HaGIT a hajdúdorogi Szent Bazil középiskolában

HaGIT a hajdúdorogi Szent Bazil középiskolában

2017. november 17-én hatodik alkalommal rendezte meg a Hajdúdorogi Főegyházmegye a Hajdúdorogi Görögkatolikus Ifjúsági Találkozót (közkedvelt néven HaGIT) a görögkatolikus általános iskolák tanulói számára, 12 tantárgyból.

Forrás és fotó: Hajdúdorogi Főegyházmegye2017. november 24. 14:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 2337 napja íródott

A nemes versengés a Szent László-emlékév jegyében telt, erről szólt több tantárgyi megmérettetés és a rajzpályázat is. Nagy öröm, hogy 250 tanuló jelentkezett a versenyre, és mérte össze tudását. A magas számú részvétel miatt a rendezvény kinőtte a kápolnát, ezért a megnyitót és a záró ünnepséget az aulában rendezték meg, s azt is megtöltötték a versengeni vágyó diákok.

A találkozón a Szent Bazil középiskola kamarakórusa és Szilágyi Gábor igazgató atya köszöntötte a vendégeket. A verseny megrendezésében és lebonyolításában az iskola tanárai és diákjai is segítettek Kerékgyártóné Ihnáth Rita igazgatóhelyettes irányításával. A versenyeket követően, érdekes programok várták a vendégeket: az aulában képzőművészeti foglalkozás, érdekes fizikai kísérletek és lego robot, az ebédlőben pingpong, csocsó, dekázás és airsoft, az udvaron teqball. Az eredményhirdetésre a hangulat a tetőfokára hágott, mindenki várta munkájának eredményét.

A helyezettek könyveket, tornazsákot, tollat, gyümölcsöt és az iskola képzőművész köre által készített plakettet kapták. A rendezvényt közös hálaadó imával zárták. A találkozóról készült képek megtekinthetők az iskola honlapján és Facebook-oldalán. A továbbiakban a résztvevő intézményeket és a helyezéseket tekinthetik át. 

A versenyen résztvevő 13 görögkatolikus általános iskola:

Istenszülő Oltalmáról Elnevezett Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola, Újfehértó
Szent Miklós Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, Nyíregyháza
Szent Mihály Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola, Nyíradony
Szent Piroska Görögkatolikus Általános Iskola, Nyíracsád
Szent György Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola, Kisvárda
Miskolci Görögkatolikus Általános Iskola
Szent Efrém Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Debrecen
Szent Bazil Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium Általános Iskolája, Hajdúdorog
Homrogdi Görögkatolikus Általános Iskola
Szent Péter és Pál Görögkatolikus Általános Iskola, Nyírlugos
Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola, Edelény
Dudás Miklós Görögkatolikus Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Máriapócs
Szent Péter Görögkatolikus Általános Iskola, Múcsony
 
HaGIT eredményei

Tantárgy

1.    hely

2.hely

3.hely

Matematika

Tripla B csapat
Újfehértó

A hatos csapat
Hajdúdorog

Tudorkák csapat Máriapócs

Kémia

Markovics Márk
Újfehértó

Tamási Lili
Hajdúdorog

Filep Eszter
Máriapócs
Patai Fanni
Újfehértó

Biológia

Horváth Renáta 
Újfehértó

Virág Tamás Máriapócs

Balázs Boglárka
Kisvárda

Földrajz

Barzó Panna
Nyíregyháza

Holecskó Dávid
Hajdúdorog

 

Orosz Ákos
Újfehértó

Hittan

Isten hívei
Nyíregyháza
Szent Piroska apródjai
Nyíracsád

 

A hittanosok csapat
Máriapócs

Szent Piroska csapat
Miskolc

Magyar

Kepics Mihály
Császári Miklós
Fülöp Léna Evelin csapata
Nyíregyháza

Kiss Lívia
Petrus Dóra
Kónya Eszter
Hajdúdorog

Iváncsik Panna
Tóth Lilla
Serbán Krisztina
Máriapócs

Angol

Gégény Dániel
Nyíregyháza

Csopják Virág
Edelény

Szilágyi Áron
Nyíracsád

Német

 Gulyás Luca
Újfehértó

Szaniszló Boglárka
Nyíregyháza

Rácz István

Nyíradony

Informatika

Kozák Bálint
Hajdúdorog

 

 

Papp Bence
Hajdúdorog
Vajas Dávid 
Nyíregyháza

Tasi Tamás
Nyíradony

5 próba/ lány

Szilágyi Zsófia
Nyíregyháza

 

Szakállas Noémi
Hajdúdorog

Mosolygó Eszter
Újfehértó

5 próba/ fiú

Balogh György
Nyíradony

 

Mózer Zsolt
Máriapócs

Sarkadi Gyula
Nyíradony


A legjobban teljesítő lány csapat Hajdúdorogról, a legjobban teljesítő fiú csapat Nyíradonyból érkezett, a dekázó bajnok Percze Norbert Hajdúdorogról, a csocsó bajnokok Markovics Márk és Kristóf Balázs Újfehértóról, a Ping pong bajnok Képíró Tamás Máriapócsról érkezett.

Népdaléneklési verseny

Kiemelt arany minősítés

Arany minősítés

Ezüst minősítés

Bronz Minősítés

5-6. évfolyam
szóló

 

Takács Milán
Miskolc

 

 

7-8. évfolyam
szóló

 

 

Horváth Blanka
Nyíracsád
Ládi Bálint
Miskolc

Béres Liliána
Edelény

5-6. évfolyam
csoportos

 

Vadrózsák cs.
Újfehértó
Rozmaring cs.
Nyíradony

Hangocskák
Hajdúdorog

Pacsirták
Edelény

7-8. évfolyam
csoportos

Cserfes cs.
Hajdúdorog

Tubarózsák
Újfehértó

Miskolc cs.
Miskolc
Kis rózsafa
Máriapócs

Mánta menti madárkák
Homrogd

Szent Miklós dalnokai
Edelény

A rajzverseny legkiemelkedőbb munkái:
Szabó Kristóf: Múcsony
Veres Mercédesz: Nyíracsád
Yuszku Dorina: Kisvárda
Szegedi Dorina: Máriapócs
Simon Éva: Hajdúdorog
Szikora Kíra: Kisvárda
Pálóczi Fanni: Nyíracsád
Dajka Bianka: Kisvárda

Köszönet minden intézmények, versenyzőnek, felkészítő tanárnak és szülőnek a részvételt.

Forrás és fotó: Hajdúdorogi Főegyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

HaGIT, Szant Bazil, verseny
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert