Jubilee in Anarcs

Szelídség és szolgálat: kettős ünnepet ültek Anarcson

Július 27-én tartották az anarcsi görögkatolikus templom búcsúját, a pócsi könnyezés emléknapját. A búcsúi Szent Liturgia idén különleges hangsúlyt kapott, hiszen a helyi közösség Kovács Róbert anarcsi parókus atya 25 éves ezüstmisés jubileumát is hálás szívvel ünnepelte.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye2026. július 26. 21:50

Az ünnepi eseményre egybegyűlt hívek, családok, meghívott vendégek és lelkipásztorok imáiba Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök is bekapcsolódott. Bár a Szent Liturgiát nem ő végezte, tanításával ő vezette be a jelenlévőket a kettős ünnep lelki mélységeibe.

Ábel püspök atya prédikációjában a szelídség fogalmát állította a középpontba. Rámutatott, hogy a mai világban a többség a hatalomban és a mások feletti felülkerekedésben látja az erőt. A Szentírás ezzel szemben gyökeresen eltérő tartást vár el a keresztény embertől.

A főpásztor beszéde felütéseként így fogalmazta meg az ünnep üzenetét: „A szelíd ember lehajtja a fejét, a lelkét pedig az égre emeli. Korunkban talán különösen is meg kell tanulnunk a szelídséget, hiszen olyan világban élünk, amelyben a többség uralkodni akar. Mi, keresztények a Szentírásra hagyatkozunk, amely a szelídség erejéről beszél nekünk.”

Püspök atya hangsúlyozta, hogy a szelídség valódi belső tartást jelent. Mózes példáját idézte fel, akit az Ószövetség a föld legszelídebb embereként ír le. A szelíd ember birtokában van az erőnek, de nem él vissza vele. A sebzés helyett a gyógyítást választja, az igazságszolgáltatást pedig Istenre bízza.

Az Újszövetségben, Krisztus jeruzsálemi bevonulásakor ugyanez a magatartás jelenik meg: a világ királya harci szekér helyett alázatosan, szamárháton érkezik. A főpásztor Kovács Róbert atyához és feleségéhez fordulva kiemelte, hogy a krisztusi szelídség a Szentlélek ajándéka, amely az imádságos életben, a mindennapi önmegtagadásokban és a megbocsátásban érik be.

„A szelíd pap nem erőtlen. Van ereje, de pontosan tudja, hogy az élete felett Isten uralkodik. Meghajlik az emberek előtt, lelkét pedig felemeli az Istenhez. A szelíd papnak senki sem fél megmutatni a gyengeségeit. A jelenléte békét teremt” – méltatta a negyedszázados szolgálatot a főpásztor.

A prédikáció végén Ábel püspök atya átadta Leó pápa apostoli áldását a jubiláló lelkipásztornak, megköszönve az egyházmegyében végzett áldozatos munkáját.

A liturgikus ünnep a testvéregyházak és a helyi közösség szoros összetartozását tükrözte. A református testvérek képviseletében Diák Péter lelkipásztor köszöntötte a jubilánst. A Jelenések könyvéből vett igével – „Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koronáját” – háláját fejezte ki az Anarcson megélt ökumenikus együttműködésért.

A liturgián részt vettek a környező települések lelkipásztorai, korábbi parókusok, a helyi önkormányzat és a társintézmények vezetői, a szomszédos egyházközségek hívei, valamint azok a paptestvérek, akik szerepet játszottak a parókus és családja életében.

Az eseményt a közösség gondoskodása tette teljessé. A megújult bejárati ajtó, a frissen festett kerítés, a megsütött sütemények és az ünnepi töltött káposzta mind a hívek szeretetéről tanúskodtak. A hívek köszöntötték Ábel püspököt is, aki szintén idén tölti papságának 25. évét.

A liturgia a parókus és felesége negyedszázados házasságának megáldásával köszöntőszavakkal, körmenettel, miroválással és emléklapok osztásával zárult, majd a résztvevők közös szeretetvendégségen vettek részt a helyi iskolában.

Kovács Róbert atya visszatekintése negyedszázados lelkipásztori szolgálatára. Elhangzott Anarcson, 2026. július 26-án.

Kedves Testvérek!

Ezüstmisém alkalmából hálás szívvel állok ma Önök előtt. Huszonöt év papi szolgálat után nem számokat vagy állomáshelyeket szeretnék felsorolni. Azt szeretném megköszönni, amit a Jóisten az elmúlt negyedszázadban rám bízott. Felidézek néhány emléket azokból az évekből, amelyekben az emberi kapcsolatok, a közösségek és a barátok révén tapasztalhattam meg Isten gondviselését.

