Bázelben rendezték meg az idei európai taizéi találkozót

Bázelben rendezték meg az idei európai taizéi találkozót

December 28. és január 1. között rendezték meg Bázelben az európai taizéi találkozót. Idén is több tízezer fiatal – köztük magyarok is – vett részt a „Bizalom zarándoklata a földön” kezdeményezésben, amelyet Roger testvér, a Taizéi Közösség alapítója indított el az 1970-es években.

Forrás: Magyar Kurír2018. január 2. 00:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 2277 napja íródott

Idén negyvenedik alkalommal tartották meg az immár hagyománnyá vált találkozót a Taizéi Közösség szervezésében. Húszezer fiatal érkezett a svájci városba, akiket Svájcban, Németországban és Franciaországban szállásoltak el családoknál. Ötezer lengyel, két és félezer ukrán, valamint nagy számban olaszok, németek és franciák is jelen voltak a programon. Magyarországról közel négyszázan, de a határon túlról, Kolozsvárról, Sepsiszentgyörgyről és Kézdivásárhelyről is érkeztek fiatalok – tájékoztatta a Vatikáni Rádiót András testvér, aki tizennégy éve él Taizében az ökumenikus közösség tagjaként, és jelen volt a nemzetközi rendezvényen a magyar fiatalokkal.

A résztvevők a délelőttöket a fogadó egyházközségekben töltötték, ahol más országok fiataljaival és a helyiekkel együtt imádkoztak és kisebb csoportokban beszélgettek megadott bibliai részletekről, illetve Alois testvér, a Taizéi Közösség elöljárója 2018-as javaslatairól. Délben Bázelben a városközpont különböző templomaiban gyűltek össze a fiatalok közös imára. Délutánonként választható műhelyfoglalkozásokon vehettek részt, esténként pedig egy nagy sport-, illetve kiállítási központban voltak programok a fiatalok számára.

Forrás: Magyar Kurír

Nyíregyházi Egyházmegye

Taizé, Bael




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert