A nyíregyházi Görögkatolikus Papnevelő Intézet kápolnájának 2017-es felújítása után 2018. február 5-én mutattak be először Szent Liturgiát. Az ünnepi szertartás az elmozdított oltár visszahelyezésével és ereklyekendő elhelyezésével kezdődött.
A szeminárium kápolnáját az elmúlt év során felújították, s a munkálatok miatt az oltárt el kellett mozdítani. Hétfőn került vissza eredeti helyére, majd két térdhajtási ima és a szenteltvízzel való meghintés után felöltöztették az oltárt, felhelyezték rá a hétágú gyertyatartót és felkerült az antimenzion, más néven ereklyekendő is.
Az ereklyekendő, melybe egy apró ereklyedarabkát varrnak, Krisztus keresztről történő levételét és tiszta gyolcsba göngyölését ábrázolja, a bizánci rítusú szertartásban ez a jelenet ismétlődik meg a nagybemenet végén, amikor a pap az oltáron fekvő kihajtott antimenzionra helyezi el az adományokat.
Az első Szent Liturgiát Szocska A. Ábel apostoli kormányzó mutatta be az oltár felöltöztetését követően. Ünnepi beszédében dr. Orosz Atanáz miskolci megyéspüspök a napi evangéliumról beszélt.
Lukács evangéliumának 22. fejezetében olvashatóak Jézusnak ezen szavai: „Ti azonban ne így cselekedjetek, hanem aki a legnagyobb közöttetek, olyan legyen, mint a legkisebb, és aki vezet, olyan legyen, mint aki szolgál. Mert ki a nagyobb? Az, aki asztalnál ül, vagy aki szolgál? Ugye az, aki az asztalnál ül? Én pedig olyan vagyok közöttetek, mint aki szolgál.” „Ti vagytok azok, akik megmaradtatok velem kísértéseimben, és én rátok hagyom a királyságot, ahogyan az én Atyám rámhagyta azt; hogy egyetek és igyatok az én asztalomnál az én országomban, és királyi székekbe ülve ítéljétek Izráel tizenkét törzsét.”
A különösen aktuális igeszakaszhoz kapcsolódott püspök atya azzal a gondolattal, hogy a papok és a papnövendékek életének középpontjában az oltár áll. Az oltár, amely körül áldozatot mutatnak be Krisztus szolgái, aki maga is szolgál. „Az ő példáját kell követnünk. Ő az, aki imádkozik értünk, hogy hitünk meg ne fogyatkozzon” – fogalmazott paptestvéreinek és a jelen lévő papnövendékeknek szóló személyes üzenetében.
Az ünnepélyes antimenzion-elhelyezés szertartásán jelen voltak a papnövendékek, a szeminárium elöljárói, dr. Kruppa Tamás rektor, Polgári Bence prefektus, Polyák Imre spirituális atya, valamint a Püspöki Hivatal irodavezetője, Mosolygó Béla atya.
Szöveg és fotó: Polyákné Tóth Nóra
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 | |
7 | 8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 |
16 | 17 |
18 | 19 |
20 |
21 | 22 | 23 |
24 | 25 | 26 |
27 |
28 | 29 | 30 | 31 |