spiritual balm at all times

Lk 6,31-36

Krisztusban Szeretett Testvéreim!

Napjainkban, amikor annyiszor szembesülünk saját és hozzátartozóink lelki és testi gyengeségeivel, esendőségével és betegségeivel, sokakban felmerül a kérdés, hogy mit is kell tennie ilyen esetben a keresztény embereknek? Mit tenne Jézus? Hogyan orvosolná testi-lelki betegségeinket? Van-e egyáltalán keresztény orvosság ezekre? Azt gondolom, hogy jogosak ezek a kérdések. És azt is gondolom, hogy ezekre Jézus Krisztus, rövid földi pályafutása alatt mind megadta az üdvözítő, és egyedül üdvözítő megoldást. De melyek is ezek? Hogyan ismerjük fel? Hogyan alkalmazzuk?

Mai világunk, valljuk be őszintén, korántsem arról szól és nem úgy néz ki, ahogy azt a Teremtő Istenünk elképzelte. Gyakran érezzük mi is, hitünk házát biztos alapra épített, mai keresztény emberek, mintha egy tornádó közepében lennénk. A szeretetet felülírja az irigység, tobzódik a bosszú és a gonoszság, s nehéz megtalálni a kapaszkodót, a lelki békét. Ez pedig testünket is megbetegíti. Soha nem volt ennyi elkeseredett, depressziós, bizonytalan ember, mint mostanság. A gyűlölet pedig tombol: ember embernek farkasa, a szeretet szava pedig mintha csak halvány széljegyzet lenne életünkben, mely elhaló hangon suttogja: TE SZERESS MÉGIS! De hogyan tudunk szeretni akkor, amikor azt olyan nehéz megtenni? Hogyan tudunk szemben úszni az árral, mikor az szinte legyőzhetetlennek látszik?

Azt gondolom, hogy bármilyen nehéz is az árral szemben úszni, nekünk mégis hivatásunk az, hogy ezt megtegyük. Amikor Jézus felszólít, hogy „úgy világoskodjék a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jócselekedeteiteket és dicsőítsék az Istent”, akkor ez nekünk szól! Nekünk, fényhordozóknak, akiket Isten világosságra hívott. De hogyan tudunk világoskodni, mikor saját fényünket is gyengének és igencsak haloványnak érezzük? Segít ebben a mai evangélium, ami meglátásom szerint három, nagyon fontos dologra hívja fel a figyelmünket.

Az első, és a gyógyulás, a világosság útján talán a legfontosabb az lehet, amit úgy fogalmazhatunk meg: „Ismerd fel!” Orvosaink, amikor a testi betegségek legyőzésének legfontosabb alapfeltételét kutatják, szinte egytől egyig a mihamarabbi felismerésre hivatkoznak. Ezt kéri lelkünk legfőbb orvosa, Jézus is! Ismerd fel, hogy baj van! Ne légy strucc, aki a problémák elől a fejét a homokba dugja. Ne légy kisgyermek, aki ha rosszat követett el, eltakarja a szemét, mert így azt hiszi, hogy senki sem látja. Húzd ki a fejedet a homokból! Ne takard el a lelki szemedet! Láss! Lásd meg, hogy valami nincs rendben! Légy őszinte magadhoz, és ismerd fel, hogy valami nem kerek! És ahogy a testi betegség legyőzéséhez a felismerésen keresztül vezet az út, úgy lelkünk is csak az őszinteség és a felismerés fürdőjében tisztulhat meg. De van ebben segítségünk? Mi az az iránytű, amely megmutatja a helyes irányt? Hát van: Isten szava bennünk, a lelkiismeretünk. Amely dicsér vagy vádol. Amely felment és elítél. Amely csendben suttog, és amelyre hallgatnunk kell. Mert az nem téved!

A második jótanács talán elsőre furcsának tűnhet, ám mégsem az: „Akarj meggyógyulni!” Kérdezhetnénk, hogy milyen tanács ez? Ki ne akarna meggyógyulni? Pedig bizony, nagyon sokszor félünk a gyógyulástól! Jézus is ezért kérdezte meg sokszor a gyógyulásért hozzá járulóktól: „Akarsz-e meggyógyulni?” Bizony-bizony félünk a gyógyulástól. Félünk, hogy az majd valami újat és ismeretlent tartogat számunkra. És inkább ragaszkodunk lelki nyavajáinkhoz, mert az legalább ismert, azzal már megtanultunk együtt élni. És mi lesz, ha a gyógyulás új élethelyzetet hoz, és ahhoz majd nem tudunk alkalmazkodni? Így sokszor nem is keressük az igazi gyógyulást, szinte Stockholm-szindróma-szerűen inkább ragaszkodunk beteg állapotunkhoz, lelki és testi láncainkhoz. Bizony a gyógyuláshoz, az új és teljesebb élethez bátorság kell. De miért ne lennénk bátrak, ha maga a Bátorság Ura, Jézus hív meg bennünket egy teljesebb életre? És ne felejtsük el azt sem, amit Máté Péter így énekelt meg: „Ne féljünk az újtól, mert az jót hozhat nekünk!”

Most már megvizsgáltuk, hogy miért, hogy hogyan, de a kérdés még mindig a levegőben lóg, hogy akkor most mégis mit kell tennünk, milyen gyógyszert kell szednünk, ha felismertük betegségünket, és meg is akarunk gyógyulni? Akkor most álljon itt a recept, hogy mi az a gyógyszer, ami biztosan meggyógyítja lelki betegségeinket: „Lásd meg a csodát!” Ez sem tűnik olyan egyszerűnek, hiszen mondhatjuk: Jézus már nincs itt személyesen, akkor milyen csodára várjunk? Pedig Ő itt maradt velünk, testében és vérében, a világ végezetéig. És itt maradtak a csodák is. Nem olyan látványosak, de észrevehetőek és megtapasztalhatóak, legfőképpen pedig mindennaposok.

Ha az embertársam váratlanul, őszintén, emberileg rám mosolyog, vagy biztatóan megveregeti a vállam, az nem egy csoda?
Ha látok egy idős párt, akik egymás kezét fogva ünneplik az együtt töltött évtizedeket, az nem csoda?
Ha legyőzőm önmagam, és bocsánatot kérek, hogy újra fel tudjuk venni a barátságunk fonalát, az nem csoda?
Ha a gyermekem őszinte, tiszta és romlatlan szemébe nézek, és tudom, hogy nekem is van remény, az nem csoda?
Ha a kórházban a beteg, akit látogatok velem osztja meg az utolsó földi mosolyát és tudom, hogy hazaért, az nem csoda? És sorolhatnám tovább. Mindannyian sorolhatnánk.

Ezek azok a mindennapos gyógyszerek, amelyek észrevétlenül gyógyítják, nemesítik megsebzett lelkünket. Vegyük észre őket! Értékeljük! Zárjuk szívünk legközepébe. Mert ezek gyógyítanak. Ezek adnak erőt, hitet, reményt és szeretetet. Ezek visznek közelebb az Örök és Mérhetetlen titokhoz, az örök gyógyítóhoz, a Jóistenhez. És mi ezt akarjuk! Ugye, ezt akarjuk?

Ámen

Szerző: Egri Tibor, fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye