Az ökumenikus imahét nyitó szertartása a kisvárdai görögkatolikus templomban

Az ökumenikus imahét nyitó szertartása a kisvárdai görögkatolikus templomban

Kisvárdán január 22-én, hétfőn a görögkatolikus templomban kezdődtek el az imaalkalmak. A szertartáson Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök hirdetett igét; az imaórát Papp Tibor görögkatolikus parókus vezette.

Forrás: Magyar Kurír, fotó: Kerezsi Béla2018. január 27. 07:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 176 napja íródott

Annak kapcsán, hogy a 2018-as ökumenikus imahét anyagát a karibi keresztény testvérek állították össze – a központi ige idén így hangzik: „Jobbod, Uram, dicső az erőtől…” / „Uram, a jobbod kitűnik erejével…” –,  Palánki Ferenc püspök bevezető gondolataiban a Haitiban élő keresztények megtérésére irányította a figyelmet. Kiemelte: megdöbbentő, hogy az első független fekete köztársaság keresztényei, akik évszázadokon keresztül szenvedtek a gyarmatosítóktól, a rabszolgaságuk idején találkoztak az evangéliummal, és éppen a leigázó hatalommal érkező hiteltelen emberektől hallottak először Jézus Krisztusról, mégis elfogadták az igaz szót. Amikor aztán Haiti szabad állam lett, sokat segített azoknak a rabszolgáknak, akik keresték a szabadságot.

Mindenki, aki felfogja az Isten szeretetét, az emberi méltóság alapját, az istenképűséget, elfeledkezik saját magáról, és egészen másként fog élni. Isten igéje így hat az emberekre – hangsúlyozta a főpásztor.

Ma Európában szinte hatástalan az evangélium. Talán túl jól élünk, elterelik a figyelmünket az evilági dolgok, rövid távlatokban gondolkodunk? Isten igéje átalakítja a társadalmat – folytatta a püspök, és Szent Pál Filemonhoz írt levelére utalva felizézte: Filemontól elszökött Onezimusz nevű rabszolgája. Filemon és Onezimusz is Szent Pál által ismerte meg Jézust, mindketten eljutottak a hitre. Szent Pál római rabságából a következő üzenettel küldte vissza a megkeresztelt rabszolgát a gazdájához: „Úgy küldöm vissza hozzád, mint saját szívemet” (Filem 1,12). Szent Pál nem kezd harcolni a rabszolgaság ellen, hanem gyökerében orvosolja az embertelen viszonyokat.

Amikor keresztényként, testvérként érkezik meg a szökött rabszolga, olyan fogadtatásban van része, ahogyan nekünk kellene egymást köszöntenünk, szeretnünk. Filemon Isten szeretetével fogadta Onezimuszt: mert aki fölismeri az örök távlatokat, fölé emelkedik az evilági dolgoknak. Sokan úgy élik az életüket, hogy előtérbe helyezik önmagukat, pedig egyedül a szeretet tesz igazán boldoggá, amelynek a központja nem én vagyok, hanem Isten – hangzott el a prédikációban.

Minden reggel fel kellene tennünk a kérdést: mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet? Erre a válasz nem más, mint: Szeresd Istent egész emberségeddel, felebarátodat, embertársadat pedig, ahogyan saját magadat. Jézus arra tanít, hogy egy atyának a gyermekeiként mindannyian testvérek vagyunk: erről szól az irgalmas szamaritánus története (Lk 10,25–37), ahol egy lenézett, ellenségnek tartott ember segít a bajban lévőnek – emlékeztetett a debrecen-nyíregyházi megyéspüspök.

Önvizsgálatot kell tartanunk, hogy észrevesszük-e a rászorulót, a bajba jutottat. A történet végén Jézus megfordítja a kérdést: Ki volt a bajba jutott felebarátja? – emlékeztetett Palánki Ferenc. – Ki az, aki rászorul az én segítségemre? Ki volt önző a történetben? A pap és a levita csak önmagával foglalkozott, a szamaritánus a bajba jutottal. Magamra vonatkoztatom a kérdést, magam körül forog az életem, vagy elkezdek másokat szolgálni? Jézus Krisztus így tehette fel a kérdést: „Atyám, mi lesz velük, ha nem segítek rajtuk, ha nem váltom meg őket, ha nem emelem őket az isteni szeretet erőterébe?”

Az Isten igéje, kinyilatkoztatott szava hatással kell, hogy legyen az életünkre. Akik ezt befogadják, elkezdik magasztalni az Istent, erre utal az imahét  alapgondolata is: „Jobbod, Uram, dicső az erőtől…”. A magasztalásban, dicsőítésben megérezzük, hogy itt van a mennyország, mert ahol az Isten dicsősége, ott van a mennyország – zárta gondolatait a főpásztor.

Forrás: Magyar Kurír, fotó: Kerezsi Béla

Nyíregyházi Egyházmegye

ökumenikus imahét, Kisvárda, Palánki Ferenc, Papp Tibor




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2018 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert