Partiumi ikonfestő tábor

Partiumi ikonfestő tábor

Ismét táborozóktól volt hangos a partiumi Nagypeleske, ahol immár ötödik alkalommal szerveztek nyári foglalkozást. Az „Ifjúság és művészet” jeligével ellátott Partiumi Ikonfestő Táborra 73 gyerek gyűlt össze, hogy betekintést nyerjenek az ikonok világába, az ikonfestészet titkaiba. 

Pallai Béla2017. július 28. 11:15

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 2435 napja íródott

Az „Ifjúság és művészet” ikonfestő táborban a 9-14 és 15-18 év közötti résztvevőket számos programmal örvendeztették meg a szervezők, akik vasárnap reggelre érkeztek, regisztráltak majd a program kezdéseként résztvettek a görögkatolikus Szent Liturgián, ahol Pallai Béla parókus látta el őket lelki tanácsokkal, megköszönve nekik, hogy pár napra kimozdultak az elektronikus kütyük világából, a számítógépek elől és bátran vállalták, hogy nyáron is tanulni fognak, értékekben gazdagodnak, s közben életre szóló barátságokat kötnek egymással és a művészet világában a festészettel.

Még ebéd előtt mindenki bemutatkozhatott egymásnak, elmesélhette miért választotta ezt a nyári programot és honnan érkezett, hisz nemcsak peleskeiek voltak jelen, hanem a környező településekről Szatmárnémeti, Szárazberek, Mikola, Sándorhomok, Lázári, kicsit távolabbról Bukarest, de Miskolcról is volt résztvevő. A háromfogásos ebéd után nyomban elkezdődött a munka. A kicsik előre elkészített sablon segítségével nekiláttak a falu kincsét ábrázoló, nemrég restaurált Nagypeleskei Istenszülő-ikon (1700) kisméretű képének kifestéséhez. A nagyok viszont egy kis elmélettel, teológiai, liturgikus alapokkal indították az ismeretszerzést az ikonfestés tehnikáját illetően. Megtanulhatták, mit jelent ikont festeni, hogyan kell böjtölve és imádsággal felkészülni hozzá, majd milyen fát kell kiválasztani, hogyan kell lealapozni, a színeket kikeverni, alakokat rárajzolni, feliratot elhelyezni rá, megfesteni, állagmegőrző anyaggal bevonni és sok minden mást az ikonográfia titkairól.

Az ikonfestő tábor első apropója az idén 110 éves peleskei műemlékikonosztázion jubileuma volt, aminek kapcsán fontosnak látták a szervezők, hogy felhívják a figyelmet az ikonfestészet fontosságára, amit nem lehet elég korán elkezdeni. Egy másik indok, ami figyelemre méltó, hogy több híres festő is köthető Nagypeleskéhez. Mikola Andárs (Nagypeleske, 1884. Március 17. – Nagybánya, 1970. Július 4.) Nagypeleskén született magyar festő, a nagybányai művésztelep második nemzedékének jeles tájképfestő művésze és mestere. Az ugyancsak Nagypeleskén született Zeller Mihály (Nagypeleske, 1859. augusztus 13 – Rákosliget, 1921. augusztus 14.), aki oltárképet is festett Bécsben szülőfaluja templomának. Tagyosi Rátz Péter (Császló, 1879. okltóber 27. – Nagypeleske, 1945. augusztus 28.) magyar festő, ugyancsak a nagybányai művésztelep második nemzedékének jeles képviselője, aki a két világháború közt tartotta a lelket a nagybányai képzőművészeti kolóniában, és a román megszállás után mintegy másfél évtizedig élt és alkotott Nagybányán. 1935-ben a kolónia városi kézbe vételekor műterméből kilakoltatták, így került szatmári birtokára, Peleskére, ahol 1945-ben halt meg. Új tehetségek felkutatására is jóalkalom tehát egy ilyen nyári program megvalósítása, amely lehetőséget nyújt az ifjúságnak, hogy csendes környezetben, családias hangulatban értékes kincsekről nyáron is tanuljon.

Természetesen mivel táborról volt szó, nem maradhatott el a felhőtlen szórakozás sem. Vidám percek keretében több órás vetélkedőn is résztvettek a csapatokba szerveződött gyerekek. A logikai tesztek megoldásán túl, fogalmazást kellett írni tíz összefüggés nélküli megadott szóval, a fiataloknak kellett még lótücsköt szedni, gólyalábat készíteni, lóherét gyűjteni, szelfit készíteni a falu legidősebbés és legfiatalabb tagjával; fűszerfelismerés és más játékok gazdagították a programokat. A kézügyesség fejlesztése érdekében origami virágok is készültek. Egyik délután a szatmárnémeti tőrszakosztály látogatott ki Nagypeleskére, akik vívóbemutatót tarottak. Lengyel Éva, File Attila, Suta Dan és Izsaki Arnold edzők valamint tanítványaik bemutatták a vívósport szépségeit, a tábor résztvevői pedig kipróbálhatták a vívófelszereléseket valamint ezt a csodálatos spotrágat.

A tábor befejezéseképpen a táborozók résztvettek a falu fogadott Anna-napi ünnepén, amivel az egész település az 1873-as kolerajárványról emlékezik meg.

Pallai Béla

Nyíregyházi Egyházmegye

ikonfestő tábor, Nagypeleske
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert