
2026. november 7–8-án Bécsben ünnepeljük a máriapócsi kegykép első könnyezésének és császárvárosi elhelyezésének 330. évfordulóját. A három egyházmegye közös zarándoklatot szervez erre a különleges alkalomra, amelynek főbb szertartásain az énekeket ez az összevont kórus fogja vezetni. Ezért szeretettel várjuk mindazok jelentkezését, akik szívesen csatlakoznak az énekléshez!
Mely szertartásokon énekelhetünk?
Jelentkezési határidő: október 20.
A jelentkezési felületen kérjük, jelezzék, hogy mely szertartásokon tudnak részt venni, illetve el tudnak-e jönni a budapesti énekpróbára. [Jelentkezési űrlap]
Közös próba Budapesten
Október 25-én 16.00 órától tartjuk a közös próbát Budapesten, az Aranyszájú Szent János Görögkatolikus Kulturális Központban (1143 Budapest, Ida utca 2.).
Fontos, hogy a vasárnapi Szent Liturgián csak azok csatlakozhatnak a kórushoz, akik előzetesen részt vettek az október 25-i próbán.
Minden kottaolvasó énekes jelentkezését szeretettel várjuk! Egyéb kérdések esetén a hdtitkar@gmail.com címen kérhetnek információt.
Kapcsolódjunk be együtt ebbe a történelmi jelentőségű ünnepbe, és segítsük szolgálatunkkal a közös imádságot Bécsben!
További részletek: Találkozzunk Bécsben a máriapócsi kegykép évfordulóján!
Forrás és fotó: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Nyíregyházi Egyházmegye
© 2015-2026
Szikora Ede Szabolcs (2026.07.01-től) | Zadubenszki Norbert, Gerner Attila (2015–2026)