A bűnbocsánat szentségéről Rókahegyen

A bűnbocsánat szentségéről Rókahegyen

A szervezési változások miatt a rókahegyi görög esték augusztusi alkalmán a sorozat főszervezője tartott előadást. Az átszervezés ellenére a program a megszokott rendben és magas színvonalon valósult meg.

Forrás és fotó: Rókahegyi Görögkatolikus Közösség2026. augusztus 7. 16:00

Az augusztus 4-én elhangzott vetített képes előadás témája a következő szentség, a bűnbocsánat szentsége volt. Az előadó az alcímnek szánt szentírási mondatra alapozta mondanivalóját: „Menj békével, és többé ne vétkezzél" (Jn 8,11). A bevezető gondolatok után (a „legintimebb szentség”, de közösségi jellegű, szertartása van, tényleges szentség) öt téma köré építette fel az előadását.

1. A klasszikus meghatározásban kifejezésre jutott a szentség minden lényeges eleme.

2. Szó esett a szentség kiszolgáltatójáról és felvevőjéről, valamint arról, hogy mikor szükséges felvenni.

3. A klasszikus rendet követve nem maradt el a szentség anyagának és formájának a megtárgyalása sem.

4. Következett a szentgyónás részeinek a kifejtése (1. Lelkiismeret-vizsgálat; 2. Bánat; 3. Gyónás, erős fogadás; 4. Feloldozás; 5. Elégtétel), majd ezek részletes ismertetése. Az egyes témákat az előadó egyházatyáktól vett idézetekkel és tanításaikkal illusztrálta.

5. A szentség szertartásának bemutatása a benne elhangzó imádságokon keresztül történt.

Zárásként újra az előadás alcíme hangzott el, amit egy egész élet mottójának is lehet tekinteni: „Menj békével, és többé ne vétkezzél!"

Reméljük, a szeptemberi előadásra már nem lesz ilyen kánikula, és többen felbátorodnak az eljövetelre. A jelenlévőknek ezúton is köszönetet mondunk a részvételért.

Forrás és fotó: Rókahegyi Görögkatolikus Közösség

Nyíregyházi Egyházmegye

Rókahegy, előadás, szentségek
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Állásajánlat – jogi referenst keresnek Nyíregyházán
Itt vagyok, engem küldj! – megnyitotta a 2026/2027-es tanévet a Nyíregyházi Egyházmegye
Állásajánlat – karbantartót keresnek Nyírlugoson
Ha szeptember, akkor gyalogos emlékzarándoklat
Ikonfestő tábor Nyírlugoson – amikor a hit és az alkotás találkozik

Adjuk össze! Ön is támogathatja az idei Damján-tábort!

2026. szeptember 3. 00:00
Ha szeptember, akkor gyalogos emlékzarándoklat

2026. szeptember 5. 00:00
Papszentelés a nyíregyházi Szent Miklós-székesegyházban

2026. szeptember 6. 10:00
Állásajánlat – gyermekfelügyelőt keresnek Nyírgyulajban

2026. szeptember 15. 00:00
Állásajánlat – karbantartót keresnek Nyírlugoson

2026. szeptember 15. 00:00

2026. augusztus

HKSZCSPSZV
         

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

17

18

19

20

21

22

23

24

25

26

27

28

29

30

31

      

Hírek ebből a kategóriából

:


Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2026

Gerner Attila, Zadubenszki Norbert