Fiatal Kutatók és Doktoranduszok VIII. Nemzetközi Teológuskonferenciája

Fiatal Kutatók és Doktoranduszok VIII. Nemzetközi Teológuskonferenciája

A Doktoranduszok Országos Szövetségének Hittudományi Osztálya 2018. február 9. és 11. között tartotta éves teológuskonferenciáját, melynek idén a Pécsi Egyházmegye és a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola adott helyet.

Forrás és fotó: Kiss Gábor elnök, DOSZ Hittudományi Osztály2018. február 13. 15:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 158 napja íródott

A Fiatal Kutatók és Doktoranduszok VIII. Nemzetközi Konferenciájának 3 napja során közel 70 teológiával illetve vallástudománnyal foglalkozó doktorandusz számolhatott be legfrissebb kutatási eredményeiről. A tudományos tanácskozást megtisztelte az idei évben is védnökségével Dr. Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek, Kocsis Fülöp hajdúdorogi érsek-metropolita és Steinbach József, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának elnöke. A megnyitón Dr. Udvardy György pécsi megyéspüspök, a konferencia védnöke, illetve Szabó Péter a DOSz elnöke is köszöntőbeszédet mondott. Kiss Gábor, a Hittudományi Osztály elnöke kiemelte a szakmai tudományos kapcsolatok értékét és fontosságát, melyek lehetővé teszik, hogy egymás kutatási eredményeit megismerve, kölcsönösen gazdagodjanak a tudományos tanácskozás résztvevői. A szimpózium nyitónapjának főelőadásait Dr. Béres Tamás (Evangélikus Hittudományi Egyetem) és Dr. Kovács Gusztáv (Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola) tartották. A szombati nap folyamán 9 szekcióban folytatódott a tanácskozás, melyet egy-egy, az adott tudományterületen kiemelkedő kutató vezetett: Egyházjogi Szekció (Dr. Balog Márta és Dr. Tamási Anna Éva), Egyháztörténeti Szekció I. (Dr. Kiss Gergely), Egyháztörténeti Szekció II. (Dr. Klestenitz Tibor), Szisztematikus Teológiai Szekció (Dr. Török Csaba), Gyakorlati Teológiai Szekció (Dr. Máté-Tóth András), Liturgiatudományi Szekció (Dr. Maróti Gábor), Morálteológiai Szekció (Dr. Fazakas Sándor), Ószövetségi Szekció (Dr. Lukács Ottilia), Újszövetségi Szekció (Dr. Szatmári Györgyi).

Az elhangzó előadások írott változatai magyar és angol nyelven is publikálásra kerülnek a 2018-as év során.

Forrás és fotó: Kiss Gábor elnök, DOSZ Hittudományi Osztály

Nyíregyházi Egyházmegye

  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2018 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert