Ecumenical Film Festival of Youth

„Újrajátszva” címmel rendezik meg a 7. Ökumenikus Diákfilmszemlét

A Katolikus Pedagógiai Intézet, az Evangélikus Pedagógiai Intézet, a Magyarországi Református Egyház Zsinati Oktatási Irodája, valamint a Budapesti Piarista Gimnázium a katolikus, református és evangélikus általános és középiskolák diákjai számára meghirdeti hetedik országos filmszemléjét.

 

Forrás és fotó: Magyar Kurír2018. február 19. 13:02

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 2250 napja íródott

Az ökumenikus szervezőbizottság így fogalmazta meg a filmszemle kiemelt témáját: ÚJRAJÁTSZVA – Amikor egy helyzetet szeretnénk újraélni, hogy másként léphessünk benne.

Az eddigi évekhez hasonlóan szabadon választott témájú filmeket is beküldhetnek a pályázók. Tetszőleges lehet az alkotások műfaja is: dokumentumfilm, kisjátékfilm, etűd, animációs film stb., azonban a pályaművek időtartama nem haladhatja meg a 8 percet.

A filmek beadási határideje: 2018. május 7.

A szemle ünnepélyes, nyilvános bemutatóját 2018. június 2-án, szombaton délelőtt 10 órakor tartják a Sapientia Főiskola Auditorium Maximum termében (Budapest, V. Piarista köz 1.). A vetítés után a zsűri értékelés keretében kiválasztja a legjobb alkotásokat, kihirdeti a kategóriák győzteseit, és átadja a díjakat. A díjak az iskolai filmkészítést segítő videofelszerelésekből állnak: három kategóriában összesen ötszázezer forint értékű videokamerát, statívot, videolámpát stb. osztanak ki.

Egyéb részletek és az elmúlt filmszemlék anyagai, filmjei a szemle weboldalán találhatók: www.okudiakfilm.huInnen tölthető le a részletes pályázati kiírás és a nevezési lap is; az oldalon filmes oktatási anyagok is segítik az alkotó diákok szakmai munkáját.

Az ökumenikus szervezőbizottság így fogalmazta meg a filmszemle kiemelt témáját: ÚJRAJÁTSZVA – Amikor egy helyzetet szeretnénk újraélni, hogy másként léphessünk benne.

Az eddigi évekhez hasonlóan szabadon választott témájú filmeket is beküldhetnek a pályázók. Tetszőleges lehet az alkotások műfaja is: dokumentumfilm, kisjátékfilm, etűd, animációs film stb., azonban a pályaművek időtartama nem haladhatja meg a 8 percet.

A tavalyi Ökumenikus Diákfilmszemlén (2017. június 10.), I. kategóriában: SEMPER REFORMANDA témában az általános iskolások korcsoportjának 1. díját Csáki Péter (5.o.), az edelényi Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola növendéke (vezető tanár: Gál András) nyerte el. 

Kisfilmjét (A portás bácsi egy napja) itt tekinthetik meg.

Forrás és fotó: Magyar Kurír

Nyíregyházi Egyházmegye

filmszemle, ökumenikus,
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

HERE YOU ARE: NEWS

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert