VII. Gergely reformpápa halálának évfordulója

VII. Gergely reformpápa halálának évfordulója

1085. május 25-én hunyt el VII. Gergely, a középkori egyház egyik legjelentősebb reformpápája.

Szerző: Tarján M. Tamás2016. május 25. 10:14

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1290 napja íródott

1085. május 25-én hunyt el VII. Gergely, a középkori egyház egyik legjelentősebb reformpápája, a keresztény Európa feletti főhatalomért folytatott invesztitúraharc korai szakaszának főszereplője.

Gergely 1020 táján született a toszkánai Soana városában, Hildebrand néven, feltehetően egy szegény földműves gyermekeként, aki rokonsága révén képes volt jó tanulási lehetőséghez juttatni fiát. A fiatal Hildebrand nagybátyjához, Laurentius apáthoz került, akinek római kolostorában a fiatal szerzetes a cluny-i reformok szellemében élt, tanult és dolgozott. Gergelynek kitűnő esze, magas intelligenciája és jó szónoki természete volt, így hamarosan Gratianus archipresbiter vette pártfogásába, aki 1045-ben VI. Gergely néven elfoglalta a pápai trónt. Hildebrand karrierje ezután szárnyalt magasra, annak ellenére, hogy az egyházra különlegesen nagy befolyást gyakorló III. Henrik császár (ur. 1039-1056) hamarosan lemondatta az őt segítő pápát. A szerzetes követte VI. Gergelyt Kölnbe, akinek halála után éppen a császár kérte meg, hogy vegye pártfogásába a IX. Leó néven trónra lépő Bruno Toul-i püspököt.

Mivel Hildebrand közbenjárására fogadták el a bíborosok a császári jelöltet, Leó 1048-ban bíborosi rangra adományozott neki. Az egyházfő a pápai birtokok kezelésével bízta meg a szerzetest, amit az nagy szakértelemmel, főleg a Cluny-i kolostor reformjainak szellemében végzett. Leó halála után gyakorlatilag Hildebrand lett az egyház feje, a későbbi X. István, II. Miklós és II. Sándor az ő választása nyomán jutott trónra, és az ő szellemében politizált. Hildebrand bíboros beszélte rá például II. Miklóst a pápaválasztás szabályozására – ettől kezdve a bíborosok testülete kapta meg ezt a feladatot – és a Dél-Itáliában letelepedő normannok hűbéresként való elismerésére is. Miután II. Sándor 1073-ban meghalt, a bíborosi kollégium egyhangúlag Hildebrandot jelölte utódjául, aki VII. Gergely néven foglalta el a pápai trónt. Az új egyházfőnek ugyanakkor népes ellentábora is volt, főleg Németországban, ahol nem lelkesedtek a gregorián reformokért, a cölibátus tervezett bevezetéséért, vagy az apostoli szegénység propagálásáért, és a hivatalok adásvételének (szimóniának) a betiltásáért.

Mivel IV. Henrik császárt (ur. 1056-1106) a szász és türingiai hercegek is szorongatták, a támogatás érdekében beleegyezett Gergely pápaságába, ám amikor 1074-ben felülkerekedett ellenfelein, érvényesíteni akarta – korábban megszokott – hatalmát az egyház felett, például a püspökválasztás terén. A vita elmérgesedett, az 1075-ös lateráni zsinaton Gergely a császári túlkapásra azzal válaszolt, hogy letette a Henrik által kinevezett vezetőket, és kiadta a Dictatus papae-t, mely dokumentum a pápát nyilvánította a keresztény világ fejének. Az úgynevezett invesztitúraharc tehát nem a püspökök beiktatásáról – ezt nevezték invesztitúrának – hanem a világi és egyházi hatalom világuralmi törekvéseiről szólt.

IV. Henrik ekkor hatalma csúcsán állt, ezért 1076 januárjában Wormsben megfosztotta Gergelyt trónjától, aki válaszul kiátkozta őt. A császár elszámította magát, mert a kiátkozással hűbéreseinek esküje érvényét vesztette, így joggal lázadhattak Henrik ellen. A császárral szemben állók hamarosan összegyűltek, hogy új uralkodót válasszanak, Gergely azonban nem támogatta őket, hanem bölcs taktikusként várt addig, míg ellenfele megtörik. A reménytelen helyzetbe kerülő Henrik 1077 januárjában el is zarándokolt Canossába várához – ez volt a híres Canossa-járás – és három napig vezekelt zsákruhában a kapuk előtt ahhoz, míg Gergely megbocsátott neki.

Bár ezután látszólag szent volt a béke, a kiátkozást elkerülő Henrik csupán erejét gyarapította, és miután riválisát, Sváb Rudolfot legyőzte, 1081-ben Róma ellen vonult, hogy bosszút álljon Gergelyen. A császár ostrommal el is foglalta az Örök Várost, és miután a pápa az Angyalvárba zárkózott, III. Kelement helyezte az egyház élére. VII. Gergelynek egyetlen esélye normann hűbéreseinek segítségül hívása maradt: Guiscard Róbert be is vonult Rómába, katonái azonban olyan mértékű dúlást hajtottak végre, hogy Hildebrandnak menekülnie kellett a dühös polgárok elől. Az egyházfő végül száműzetésben, a dél-itáliai Salernóban fejezte be életét, 1085. május 25-én. VII. Gergely személyében a középkor legjelentősebb pápája állt az egyház élén, aki több évtizedes kitartó küzdelem során keresztülvitt egyházjogi és erkölcsi reformjaival – a Cluny-i reformok szellemében – újraszervezte a hanyatló egyházi társadalmat, valamint megalapozta a pápaság világi hatalmának III. Ince (ur. 1198-1216) alatti fénykorát.

Szerző: Tarján M. Tamás

Nyíregyházi Egyházmegye





Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2019 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert