Kisboldogasszony napja avagy Szűz Mária születése

Kisboldogasszony napja avagy Szűz Mária születése

Szeptember 8-án ünnepeljük szűz Mária születését. Dr. Melles Tivadar, áldozópap írását közöljük az ünnep alkalmából.

Dr. Melles Tivadar, áldozópap 2017. szeptember 8. 12:09

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 649 napja íródott

„Ma a szellemi trónokon nyugvó Isten előre szent trónt készített magának a földön. A csodák Istene, a kétségbeesettek reménye, Ki bölcsességgel erősítette meg az égboltozatot, emberszeretetből lelkes mennyet alkotott, mert terméketlen gyökérből életadó sarjat növesztett: saját édesanyját. Uram, dicsőség néked.” Az ünnepi előesti nagyvecsernyén énekeljük a Krajnyák Énekeskönyv szerint ezt a fennkölt sztichirát.

Szíven üt ez a ma szó az énekvers elején. Ma kilépünk a homokóra pergéséből, a tér és idő korlátjaiból, és átlépünk az örök isteni jelenbe, a beteljesült időbe. Igen, ma tesszük ezt! Hiszen ünnepelünk. Bennünk is történjen meg az, ami egyszer megtörtént. Isten győzelme. Ünnepelünk. A döntő az, hogy jelen voltunk-e a történésnél. A megtörténő, megtörtént-e bennünk? ez az ünnep hatóereje, hatásmezeje. Isten maga! ez több annál, mint ami megtörténhet. Ma ünnepelnünk kell, hogy jelen legyünk a történésnél!

Isten előre szent trónt készített magának a földön. Isten meglátja az összetört embert a jelen abszurd idejében. Értelmes, összefüggő vonallá vált a jövő. Az idő felettitől az idő értelmet nyert, mert terméketlen gyökérből életadó sarjat növesztett: saját édesanyját. Igen, terméketlengyökérből. Hány és hány tiszteletreméltó házaspár szenved a magtalanság keresztjétől. akárcsak Joákim és Anna! Ez provokál! Ez több mint információ! Ma nekünk, magyaroknak kopernikuszi fordulat kell! Megteremteni a reményt! Terméketlen gyökér! Ez minket szíven üt! Fogyó nemzetünket, az elöregedő magyarságot! Mi teszi evidenssé, hogy Isten jelen van a mi történelmünkben is? Hogy a kis Mária mégis megszületett! A terméketlen gyökérből! Ez a jövő távlata, Isten irgalma! Az életadó sarj, saját édesanyja. Milyen kifürkészhetetlen és megfoghatatlan isteni csoda? Ez a csodák Istene. Nekünk adatott ajándék: egy kislány születése mögött észrevenni Isten teremtését! Édesanyát kapott Jézus Krisztus! A mi Urunk és Istenünk! Ezt nem mi értelmezzük. Ő értelmez minket. Semmi klónozás, semmi gőgösség! Ő jóságos és emberszerető. „Asszony, íme a te fiad.” Isten mondja meg létünket! nekünk is! Isten ma is ugyanazt teszi, mint kétezer évvel ezelőtt. Ez a hitelesség! Ma materiális hűséget várunk az Istentől. ennél magasabb rendű hűséget, funkcionális hűséget kapunk. Ugyanazt teszi, mint kétezer évvel ezelőtt. Terméketlen gyökérből élteadó sarjat növeszt, hogy legyen édesanyja.

Édesanyák! Ti, akik megkaptátok a Teremtő Istennel való együttműködés ajándékát, hogyan éltek vele? Édesapák! Ti, akik megkaptátok a Teremtő Istennel való együttműködés ajándékát, tudtok gyönyörködni négyhetes magzatotok ultrahangos képében? Íme így áldatik meg az ember: lássad fiaidnak fiait! Isten így áld meg minket embereket!

Megszületett! Ép egészséges? Igen, mert paradicsomi állapotunk szerint született. Megszületett. A kis Mária. A Kisboldogasszony!

Isten megkereste az embert. Csendes révpartot, biztos kikötőt kaptunk. Ámen.

Ma született e világra
Egy ékes kisasszonyság,
Kinek kebléből bimbódzik
Fölséges nagy uraság.
Fellegek és az egek közt
Ma tartatik vigasság,
Az angyalok énekelnek,
Zengenek a muzsikák.

Az írás megjelent a Görögkatolikus Szemle 2009. szeptemberi számában.

 

Dr. Melles Tivadar, áldozópap

Nyíregyházi Egyházmegye

Kisboldogasszony,




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2019 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert