Egy úton – Ruszin Konferencia Nyíregyházán

Egy úton – Ruszin Konferencia Nyíregyházán

A Charta XXI Egyesület és az Országos Ruszin Önkormányzat közös szervezésében „Együtt az úton – magyarok és ruszinok” címmel konferencia zajlott a nyíregyházi Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán 2018. február 3-án.

Szöveg és fotó: Polyákné Tóth Nóra2018. február 10. 07:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 2267 napja íródott

A rendezvény fővédnöke Kocsis Fülöp metropolita volt, de jelenlétével megtisztelte a konferenciát a másik két görögkatolikus hierarcha is, dr. Orosz Atanáz, a Miskolci Egyházmegye püspöke és Szocska A. Ábel a Nyíregyházi Egyházmegye apostoli kormányzója. 

Köszöntő beszédében Kocsis Fülöp arról beszélt, hogy identitásunk megtartása milyen fontos ebben a globalizálódó világban. A székely himnusz soraiban („maroknyi székely, porlik, mint a szikla”) olyan igazság fogalmazódik meg, mely minden kisebbségre vonatkoztatható, amelyet belülről és kívülről egyaránt ér támadás. A megmaradás záloga ugyanakkor a történelem Urába vetett hitünkben van, abban, hogy a ránk bízott értékeket és hagyományokat felelősséggel továbbvigyük.

„A mi görögkatolikusságunk a maga kisebbségével most nem a támadások össztüzében él, mint sok évszázadon keresztül, s ez elmondható a magyarországi ruszin közösségről is, de ez nem tétlenségre, hanem annál inkább cselekvésre késztet.” – fogalmazott az egyházfő.

Az Országos Ruszin Önkormányzat elnöke, Kramarenko Viktor bemutatta a nemzetiségi törvénynek köszönhetően húsz éve fennálló önkormányzatot, felépítését és tevékenységeit.

A két megyei és negyvennégy települési önkormányzattal rendelkező közösségbe a 2011-es népszámlálás alapján 3882 ruszin tartozik, 46% görögkatolikus vallású, így nem véletlen, hogy a görögkatolikus egyházzal szoros kapcsolatot ápol. A Debreceneben épülő görögkatolikus ruszin közösségi ház, melynek idén várható az átadása, ezt a kapcsolatot szorosabbra fűzi a jövőben.

Giricz Vera, a ruszin nemzetiségi szószóló a parlamentben működő szószólói intézményről beszélt, amely egy ilyen kis létszámú nemzetiségnek igen jelentős segítséget biztosít a törvényt alkotókkal és a végrehajtó hatalommal folytatott párbeszéd során.

Szószóló asszony így fogalmazott „A vallásunk záloga annak, hogy még mindig vagyunk.” A ruszin közösség 2011 óta igen aktív.

A konferencia levezető elnöke Surján László volt, a Charta XXI Megbékélési Mozgalom megálmodója, ennek a konferenciának a főszervezője.

A konferencia anyagából még idén kiadvány készül.

Február 3-án az alábbi előadásokat hallgathatták meg az érdeklődők:

Véghseő Tamás: A görögkatolikusság szerepe a ruszin-magyar kapcsolatokban

Vári Fábián László: Ruszin-magyar kapcsolatok a balladák tükrében

Fedinec Csilla: Gens fidelissima? A ruszin kérdés Trianontól máig

Csernicskó István: Nyelv és/vagy nyelvjárás: nyelvészeti kérdés ez?

Ivancsó Ádám: A debreceni egyetem, mint a ruszin értelmiség képzésének helyszíne: 1938-1945

Bárányné Komári Erzsébet: Bonkáló Sándor munkássága – összekötő kapocs a magyar és a keleti szláv kultúrák között

Kész Margit: Ruszin-magyar kölcsönhatások és párhuzamok az archaikus/apokrif eredetű szövegekben Kárpátalján

Telenkó Bazil Mihály: A ruszin kulturális örökség hagyományozódása

Surján László: A nemzeti identitás kialakulása

Szöveg és fotó: Polyákné Tóth Nóra

Nyíregyházi Egyházmegye

ruszin, konferencia, Nyíregyháza, Kocsis Fülöp
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert