2017 áprilisától, újjáéledt a Bazilita Harmadrend máriapócsi csoportjának hitélete. A Nagy Szent Bazil Rend világi ágának lelkiségi csoportja három új fővel bővül szeptemberben.
Ihnáth János máriapócsi főgyóntató atya vezetésével, áldozatos és kitartó munkájával – kis pihenőt követően – 2017 áprilisától, újjáéled a Bazilita Harmadrend máriapócsi csoportjának hitélete. Az eddig tizenöt főt számláló lelkiségi gyülekezet és vezetői három új tag ígérettételét fogadja a 2017. szeptember 30-i országos lelkigyakorlat zárómiséjén.
Az új tagok ígéretet tesznek, a régi tagok megerősítik ígéretüket, melynek tartalma a következő:
- törekednek a Bazilita Rend szellemisége szerint élni,
- a világban élve igyekeznek a keresztény tökéletesség felé,
- közösségi imát végeznek pl. rózsafüzér vagy imaóra,
- gyakran vesznek részt Szent Liturgián,
- lehetőség szerint havonta gyónnak, hetente áldoznak,
- naponta Bibliát és egyéb lelkiségi könyveket olvasnak,
- gyakorolják a tevékeny, segítő szeretetet, az irgalmasság testi-lelki jócselekedeteit,
- egyházközségüket támogatják.
Az eddigi harmadrendi havi találkozókon a közös ima után kiselőadásokat hallgathattak meg a Bazilita Rend idősebb tagjaitól és fiatal jelöltjétől a hivatásról, annak szépségeiről és nehézségeiről, a hivatás ébredéséről, a hivatásgondozásról, és a Rend alapítójáról Nagy Szent Bazilról, a magyarországi rend virágzásáról. A Máriapócsi Bazilita Harmadrendi csoport részt vett a kegykép második csodás könnyezésének évfordulója alkalmából tartott többszöri Akathisztosz imádságon. Kérjük a híveket, örüljenek velünk együtt a hitélet fellendülésének és adjunk hálát ezért és mindenért a Jóistennek és az Istenszülőnek!
Papp Nóra
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 | |
7 | 8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 |
16 | 17 |
18 | 19 |
20 |
21 | 22 | 23 |
24 | 25 | 26 |
27 |
28 | 29 | 30 | 31 |