Liturgikusének-verseny: egyházmegyei forduló

Liturgikusének-verseny: egyházmegyei forduló

Idén tizedik alkalommal rendezték meg a Görögkatolikus Liturgikus Énekversenyt, melynek egyházmegyei fordulóját 2018. február 17-én tartották a Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskolában. A helyezést elérő énekeseknek Szocska A. Ábel apostoli kormányzó adta át az okleveleket és ajándékokat.

Forrás: Nyíregyházi Egyházmegye Oktatási Irodája2018. február 19. 14:50

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 118 napja íródott

A liturgikusének-versenyen több mint 70 gyerek 5 intézményből képviseltette magát. Több olyan gyerek is volt, aki szólóban és csapatban is énekelt, illetve volt három hittanos versenyző is, akik a teszt megírása után még csatlakoztak az énekversenyhez - és szintén szép eredményt értek el.

Köszönjük a lelkiismeretes felkészülést és a pedagógusok önzetlen munkáját, a továbbjutóknak (egyéni első három helyezett, csapatból az első két helyezett) pedig hajrá Máriapócson!

Díjazottak

I. korcsoport, egyéni

1. hely: Molnár Zsuzsanna (Szent Miklós Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium - Szabadosné Majoros Gabriella)

2. hely: Pataki Anna Miléna (Szent Imre Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és AMI - Gebri Zsanett)

3. hely: Krajnyák Hanna  (Szent Miklós Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium - Szabadosné Majoros Gabriella)

 

I. korcsoport - csapat:

1. hely:

Szabó Dániel

Krajnyikovics Mián

Fejes Lujza

Molnár Zsuzsanna ( (Szent Miklós Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium - Szabadosné Majoros Gabriella)

2. hely:

Szilágyi Anna

Krajnyák Hanna

Hlatky Luca

Tóth Flóra

Grósz Annamária  (Szent Miklós Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium - Szabadosné Majoros Gabriella)

3. hely

Bakk Jázmin

Bakó Jázmin

Fodor Judit

Markovics Koppány

Püski Karina  (Szent Miklós Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium - Szabadosné Majoros Gabriella)

*********

II. korcsoport egyéni

1. hely: Bige Fanni (Istenszülő Oltalmáról Elnevezett Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola - Újfehértó, Dr. Szilassyné Mészáros Mária)

2. hely: Horváth Hanna 

(Szent Miklós Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium - Szabadosné Majoros Gabriella)

3. hely: Vakály Virág 

(Szent Miklós Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium - Szabadosné Majoros Gabriella)

 

II. korcsoport - csapat

1.  helyezett:

"Oltalom Gyermekei"

Bige Fanni

Osikóczki Boglárka

Czira Noémi Jázmin

Margitai Gergő

Tóth Sára Zsófia 

(Istenszülő Oltalmáról Elnevezett Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola - Újfehértó, Dr. Szilassyné Mészáros Mária)

2. helyezett:

Horváth Anna

Toka Márta

Szabó Boldizsár

(Szent Miklós Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium - Szabadosné Majoros Gabriella)

3. helyezett

"Mosolygó Angyalok"

Kolozsi Korina

Magdus Jázmin

Ötvös Lara

Szőke Fanni

(Istenszülő Oltalmáról Elnevezett Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola - Újfehértó, Káposznyákné Papp Ibolya) 

*********

III. korcsoport

egyéni (két első helyezett)

1. helyezett: Gánicz Gábor  

(Szent Miklós Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium - Szabadosné Majoros Gabriella)

1. helyezett: Lóczi Lotti  

(Szent Miklós Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium - Szabadosné Majoros Gabriella) 

csapat

1. helyezett: 

Horváth Tamás

Sivadó Zsombor

Toka Levente 

(Szent Miklós Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium - Szabadosné Majoros Gabriella) 

2. helyezett

Klepács Klementina

Lóczi Lotti

Smied Gabriella

(Szent Miklós Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium - Szabadosné Majoros Gabriella) 

3. helyezett:

Ősz Tibor

Szabolcsi Vince

Halhóber Máté

Csáthi Áron

*********

IV. korcsoport

egyéni induló

1. hely: Tóth Eszter  

(Szent Miklós Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium - Szabadosné Majoros Gabriella) 

Forrás: Nyíregyházi Egyházmegye Oktatási Irodája

Nyíregyházi Egyházmegye

liturgikus énekverseny
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2018 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert