Érintő – vasárnapi gondolatok Bakancsos Sándor atyával

Jn 3,13–17

„Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy mindaz, aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” /Jn 3,16/

Szeretett testvéreim! Ez a vasárnap a szent kereszt felmagasztalásának ünnepére hangol bennünket. Olyan igazság elé állít, amely emberi ésszel szinte felfoghatatlan: Isten végtelen szeretetéről és az emberiség iránti könyörületéről beszél, vagyis arról, hogy Isten elküldte hozzánk a Megváltót.

Mielőtt Jézus Krisztus eljött, szenvedett és feltámadt volna, a mennyország kapui zárva voltak. A bűn áthatolhatatlan falként tornyosult az ember és a Legmagasztosabb közé, egyik ószövetségi lélek sem léphetett be oda – még az igazak sem. A Paradicsomot kerubok őrizték lángoló kardokkal.

Ám amikor a Megváltó kiterjesztette karjait a kereszten, a mennyei kapuk megnyíltak. Ahogyan Mózes a pusztában felemelte a rézkígyót, hogy a halálosan megmart izraeliták rátekintve meggyógyuljanak, úgy emeltetett fel az Emberfia is a fára. Az Ő áldozata győzelmet aratott a bűn és a halál felett, s a Szent Eucharisztia, amelyből mindannyian részesülhetünk ma is azt hirdeti, hogy a Mennyország ismét elérhető.

Feltehetjük magunknak a kérdést: mit jelent ez a mindennapjainkban? A megváltás nem azt jelenti, hogy tétlenül hátra dőlhetünk. Isten hatalmas árat fizetett értünk, szörnyű, véres áldozatot követelt az Ő igazságossága. Mégis, hányan élünk úgy, mintha mi sem történt volna: megbánás és félelem nélkül vétkezünk, hanyagoljuk a jó cselekedeteket, mulasztunk és ezzel újra meg újra keresztre feszítjük az Isten Fiát önmagunkban!?

Szeretett testvéreim! A kegyelem ideje most van, ma van. Ha nem élünk vele, ha elhanyagoljuk a lelkünket, a balga szüzek sorsára juthatunk, akik bár kopogtattak a zárt ajtón, ezt a választ kapták: „Bizony mondom nektek, nem ismerlek titeket.” /Mt 25,12/

Egy történet a gazdag kereskedőről mesél, aki egész életét csupán a vagyonának és a földi örömöknek szentelte. Nem törődött a szegényekkel, nem törődött a lelkével, és eszébe sem jutott közeledni a helyi uralkodóhoz. Egy napon azonban a király hírnöke érkezett a házához, és így szólt:

– A király lakomát készített a fia tiszteletére. Meghív téged is a palotába. Csak annyi a dolgod, hogy felveszed a király által küldött menyegzői ruhát, és belépsz a kapun.

A kereskedő legyintett.

– Ráérek még ezzel. Most fontos üzletem van, meg kell számolnom a pénzemet. Különben is, a saját ruhámban is épp elég szép vagyok.

A hírnök hiába kérlelte, a nap lement, a kapuk bezáródtak. És amikor hamarosan eljött a háború vihara, és a kereskedő minden vagyona porrá égett, kétségbeesetten rohant a királyi palotához. Döngölte a kaput, kiabált:

– „Nyissátok meg, én vagyok az!”

De a válasz csak a szél susogása volt. A kapu zárva maradt, mert elszalasztotta a kegyelmi időt.

Szeretett testvéreim! Ez a példázat a mi életünkről szól. Ne halogassuk a megtérést! Sohasem késő. Isten nem azért küldte el a Fiát, hogy elítélje a világot, hanem hogy általa üdvözüljünk. Ám ha elutasítjuk ezt a kezet, ha keresztség, szentáldozás, bűnbánat és szeretet nélkül élünk, önmagunkat zárjuk ki a Paradicsomból.

Használjuk ki a drága időt, ne keressünk kifogásokat, harcoljunk a bűn ellen minden erőnkkel, és lépjünk be bátran a megnyitott Mennyei Országba, mert most van, ma van a kegyelem ideje, az üdvösség napja. Ámen.

Szerző: Bakancsos Sándor, fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye