Máriapócson volt a Nagy Szent Bazil görögkatolikus orvosok és gyógyszerészek baráti körének találkozója

Máriapócson volt a Nagy Szent Bazil görögkatolikus orvosok és gyógyszerészek baráti körének találkozója

Beszámoló az idei Nagy Szent Bazil görögkatolikus orvosok és gyógyszerészek baráti körének találkozójáról

Nyíregyházi Egyházmegye2015. október 5. 10:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 3291 napja íródott

2015. október 3-án szombaton – immár 5. alkalommal – jöttünk össze Máriapócson a Szűzanyát köszönteni, az Ő oltalmát kérni és együtt imádkozni, elmélkedni az éppen aktuális és sokakat foglalkoztató kérdésekről.

Atanáz Püspök atyát kértük fel, hogy – a családpasztorációs püspöki szinódus 2015.10.05-én Rómában történő összehívásának aktualitását figyelembe véve - vázolja fel nekünk a házasság szentségének legfontosabb teológiai vonatkozásait, annak főbb, XXI. századi problémáit is érintve.

Püspök atya elmélkedésén keresztül a házasságra vonatkozó katolikus tanítást „egyben” láthattuk a teljes Szentírásban: mind az Ó-, mind az Újszövetségen átívelve, Pál apostol tanítását is beleértve, a Jelenések könyvével bezáróan. Az interaktív felvetések során beszéltünk arról is, hogy (görög)katolikus közösségeink, programjaink, saját médiánk és szakembereink bevonásával és azok preferálásával hogyan lehet tudatosan megóvni gyermekeinket már a családban azon káros hatásoktól, melyek a tolerancia helytelen értelmezéséből adódnak. Így jutottunk el a „befogadás” manapság különösen aktuális és kifejezetten nehéz kérdésének megválaszolásához. Azzal mindannyian egyetértettünk, hogy befogadni csak azt lehet, aki kopogtat, aki tőlünk kéri a befogadását. Ezt megelőzően azonban nem feledkezhetünk meg állapotbeli kötelességeinkről a hozzánk „legközelebb állókat/élőket” illetően. Ezt a dilemmát pedig az „okos szüzek”példája szerint kell feloldanunk, miközben olyan okosnak kell lennünk, mint a kígyó és olyan szelídnek, mint a galamb! (Mt. 10, 16). Mindezekhez nélkülözhetetlen az állandó és fáradhatatlan ima önmagunkért, hazánkért, a vén Európáért és az üldözöttekért. (Ezt most októberben lelkesen el is kezdhetjük!)

Útmutatást kaptunk arra vonatkozóan, hogy Ferenc Pápa tanítását, és aktuális üzeneteit csakis tiszta forrásból hallgassuk, mert a média esetleges „magyarázatai” nagyon veszélyesek és félrevezetőek.

Mindannyian szükségesnek látnánk egyházunkban egyfajta „Szülők iskolájának” elindítását, hogy ősi értékeink átmentésével, keresztény szakemberek bevonásával, és jól felépített családpasztorációval segítsük az új nemzedékeket eligazodni a relativizmus, a liberalizmus és a sátáni megtévesztés útvesztőiben.

Hitünkben és barátságunkban megerősödve köszöntünk el egymástól és jöttünk el Máriapócsról abban a tudatban, hogy a Szűzanya oltalma számunkra biztonságot és erőt ad az előttünk álló év munkálkodásaihoz.

 

 

Nyíregyháza, 2015.10.04.

 

Dr. Gyulai Gáborné Dr. Orosz Márta

Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

orvos, gyógyszerész, Máriapócs




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert