Az Istenszülő templomba vezetése

Az Istenszülő templomba vezetése

Ma, 2017. november 21-én ünnepeljük az Istenszülő templomba vezetését. Egy Mária-ünnep, mely előkészít minket a karácsony befogadására. Az ünnepről dr. Janka György atya 2009-ben, a Görögkatolikus Szemlében megjelent elmélkedését olvashatják.

Dr. Janka György atya2017. november 21. 14:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 185 napja íródott

Mindannyiunk alapélménye, hogy keressük helyünket a világban. Már az iskolában megkapjuk az utasítást: állj a helyedre, foglalj helyet, s mi magától értetődően cselekszünk. Csak később, a pályaválasztás szorításában, vagy más életre szóló döntések meghozatalánál tör fel bennünk a reflexió elemi erővel: hol is a mi helyünk, hová, ki, s mi mellé álljunk?

A helykeresés összekapcsolódik az életcél kutatásával: mi végre vagyunk a világon? Tamási Áron Ábel-trilógiája szerint „azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne”. Legkiválóbb költőinket is magával ragadja az otthon képe: „Lenn az alföld tengersík vidékin / Ott vagyok honn, ott az én világom: / Börtönéből szabadúlt sas lelkem, / Ha a rónák végtelenjét látom" (Petőfi Sándor: Az Alföld). „Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel / egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom, / tudom, hogy merre mennek, kik mennek az úton" (Radnóti Miklós: Nem tudhatom...) „Ime, hát megleltem hazámat, / a földet, ahol nevemet / hibátlanul írják fölébem"(JózsefAttila: Ime, hát megleltem hazámat...). Az otthon a boldog felszabadultság, az ismerősség, a megérkezés, a hazatalálás szinonimája. Az otthon az a hely, ahol nem kell szerepet játszani, ahol elfogadnak úgy és annak, akik vagyunk. Ezt az otthont akarjuk megtalálni, berendezni, és örökre birtokolni. Ám minél tovább élünk, és minél tovább keresünk, annál inkább érezzük, hogy földi életünkben nem tudunk véglegesen berendezkedni: a mi hazánk valójában nem itt van. A boldogságot hiánytalanul és véglegesen semmilyen evilági szórakozásban, munkában, emberi kapcsolatban sem tudjuk tökéletesen elérni. Zseniálisan érzékelteti ezt Kosztolányi Dezső: „Mert nincs meg a kincs, mire vágytam, / a kincs, amiért porig égtem. / Itthon vagyok itt e világban, / s már nem vagyok otthon az égben" (Boldog, szomorú dal).

Ebből a dilemmából az Istenszülő templomba vezetésének ünnepe mutat kiutat számunkra. Egyházunk hagyománya szerint a hároméves Máriát szülei, Joákim és Anna a jeruzsálemi templomba vitték, és Zakariás főpapra bízta, s ott nevelkedett serdülő koráig. A Jakab ősevangéliuma címet viselő ókeresztény irat szerint „az Úristen kiárasztotta a kis Mária fölé kegyelmét, aki olyan volt a templomban, mint egy örvendező gerlice, táplálékát az angyalok kezéből kapta”. Már nem kívánkozott vissza a szülői házba, s a templomi évek segítették érlelni lelkét az Istentől neki szánt „legszentebb, legtisztább és legáldottabb" küldetés elfogadására. A templomnak a mi életünkben is nélkülözhetetlennek, pótolhatatlannak kell lennie. Ez a hely „Isten háza és a menny kapuja" (Ter 28,17). Itt válhat könnyűvé a szívünk, itt tehetünk félre „minden földi gondot", itt kérhetünk és kaphatunk, kereshetünk és találhatunk, zörgethetünk és ajtó nyílik nekünk (Alt 7,7-8). A templomban dicsőíthetjük Teremtőnket, Megváltónkat és Elevenítőnket, és a legszentebb Háromság dicsőségét látva azt gondolhatjuk, hogy „a mennyben vagyunk”. Itt adhatunk hálát „ezért-azért; egyszóval mindenért” (Pilinszky János: Az ember itt). Rá kell döbbennünk, hogy amit az otthontól várunk, azt a templomban Jézus Krisztustól kaphatjuk meg. Vágyainkat maradéktalanul csak Jézus Krisztus képes beteljesíteni.

A templomba vezetés ünnepének kedves és központi gondolata, hogy az Isten hajlékában megjelenik az, aki Istent befogadó hajlékká válik, hogy a templom kapui kitárulnak Szűz Mária, a mindenség Királyának temploma elött. Az Istenszülő életében szó szerinti értelemben is valóság, hogy Isten temploma lett. Szent Pál apostol többször figyelmeztet bennünket, hogy a végleges, nem kézzel épített templom az Egyház, Krisztus teste, melynek tagjaként minden kereszténynek élő, lelki templommá kell válnia (1Kor 6,15), hittel és szeretettel építve azt (Ej 4,1-16). Ebben is felülmúlhatatlan előttünk az Istenszülő Szűz Mária, aki — Órigenész, a nagy alexandriai teológus szerint — mind az áthagyományozott, hallomásból eredő (fides ex auditu), mind az értelmet kereső, kérdező (fides querens intellectum), mind pedig az átérlelt, szemlélődő hit (szívében fontolgatta a szavakat Lk 2,19) ragyogó példája, aki hitét tökéletesen megvalósítja a szeretetben. Az Istenszülő példája inspirálta az egy szájjal és egy szívvel imádkozó keresztényeket, hogy kovászként, a föld sójaként kell szolgálni és tanúságot tenni, Istent dicsőíteni egy ellenséges és sok romlást hordozó világ és társadalom közepette. A legszebben talán erről a küldetésről a Diognétoszhoz írt levél szerzője vall az ókeresztény korból: „A keresztényeket sem területi, sem nyelvi szempontból, még faji szempontból sem lehet megkülönböztetni a többi embertől. (...) Görög és barbár városokban egyformán laknak, kinek mi jutott osztályrészül, étkezés és öltözködés tekintetében alkalmazkodnak azon vidék szokásaihoz. (...) Mint mindenki más házasodnak, gyermeket nemzenek, de magzatot nem hajtanak el. Közös az asztal, amelyhez letelepednek, de nem közös az ágy. Testben vannak ugyan, de nem test szerint élnek. A földön időznek, de a mennyben van polgárságuk. Engedelmeskednek a meghatározott törvényeknek, de életükkel felülmúlják a törvényeket. (...) Szegények, és sokakat gazdagítanak, mindenben szűkölködnek és mindenben bővelkednek. (...) Egészen egyszerűen: ami a testben a lélek, azok a keresztények a világban" (V.I-V1.1).

Akkor és most is Egyházunk tehát a fővel, a feltámadt és megdicsőült Jézus Krisztussal és édesanyjával, az Istenszülő Szűz Máriával az isteni jelenlét jele a földön, Isten és az ember találkozásának különleges, kitüntetett helye. Otthonunk. Házunk. Hazánk. Az egyetlen hely, ahol a szeretet végtelen csodákra képes: folytonosan felül tudja múlni az önzést, a csúfból szépet, a rosszból jót, a romlandóból romolhatatlant, az ideig tartóból örökkévalót, a halandóból halhatatlant képes gyúrni, teremteni.

Dr. Janka György atya

Nyíregyházi Egyházmegye

Istenszülő, ünnep




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2018 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert