik életállapotnak milyen "fényes" és árnyoldalai lehetnek. Arra keresik a választ, mennyire egyszerű vagy nehéz ma párt találni a keresztény fiataloknak, mitől több a keresztény házasság és milyen kihívásokkal kell szembenéznie a mai keresztény családoknak. 

Az előadást kiscsoportos megosztás követi, de lesz még vecsernye és társasjátékozás is. 

Időpont: 2026. július 4. Gyülekező 14:30-tól. 

Helyszín: Debrecen, Attila téri görögkatolikus főszékesegyház és közösségi ház (Debrecen, Attila tér 5.)

Korosztály: 23-38 év. 

Jelentkezni a d.ny.fifel.info@gmail.com e-mail címen lehet. 

"Szeressétek egymást! Amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek ti is egymást!" Jn 13,34

Forrás és fotó: Fiatal Felnőttek Lelki Közössége

Nyíregyházi Egyházmegye

ifjúság, ifjúságpasztoráció, Debrecen
  • Kép szöveg




Hittel és vidámsággal Máriapócsra
Elkészült munkák, megmaradt hiányok – így halad négy család otthonának megújulása
A hitet őrizni és továbbadni – kánoni látogatás Nyírkarászban
XIV. Leó pápa újra munkába állt a Gemelli-kórházban – Felépülése szabályosan halad
Érintő – vasárnapi gondolatok Bakancsos Sándor atyával

A missziók javára gyűjtünk templomainkban most vasárnap

2026. október 18. 00:00
Ifjúsági imaest Budapesten – Csend, elmélkedés és közös imádság

2026. október 20. 00:00
Keresztes Szilárd emlékkonferencia

2026. október 21. 14:00
Fiataloknak szervez őszi zarándoklatot Bariba a Nyíregyházi Egyházmegye

2026. október 24. 00:00
Indul a középiskolai hittanverseny

2026. október 25. 00:00

2026. október

HKSZCSPSZV
     

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

17

18

19

20

21

22

23

24

25

26

27

28

29

30

31

 

Hírek ebből a kategóriából

:


Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2026

Szikora Ede Szabolcs (2026.07.01-től) | Zadubenszki Norbert, Gerner Attila (2015–2026)