Történetem a szentelésem előtt indult, 1995 szeptemberében. Kispaptársaimmal ekkor költöztünk be a szemináriumba. Prefektusunkként Zuró József atya kezdte meg köztünk a szolgálatát a feleségével, Évával. Nem volt egyszerű dolguk ennyi fiatal felnőtt nevelésével. József atya a közvetlenségével hamar kivívta a tiszteletünket. Éva asszony pedig gondoskodó szeretettel fordult hozzánk, és otthonossá tette a szemináriumi éveket.

1996 januárjában egy nyitótáncon megismerkedtem egy fiatal hölggyel. Utólag derült ki, hogy Miskolcon évekig ugyanabba az általános iskolai osztályba jártunk. Így kezdődött a kapcsolatunk, amelyből 2001. július 17-én házasság született. Ez a találkozás arra emlékeztet, hogy a Jóisten útjai csendben formálódnak, mégis nagy ajándékká válnak az életünkben.

2001. augusztus 6-án Keresztes Szilárd püspök atya szentelt pappá Máriapócson. Első szolgálati helyünk Debrecen lett. Ismeretlen városba érkeztem. A Jóisten azonban előttünk járt, hiszen a feleségem már évek óta a Svetits Általános Iskolában tanított. Otthonosan mozgott a városban, ami hatalmas segítséget jelentott a kezdetekkor.

Debrecenben káplánként szolgáltam dr. Verdes Miklós parókus atya mellett, akiben kiváló vezetőre és igazi példaképre találtam. Tőle tanultam meg az irodai munka rendjét, a pontosságot és a lelkipásztori felelősséget. Dódi néni, a tisztelendő asszony a feleségemet vezette be a papnék alázatos hivatásába, lányuk, Zsuzsa pedig a példamutató pedagógusi munkát mutatta meg neki. Ez az időszak azért is kedves a szívünknek, mert Debrecenben születtek meg gyermekeink, Gréti és Máté.

Négy év után Fehérgyarmatra kerültünk. Gyorsan megtapasztaltuk, mennyire vendégszeretőek a szatmári emberek. Parókia híján kezdetben Debrecenből jártunk át ellátni a híveket, a nehézségek ellenére mégis sok szép barátság született. Gyermekeink ott nőttek fel, ott végezték az általános iskolát. A szomszédos Vásárosnaményban Demkó István atya szolgált parókusként. A kölcsönös lelkigyakorlatos meghívásokból szoros barátság alakult ki köztünk. Feleségeink jelenleg is kollégák a kisvárdai Szent György Általános Iskolában.

Fehérgyarmat után Nyíregyháza-Huszártelep következett. A harmadik emeleti lakásban töltött két év tele volt értékes tapasztalatokkal és imádsággal. Onnan léptünk tovább az Úr új szőlőjébe, Anarcsra. 2021 nyarán, Péter-Pál napján mutattam be az első Szent Liturgiát Monostory Marcell atyával, aki bevezetett az itteni közösségbe. Hálás vagyok a felkészítéséért, a testvérek pedig nyitott szívvel fogadtak bennünket.

Itt ismertem meg Mátyás atyát, a római katolikus plébánost, aki Ajakról jár át misézni. Tisztelettel veszünk részt egymás templombúcsúin, és a gyóntatásban is számíthatunk egymásra. Szép jele ez annak, hogy a különböző hagyományok miként erősítik egymást Krisztus szolgálatában. Kisvárdán új feladatként a kórházi szolgálatot is megkaptam. Ebbe a munkába Mosolygó Tibor atya vezetett be, akinek a felesége szintén a Szent György-iskolában tanít. Helyi református lelkész kollégámmal, Diák Péterrel az ökumenikus istentiszteleteken imádkozunk együtt, és mély benyomást tett rám Kocsis István atya csendes, alázatos szolgálata is.

Huszonöt év alatt jóval több történt annál, mint amit néhány percben fel lehet idézni. A papi szolgálat számomra találkozások, arcok, imádságok és örömök útja volt, amelyen a Jóisten mindig adott segítő társakat.

Ezüstmisém napján hálát adok Istennek, aki meghívott, megtartott és ma is vezet. Köszönöm feleségem, gyermekeim, családom, paptestvéreim és az eddigi közösségeim szeretetét. Kérem a Jóistent, hogy amit eddig bennem és általam elkezdett, azt továbbra is ő formálja. Önöket pedig arra kérem, imádkozzanak értünk, hogy a következő években is hűséggel szolgálhassuk Istent és az ő népét. Dicsőség Jézus Krisztusnak!

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

ezüstmise, jubileum, búcsú, Anarcs
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

HERE YOU ARE: NEWS

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2026 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert