Idén sem maradtak a hittanos gyerekek napközis tábor nélkül Rozsályban: a szomszédos filiákból, így Tisztaberekről, Gacsályból és Méhtelekről is érkező diákok 2026. július 15–17. között töltöttek el három felejthetetlen és programokban gazdag napot – köszönet és hála mindezért a mindenható Istennek!
Épphogy elkezdődtek egyházközségünk hittanos napjai, máris a rozsályi rendőrőrsön találtuk magunkat... Ajjaj... Persze nem kell megijedni: önszántunkból mentünk oda – és el is engedték a csipet-csapatot!

Az első délelőttöt a templomban, az éppen egyházközségünkben vendégeskedő Szentháromság ikon jelenlétében kezdtük, s a nyitó imádság és a program ismertetése után Karasi György rendőr őrnagy, őrsparancsnok fogadott bennünket a rendőrségen, ahol bűn- és baleset-megelőzéssel kapcsolatos kérdéseinkre kaptunk válaszokat. Hallottunk többek között az elektromos roller veszélyeiről, az internetes csalókról, a testi egészségünkre veszélyt jelentő függőségekről, a helyes kerékpározás szabályairól, egy rendőr életének viszontagságairól is – mint kiderült, a papi és a rendőri hivatás nem is áll annyira messze egymástól... Izgalmas, érdekes és hasznos beszélgetés volt, mindenki sokat tanulhatott az elhangzottakból. A délelőtt további részében a falut járták a gyerekek, különböző állomásokat kellett csapatokban teljesíteniük a lurkóknak. Ebéd után a lányok társasjátékoztak (sőt, az is kiderült, hogy egy tábla csokiért bármilyen nehéz puzzle kirakása leküzdhető akadállyá válik...), a fiúk csocsóztak, majd az élőfoci mellett döntöttek: a parókia udvarán roppant izgalmas, gólzáporos és tizenegyespárbajjal véget érő futball meccset játszottak (a valódi világbajnoki döntőnél biztos jobb meccs volt az övék…). Egy kis kézműveskedéssel zártuk a napot: Tisztelendőasszony vezetésével poháralátétet, majd nyakláncot készítettek a gyerekek.

Másnap hosszú és tartalmas napunk volt, de nem mondtunk csütörtököt csütörtökön! Nyíregyházára kirándultunk személyautókkal, s első programunk a világ első görögkatolikus múzeumának megtekintése volt. Egy történelmi áttekintőt magába foglaló rövidfilmet néztünk meg elsőként, majd az Ablak az örökkévalóságra című állandó kiállítás megtekintése után játékos feladatok várták a gyerekeket. Köszönjük Ősz Tiborné Marcsi Tisztelendőasszony fáradozását és felkészültségét. Gyönyörű ikonokat, s a bizánci egyház örökségét bemutató tárgyat láttunk. Fantasztikus, lenyűgöző élmény volt! Másmilyen szórakozást ígért, de a múzeum után újabb M betűs programként tornyosult előttünk a mozi a Plázában – a Toy Story 5 nagyon lényeges problémára hívta fel a figyelmet: lehet, hogy a játékok kora sokak szerint lejárt, és már okos kütyük vannak mindenhol, a személyes találkozásokat és barátságokat semmi sem pótolhatja, még az internet, a közösségi média, a táblagépek sem.

Az online barátságok helyett mi is inkább a személyes, élettel teli barátságokat részesítjük előnyben, és ennek bizonyítására a Sóstói-tó festői környezetében nyílt lehetőségünk, ahol a híres zenélő szökőkút néhány taktusát is elcsíptük, de jól esett a fagyi és a játszóterezés is. Hazaindulás előtt megnéztük a Nyíregyháza-kertvárosi görögkatolikus templomot, ahol dr. Obbágy László parókus atya a templom ikonjairól mesélt, és örömmel válaszolt a gyerekek érdeklődő kérdéseire. Vera tisztelendőasszony palacsintával és hideg dinnyével várta a gyerekeket, köszönjük a szeretetteljes vendéglátást. Köszönöm Nagy Lászlónak és ifj. Sztojka Gábornak a sofőrködésben nyújtott hatalmas segítséget, és hogy felnőtt kísérőként számíthattunk rájuk ezen a napon. Azt hiszem, mindenki nevében mondhatom, elfáradtunk, szinte a nap is lement, mire hazaértünk. De az „enyhe világossága” bűvöletében sem érezhetünk másképp: hálásak vagyunk, hogy ez a kirándulós nap is ilyen szépen sikerült!

Hittanos napjaink záró délelőttjén a Magyar Vöröskereszt fehérgyarmati szervezete látogatott el hozzánk, Fóri Zsuzsanna és kolléganője, Szabóné Tarr Beáta, illetve Homoki Péter Lóránt, az Országos Mentőszolgálat munkatársa, hogy egy érthető gyorstalpalót tartsanak az elsősegély alapismereteiből. A Magyar Vöröskereszt idén 145 éves, a legrégebben működő humanitárius szervezet, és nagy megtiszteltetés számunkra, hogy rozsályi egyházközségünk közösségi házában fogadhattuk őket. Homoki Péter Lóránt kezdésként máris egy izgalmas kérdést tett fel nekünk, amit meg is válaszolt: „Nem akarunk-e keresztbe tenni az Úristen szándékának az újraélesztéssel? A tudást, amit magunkba szívhatunk a segítségnyújtás által, az Úristentől kapjuk, az Ő kegyelméből tudjuk mindezt megtenni.” Szinte felsorolni is nehéz, mi minden került szóba a délelőtt során: újraélesztés, stabil oldalfekvés, a biztonsági öv fontossága, a bukósisak szabályos levétele, az elektromos roller veszélyei (nem csak a rendőrség számára égető probléma ez...), hogyan kell ellátni valakit, aki eltörte a csuklóját, a Rautek-féle műfogás, a Heimlich-manőver, azaz a légutak szabaddá tétele... Aki időt nyer, életet nyer – a mellkaskompresszió ezért is nagyon fontos. A bukósisakot mindig két ember veszi le. A beteg állapotáról három érzékszervünkkel is tájékozódhatunk: látjuk, halljuk, érezzük. Nagyon hasznos volt ez a találkozás, hiszen mindannyian kerülhetünk olyan helyzetbe, amikor lesz esélyünk, és kell is segítenünk másoknak. Köszönjük a Vöröskereszt munkatársainak és Homoki Péter Lóránt mentősnek, hogy ránk szánták a délelőttöt!

A délelőttbe belefért még egy rendkívül szórakoztató, játékos vetélkedő is, amit Sztolyka Emese és Simon Alexa gimnazista segítőink állítottak össze. Rengeteget nevettünk, úsztunk a vízben, a joghurtban – és a boldogságban is. Ebéd után gipszet festettünk, átugrottunk Gacsályba egy búcsúfagyira, majd hagyományteremtő céllal elkészítettük a „Tábortablót”, kövekkel kirakva – minden kőre egy olyan szót írtak a gyerekek, ami ezekről a napokról eszükbe jutott. A tábort szerdán a templomban kezdtük, ott is zártunk, imádsággal, hálaadással, élményeink összegzésével, eredményhirdetéssel, ajándékok kiosztásával.

Elsőként a Jóistennek tartozunk hálával, hogy ezek a napok ilyen jól, baleset- és betegségmentesen sikerültek. Hálásan köszönjük a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. egyházi közösségi célú programok címmel elnyert támogatását, a Nyíregyházi Egyházmegye parókiák nyári táboroztatása címmel elnyert támogatását és a Nyíregyházi Egyházmegye Karitászának felajánlását, amik nélkül nem tudtuk volna ilyen kiváló és gazdag programokkal megtölteni hittanos fiataljaink számára ezeket a napokat. Köszönjük Tisztelendőasszonynak a fáradhatatlanságát; rengeteget dolgozott a háttérben, úgy, hogy ő a programok nagy részén nem is tudott velünk lenni, ötleteivel, kreativitásával, figyelmességével, alázatával mégis végig éreztük a jelenlétét. Köszönjük gimnazista segítőinknek, hogy mindenben számíthattunk rájuk, és a csütörtöki sofőröknek, akik segítettek a kirándulás lebonyolításában. Köszönjük a szülőknek a bizalmat, hogy ránk bízták a gyermekeiket, és felismerték azt, hogy nem ártunk nekik, hanem jó kezekben lesznek ezekben a napokban. Végül köszönjük a gyerekek lelkesedését és jó kedvét, amit magukkal hoztak mindhárom napon!
Minden kegyelem az ember életében!

Minden kegyelem az ember életében! A táborban készült további vidám képek és pillanatok a parókia Facebook-oldalán érhetőek el.
Szerző és fotó: ifj. Obbágy László/Rozsályi Görögkatolikus Parókia
Nyíregyházi Egyházmegye





| H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
|---|---|---|---|---|---|---|
|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 | ||
|
6 |
7 |
8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
|
13 |
14 |
15 |
16 |
17 |
18 |
19 |
|
20 |
21 |
22 |
23 |
24 |
25 |
26 |
|
27 |
28 |
29 |
30 |
31 |