Pályaorientációs nap a Korányiban – VIDEÓVAL

Pályaorientációs nap a Korányiban – VIDEÓVAL

2018. január 10-én a nagykállói Korányi Frigyes Görögkatolikus Gimnázium és Kollégium tanulói továbbtanulásukat segítő pályaorientációs napon vettek részt.

Forrás: Hudák Lilla, fotó, videó: Korányi iskola Facebook-oldala2018. január 12. 09:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 252 napja íródott

Minden diákot foglalkoztat az a kérdés, hogy merre menjen a gimis évei után. Soku(n)knak még nem tisztázódott a jövőképe, mások már biztosak benne, mivel szeretnének foglalkozni a jövőben. Az előbbieknek sietett segítségére a Korányi Frigyes Görögkatolikus Gimnázium és Kollégium 2018. január 10-én. 

A Nyíregyházi Egyetem Matematikai és Informatikai Intézetétől Vegera József tartott előadást, bemutatta az intézményben folyó munkákat és a továbbtanulási lehetőségekről is adott tájékoztatást. Simon Béláné a Robotlabor vezetője érdekes bemutatót tartott a diákok. A kémia előadóban „csodálatos kémia” előadást tekinthetett meg a rengeteg érdeklődő, míg a fizika előadóban a Nyíregyházi Egyetem kiállításra invitálta a fiatalokat. A közösségi szolgálatról egy érdekes tájékoztatót hallgathattak meg a „kis gimnazisták”, mankóként szolgálva a még előttük álló évekhez. 

Természetesen a végzősök sem lógtak ki a sorból, nekik az ELTE képviselői tartottak általános tájékoztatót, míg a Debreceni Egyetem hallgatói a szociológia tanszéket ismertették meg velük. Az IT Service Kft. is megjelent ezen a napon, hogy ismertessék munkájuk lényegét. Az ebédlőben érettségi tájékoztatón vettek részt a végzősök, előtte pedig a Nyíregyházi Egyetemről érkezett előadók nyújtottak kézzel fogható segítséget az egyetemi képzésekről. 

Forrás: Hudák Lilla, fotó, videó: Korányi iskola Facebook-oldala

Nyíregyházi Egyházmegye

pályaorientáció, Korányi, Nagykálló
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2018 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert