Véget ért a 34. Egerszalóki Ifjúsági Találkozó és Lelkigyakorlat

Véget ért a 34. Egerszalóki Ifjúsági Találkozó és Lelkigyakorlat

Július 12-én, szerdán vette kezdetét az idei egerszalóki ifjúsági találkozó és lelkigyakorlat, amelyet a fatimai jelenések 100. évfordulójára emlékezve rendeztek meg „Kaptunk jelet” mottóval. A találkozó július 16-án, vasárnap ért véget.

Forrás és fotó: Magyar Kurír2017. július 20. 13:01

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 2634 napja íródott

Idén is több száz fiatal vett részt az előadásokon, koncerteken, elmélkedéseken, kiscsoportos beszélgetéseken.

Július 12-én délután Galo Gábor főegyházmegyei ifjúsági referens köszöntőjével kezdődött a találkozó. A vasmisés lelkipásztor, Kerényi Lajos piarista szerzetes, plébános tevékenységét méltatva úgy fogalmazott: Lajos atya a kezdetektől mindent megtett azért, hogy ez a találkozó létrejöjjön és fennmaradjon.

Kerényi Lajos előadásában a nyolcvanas években indult program emlékeit idézte fel. Kiemelte: az akkori zavaros világban szükségét érezték annak, hogy a fiatalság számára legyen találkozási, feltöltődési lehetőség a nyári időszakban.

A nyitó szentmisében Kerényi Lajos a találkozó központi gondolata kapcsán elmondta: a jel adása Fatimában égi üzenet volt, mellyel a Szűzanya szólt hozzánk, s életünkben számos olyan jel van, amit értelmeznünk kell, és jól kell értelmeznünk. Kiemelte: a hétköznapokban jelen lévő, életünket átszövő szimbólumok emberi létünk, belső világunk bizonyítékai.

Csütörtökön Galo Gábor főegyházmegyei ifjúsági referens előadásában a találkozás öröméről, Isten gondoskodásáról és az ehhez vezető jelekről beszélt.

Hodász András káplán a saját életében tapasztalt jelekről, a papság felé vezető útjáról szólt, kiemelve: jókedvvel kell hirdetni az evangéliumot, s ekkor a hivatás is jellé válik mások számára. Az esti szentmisét Czibere Zsolt, az egri bazilika káplánja mutatta be.

Pénteken rövid hegyi zarándoklat után Fedor Péter görögkatolikus lelkipásztor a jelek értelmezéséről, saját tapasztalatairól szólt előadásában. Elmondta: a döntéseket is segítik a jelek, figyelni kell rá, hogy helyesen, okosan értelmezzük őket.

A találkozó résztvevői megismerhették a 777 katolikus hír- és blogoldal szerkesztőinek munkáját, hallhattak a média világában tapasztalható jelekről.

Az esti szentmise keretében Kerényi Lajos azért adott hálát a jelenlévőkkel együtt, hogy 65 esztendeje szentelték pappá.

Szombaton Zimonyi Géza számítógépes grafikus a kreatív szakember nézőpontjából szólt a jelek jelentőségéről. Délután több zenekar adott koncertet, melyeket kissé megzavart az esősre fordult idő.

A szombat esti szentmisét Ternyák Csaba egri érsek mutatta be. A jelek körülvesznek bennünket, ilyen jel az is – mint mondta a főpásztor –, hogy Kakuk Ferenc titkár atya javaslatára abban a miseruhában van jelen, amiben tavaly, a krakkói ifjúsági világtalálkozón mutatott be szentmisét. S ez az egyszerű jel összekapcsol bennünket a Szentatyával, a világ katolikus ifjúságával. Az evangéliumra, a magvetőről szóló példabeszédre utalva kiemelte: a mi hivatásunk is az, hogy jelek legyünk az evangélium hirdetésében. Olvasnunk kell a jeleket, melyekből tudhatjuk, hogy van Isten, szeret bennünket. Vannak különösen hatékony jelek, mint például a szentségek, melyek nem csak jeleznek valamit, hanem meg is valósítják azt, amit jelentenek.

A szombat esti szentmisét körmenet zárta.

Július 16-án, vasárnap Kerényi Lajos tartotta a záró elmélkedést, az ezt követő elmélkedés és kiscsoportos beszélgetés után Palánki Ferenc megyéspüspök mutatott be szentmisét. Szentbeszédében úgy fogalmazott: Jézus Krisztus életében nagyon sok jel szerepelt, melyekből tanulhatunk. Isten a jelekkel beszélni, szólni akar hozzánk, mert szeretné, hogy boldogok legyünk, mert erre teremtett bennünket.

Jézus születésekor mindenki a maga környezetében kapta a jelet: a pásztoroknak a jászol, a bölcseknek a csillag volt a jel. Jézus életében volt egy másik jel, amit mindennap sokszor magunkra rajzolunk: a kereszt. S ez nem a kivégzőeszköz jele, hanem a végtelen szereteté, a jel, melyben győzni fogunk. Ugyanilyen fontos jel volt az üres sír is: János „látta, és hitt”. Mi vajon meglátjuk-e a tartalmat, az üzenetet? – tette fel a kérdést Kerényi Lajos, majd rámutatott: földi valóságokat nézve mennyei valóságokat láthatunk, ha edzett a látásunk.

A 34. Egerszalóki Ifjúsági Találkozó és Lelkigyakorlat résztvevői megismerhették számos közösség, köztük az egri szeminárium kispapjainak életét, s véradásra is volt lehetőség. A programon koncertet, zenei szolgálatot adott a Szalók Band, a Képmás zenekar, a Quo Vadis együttes, Sillye Jenő és barátai, valamint az egri bazilika ének- és zenekara.

Az eseményről készült fotók ITT láthatók, illetve az egyes napokról készült képgalériák az Egri Főegyházmegye által közzétett cikk alján tekinthetők meg.

Forrás és fotó: Magyar Kurír

Nyíregyházi Egyházmegye

Egerszalók, ifjúsági találkozó




Hírek ebből a kategóriából

HERE YOU ARE: NEWS

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert