HETI GONDOLATOK

Jézus barátja ikon

A világ közepe

Egy szerzetes azt olvasta az egyik középkori kódexben, hogy akinek sikerül megtalálnia a világ közepét, az személyesen találkozhat már itt a földön Istennel. Van ott ugyanis egy ajtó: egyszerűen csak be kell kopogtatni, és máris Isten előtt találhatjuk magunkat.

A szerzetes úgy döntött, hogy elindul és addig meg sem pihen, amíg rá nem lel a világ közepére. Hosszú éveken át bolyongott és vándorolt. Jó emberek adományaiból élt, rengeteget nélkülözött, megannyi veszély között forgott. Szenvedett hidegtől-melegtől, és az emberek gonoszságától. Rengeteg kísértés is érte, olyanok, amelyekkel a kolostorban soha nem találkozott.

Végül makacs kitartásárt siker koronázta. Ott állt az ajtó előtt, és tudta, hogy ez az, amit keresett: az ajtó mögött bizonnyal Istennel fog találkozni. Boldog izgalommal kopogott hát. Benyitott – és régen elhagyott, ismerős kolostori cellájában találta magát.

Megértette a kódex igazi bölcsességét: mindenki számára ott a világ közepe, ahova őt az Úr rendelte; és Vele is csak ott találkozhatunk, hétköznapjaink hűséges és kitartó szolgálata közben.

Szenthelyi-Molnár István: Emberek! Az élet szép!

Ezeket olvasta?

ÖN ITT VAN JELENLEG: LELKISÉG / HETI GONDOLATOK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2019 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert