II. Keresztény Sziget

II. Keresztény Sziget

Mi a keresztény válasz a felmerülő problémákra, az új kihívásokra?

Nyíregyházi Egyházmegye2016. május 11. 19:43

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 2878 napja íródott

Szüntelenül változó világunkban hogyan tudjuk megjeleníteni értékeinket? Mi a keresztény válasz a felmerülő problémákra, az új kihívásokra? A meghívott neves előadók – a hallgatóság interaktív közreműködésével – ezeket a kérdéseket járják körül.

A Keresztény Sziget gondolata idén: „az utóbbi esztendőkben felkavaróan megváltozott világunkban hogyan tudjuk megjeleníteni értékeinket, mi most a keresztény válasz a felmerült problémákra?” Amit oly sok helyszínen teszünk és szeretünk mi keresztények az év során – most a „mi szigetünk” egy napján élhetjük együtt át, és „nem kell hozzá a vízen járnunk…”:

  • Sajgó Szabolcs jezsuita arról beszél majd, hogy korunkban milyen szerepe lehet a közösségi hálózatoknak, a bizalomnak és az emberi kapcsolatoknak,
  • Blanckenstein Miklós, az esztergomi papképző rektora az új helyzetben megnyíló evangelizációs lehetőségekről,
  • Papp Miklós morálteológus pedig az életvezetéssel kapcsolatos következményekről tart előadást.

Velünk lesznek

  • a médiából ismert Molnár-Bánffy Kata kommunikációs szakember,
  • valamint Borókai Gábor, a Heti Válasz főszerkesztője, aki ez alkalommal a keresztény értékek megjelenítésének lehetőségeiről beszél majd.

Az üzleti világ is képviselteti magát:

  • a keresztény cégvezetők mindennapi hivatásának kérdéseivel foglalkozó Értékek Értéke Programot Bojta János,
  • a nemrég megalakult Társadalmi Hasznosságú Befektetők Egyesületét pedig Eszter Elemér és Héjj Tibor mutatja be.

Hogyan lesz a hitből közösség, közösségből kultúra, kultúrából gazdaság?

  • a kérdésre Kükedi Zsolt helyi gazdaság- és közösségfejlesztési szakértő válaszol,
  • az ökológiai megtérés esélyéről, illetve szükségszerűségéről Rohály Gábor, a Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület elnöke tart előadást.

Meghallgathatjuk még Balczó Andrást, valamint a hazai zarándokút-szervezők vezetőit és másokat!

Aki családostul jönne – gondolunk rá, hiszen az előadások mellett izgalmas programok várják a gyerekeket is:

  • lesz sípfaragás,
  • zúgattyúkészítés,
  • bábozás és
  • Mézengúz-koncert.

Fiatalabbakat és idősebbeket egyaránt érdekelhet:

  • a jurtában tartott rendhagyó történelemóra,
  • a mentősök által szervezett újraélesztési gyakorlat,
  • valamint a rendőrségi bemutató, ahol a fegyverek mellett a nyomrögzítés titkaiba is be lehet pillantani.

A „18 éven felülieknek” kategóriában

  • borkóstolón,
  • sörkóstolón,
  • kávékóstolón vehetnek részt a jelenlévők,

a sportszeretők pedig

  • pingpongozhatnak,
  • focizhatnak,
  • kosárlabdázhatnak,
  • vagy akár benevezhetnek a családi váltófutásra.

Részletes program a Keresztény Sziget honlapján olvasható.

Kedvcsinálóul a tavalyi Keresztény Szigetről:

Nyíregyházi Egyházmegye

keresztény, sziget, fesztivál




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert