Érintő – vasárnapi gondolatok Beregi István atyával

Mt 14,22–34

Krisztusban Kedves Testvérek!

Ebben az evangéliumi jelenetben azt látjuk, hogy a tanítványok küzdenek az elemekkel: éjszaka van, és ellenszél fúj. Jézus pedig, amikor hajnalban – a negyedik őrváltás idején, három és hat óra között – feléjük tart, úgy közeledik hozzájuk, mint aki az elemek Ura.

Milyen hihetetlenül szép kép ez! Jézus a világ Ura. Ez a világ nem a miénk; Isten úgy adta nekünk, hogy őrizzük és műveljük azt. Mi mégis oly sokszor azt gondoljuk, hogy a miénk a világ, azt tehetünk vele, amit akarunk, és elfeledkezünk arról, hogy maga a teremtett világ is Isten csodálatos ajándéka. Ezzel kapcsolatban eszünkbe juthat Kosztolányi Dezső Hajnali részegség című versének befejezése, amely gyönyörűen fejezi ki ezt a felismerést:

„Úgy érzem én, barátom, hogy a porban,
hol lelkek és göröngyök közt botoltam,
mégiscsak egy nagy ismeretlen úrnak
vendége voltam.”

Kosztolányi így írja le Istenélményét. Nekünk is érdemes felfigyelnünk arra, hogy amikor Jézus megmutatja magát mint az elemek Ura, figyelmeztet bennünket, hogy vegyük észre, milyen szép ajándék ez a világ – Isten ajándéka.

A tanítványok küzdenek az elemekkel, és Jézus hosszú ideig hagyja őket küzdeni. Miért? Mert előrébb kell lépniük. Ez az esemény ugyanis közvetlenül a kenyérszaporítás után történik. A kenyérszaporítás olyan csoda volt, amely után az emberek – és talán maguk a tanítványok is – szívesen megelégedtek volna azzal, hogy Jézus kényelmes életet biztosít számukra, s ennek örömében, sikerében fürdőzhetnek. Jézus azonban azt akarja, hogy többet lássanak benne egy puszta csodatévőnél vagy egy kényelmes életet biztosító segítőnél. Ezért hagyja, hogy küzdjenek az elemekkel. Így fogják majd a történet végén valóban felismerni, kivel is vannak együtt. Akik a bárkában voltak, leborultak előtte, és megvallották: „Valóban Isten Fia vagy.”

Nagyon érdekes az is, hogy amikor Jézus a vízen jár, Péter így szól hozzá: „Uram, ha te vagy, parancsold meg, hogy odamenjek hozzád a vízen!” Romano Guardini írja, hogy ebben a kérésben egyszerre van jelen a megbizonyosodás utáni vágy, a derekas hit – hiszen Péter bízik abban, hogy valóban Jézus az –, és az a semmitől vissza nem riadó akarás a Krisztussal való közösségre, amely az apostol lényének legmélyebb vonása.

Figyeljük meg azt is, miként törődik Jézus a tanítványokkal! Elküldi, szinte kényszeríti őket, hogy szálljanak bárkába, emelje ki őket ebből a „csodatévő hangulatból”, és tovább segítse őket a hit útján. Jézus pontosan látja, milyen helyzetbe küldi őket. Márk evangéliuma úgy fogalmaz, hogy a bárka már bent járt a tengeren, ő pedig egyedül maradt a parton; s amikor látta, mennyire küszködnek az evezéssel az ellenszél miatt, az éjszaka negyedik őrváltása idején feléjük indult a vízen. Jézus a parton marad imádkozni, de látja a küzdelmüket. Mennyi szeretet nyilvánul meg ebben! Jézus tudja, hogy nincsenek közvetlen életveszélyben, mégis megy és segít nekik.

Amikor odaér, Péter merész megszólítására meglepő választ ad. Mondhatott volna egy akkori latin közmondást is: Quod licet Jovi, non licet bovi („Amit szabad Jupiternek, nem szabad a kisökörnek”). Mégis, milyen csodálatos megfigyelni, hogy Jézus egyáltalán nem féltékeny a saját tetteire! Nehéz is szavakat találni arra, mennyire át akarja adni mindazt, amije van, mennyire részesíteni akar bennünket abban, amit ő tud. Ezért mondja Péternek: „Jöjj!” Nem azt mondja, hogy „éretlen vagy még hozzá”, vagy „nem vagyunk egy szinten”, hanem azt: „Jöjj!”

Eszünkbe juthat az is, amit János evangéliumában olvasunk. Amikor Jézus Fülöppel beszélget, meglepő és megdöbbentő kijelentést tesz. Miután elmondja: „Aki engem lát, látja az Atyát”, néhány sorral lejjebb így folytatja: „Bizony, bizony mondom nektek: Aki hisz bennem, ugyanazokat a tetteket fogja vinni, amelyeket én cselekszem, sőt nagyobbakat is tenni fog azoknál, mert én az Atyához megyek. Bármit kértek a nevemben az Atyától, megteszem nektek, hogy az Atya megdicsőüljön a Fiúban.”

Elgondolkodtató: hogyan lehet nagyobb dolgokat tenni annál, mint amiket Jézus tett? Lehet egyáltalán? Amikor Pio atya életét olvassuk, láthatjuk a különleges bilokációkat – amikor egyszerre két helyen volt jelen. Ismert a történet, amikor noha San Giovanni Rotondóban tartózkodott, mégis megjelent testi valójában Mindszenty bíboros börtönében. Magával vitte a szentmiséhez szükséges felszerelést, mert a bíborosnak nem engedélyezték a misézést, ő pedig nagyon vágyott rá. Pio atya megjelent, együtt miséztek, bemutatták a legszentebb áldozatot, majd beszélgettek is.

Amikor ilyen történeteket olvasunk, megdöbbenünk azon, mennyire igaza volt Jézusnak, és mennyire megragadó az ő megosztó szeretete. Ez a készség, az odaadás és a törődés figyelhető meg akkor is, amikor Péter megijed a hullámoktól: Jézus azonnal odanyújtja a kezét, és megsegíti őt.

Milyen sokszor olvassuk az Evangéliumban, hogy Jézus azonnal segít! Ebben a jelenetben erre a törődésre érdemes felfigyelnünk. Mi magunk is gyakran tapasztaljuk ezt a segítséget az életünkben: volt, amikor kértük és megkaptuk, de nyilván volt olyan is, amikor nem is kértük, ő mégis megsegített. Ez a történet újra és újra megrendít bennünket Jézus hihetetlen odaadásával és szeretetének mérhetetlen fokával.

Boruljunk le mi is előtte, mert ő valóban nem egy kényelmes életet kínáló csodatévő, hanem az Isten Fia, aki az örök életet akarja megadni nekünk! Ámen.

Szöveg: Beregi István, fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye