A három szent főpap

A három szent főpap

Január 30-án a három szent főpapot: Aranyszájú Szent Jánost, Nagy Szent Bazilt, Nazianzi Szent Gergelyt egyszerre ünnepeljük.

Forrás: Nyíregyházi Egyházmegye 2018. január 30. 12:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 2249 napja íródott

Az év első hónapjában egyházunk több szentéletű atya között kiemelten is megemlékezik a nagy keleti egyházatyákról. Január elsején Szent Bazilt (329-379) ünnepelve és az ő szent liturgiáját végezve kezdtük az új évet. Január 25-én Szent Bazil ifjúkori barátjára és későbbi küzdőtársára, Nazianzi Szent Gergelyre, emlékezünk. Január 27-én Aranyszájú Szent János ereklyéinek a császárvárosba való átvitelére emlékezünk. Mi indokolja tehát azt, hogy még ezek után néhány nap múlva a három nagy egyházatyát közösen is megünnepeljük?
Alexisz Komnénosz császár idején (1081-1118) Konstantinápoly hívő közösségében súlyos megoszlás támadt a három nagy egyházatya tiszteletét illetően. Egyesek Szent Bazilt tartották a legnagyobbnak, de természetes, hogy a császárváros hívei közül sokan Aranyszájú Szent János pártját fogták, aki a bűn elleni harcban szintén nem kevés buzgóságot tanúsított. Egy harmadik csoport viszont úgy tartotta, hogy a „hittudós” Nazianzi Szent Gergely a hit tanításának tisztaságával mindkettőjüket fölülmúlta. A vita tüze csakhamar majdnem a főváros egész keresztény népét lángra lobbantotta, és ez egyáltalán nem használt az egyháznak. Egy éjszaka aztán a három püspök megjelent álmában a szentéletű Mauroposz Jánosnak, és egyhangúlag közölték: „Amint láthatod, mi mindhárman Istennél vagyunk. (…) Nem volt közöttünk első, második vagy harmadik, úgyhogy ha bármelyikünket segítségül hívod, már a másik kettő is jelen van vele. Tiltsd meg hát a vitatkozóknak, hogy miattunk megoszlást keltsenek az egyházban. Aztán egyesítsd mindhármunk emlékét egy közös ünnepen.” Szent János ezután kételkedés nélkül végrehajtotta a három szent főpap akaratát.

Forrás: Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

három főpap, ünnep




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert