Ki mit tud?

Ki mit tud?

A Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat által fenntartott Gyermekvédelmi

Központjaiban nevelkedő gyermek részére KI MIT TUD? vetélkedő került megrendezésre Hajdúnánáson 2015 november 27-én.

Nyíregyházi Egyházmegye2015. december 5.

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1439 napja íródott

A Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat által fenntartott Gyermekvédelmi Központjaiban nevelkedő gyermek részére KI MIT TUD? vetélkedő került megrendezésre Hajdúnánáson 2015 november 27-én.

Olyan sok jelentkező volt, hogy a gyermekvédelmi intézmények elődöntőket tartottak és a legjobb továbbjutó szereplők mérték most itt össze tudásukat.

Gyermekeink lelkesen készültek a megmérettetésre, ahol szép sikereket értek el. A rendezvényt Ungvári Sándor, a Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat igazgatója nyitotta meg. Köszöntő szavaiban elmondta, hogy örömmel fogadta el a meghívást, amelyen a jelenlévők sokoldalú tehetségüket mutathatják meg. Ezek után a zsűri elfoglalta a helyét, s a gyermekek produkciói elkezdődtek. A különböző kategóriákban nagyon színvonalas műsorszámokat mutattak be a fellépők, ezzel a zsűrit nehéz helyzet elé állították.

Nevelt gyermekeink bizonyították, hogy közöttük is nagyon sok tehetség van, egymás sikereinek nagyon tudnak örülni. A szabadidő hasznos eltöltéseként képesek időt, energiát, fáradtságot nem kímélve felkészülni és fegyelmezetten versenyezni.

A Szent Lukács Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központban nevelkedő gyermekek elért helyezései:

  • Radics Edit (ének–zene kategória, I. helyezett)
  • Tóth Krisztina és Barcsik Tibor (tánc kategória II. helyezett)
  • Barna Vanda (vers, próza kategória III. helyezett)
  • Menyhárt Dávid (vers, próza kategória, különdíj)

 

A Debreceni-Nyírségi Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központban nevelkedő gyermekek elért helyezései:

  • Molnár Dániel, Elek Barnabás, Dobronszki László (tánc kategória, I. helyezett)
  • Rostás Sándor Kevin (II. helyezés egyéb kategória)
  • Rostás Krisztina-Pintye Rebeka ( tánckategória  különdíj)
  •  

A Hajdúsági Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központban nevelkedő gyermekek elért helyezései:

  • Lakatos Alexandra-Kanalas Nikolett (ének – zene kategória, II. helyezett)
  • Balogh József  (ének – zene kategória, III. helyezett)
  • Lakatos Izabella-Putnoki Alex (tánc kategória III. helyezett)
  • Kosztolnyik Dominik (vers, próza kategória I. helyezett)
  • Bereczki Annamária (vers, próza kategória II. helyezett)
  • Berecki Kinga (vers, próza kategória, különdíj)
  • Molnár Tünde-Molnár Ferdinánd (I. helyezett  egyéb kategória)
  • Színpadi produkció I. helyezett (Szeleczki Krisztián, Balogh Dzsenifer, Balogh Erika, Balogh Amanda, Gyöngyösi Rozi,  Vadász Fruzsina, Gyöngyösi Dzsenifer, Horvát Jucika, Szűcs Péter)
  • Színpadi produkció II. helyezett (Horváth Irén, Bíró Imre, Horváth Julianna)

 

Ezúton is gratulálunk nekik!

Nyíregyházi Egyházmegye





Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2019 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert